Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-28 / 39. szám
szolnoki lelkész választatott meg, ki is az esküt azonnal letevéo, hivatalát a gyűlés szíves üdvözlése mellett elfoglalta. Miután a betegsége miatt távollevő főjegyző helyettesítésére Szabó Elek ó-kécskei lelkész, világi jegyző helyettesítésére pedig, ki csak a második napon jelenhetett meg, Antos István úr felkérettek, a gyűlés teljesen megalakult és hozzá fogtunk a hosszú tárgysorozat egyes pontjainak tárgyalásához. Gyűlésünk tárgysorozatában csupán két tárgy keltett nagyobb érdeklődést. Az egyik tárgy az esperesi jelentésben említett «elkeresztelés ügye» a másik az '.(egyházmegyei költségvetése. Az esperesi jelentés, miután megemlékezik a f. hó 14-én Gönczön tartandó Károli ünnepségről, lelkesülten ecsetelvén Károlinak a bibliafordítónak nagyérdemét és a tartandó ünnepség nagy fontosságát; áttér a fentebb említett «elkeresztelési ügyre» s így folytatja : «Ezen örvendetes esemény mellett nem hallgathatom el ama leverőt sem, melyet hazánkban az elkeresztelések ügyében kiadott febr. 26-ikÍ ismeretes miniszteri rendelet előidézett. Azt hittük, hogy ezen miniszteri rendelet érvényt fog szerezni az 1868. évi 53-ik t. cikknek és az oly sok bajt és kellemetlenséget okozot elkeresztelési eseteknek valahára vége vettetik. És íme mit tapasztalunk ? Azt, hogy a maga hatalmasságában elbizakodott klérus nyíltan hadat izent a törvénynek és a törvényen alapuló miniszteri rendeletnek. Túl téve magát a törvényen, Rómától kér tanácsot, hogy mint magyar honpolgár engedelmeskedjék-e a koronás magyar király által szentesített törvénynek? És Róma megadta a tanácsot, hogy egyedül és kizárólag csak az egyháznak és lelkiismeretének tartozik engedelmeskedni, mely egyház és lelkiismeret azt mondja: ((compelle intrare!» Miután több elkeresztelési esetet elszámol így végzi ez ügyben előterjesztését: «Sok méltatlanságot szenvedett egyházunk a keresztyén felebaráti szeretet hangzatos neve alatt a mindig hatalmas klérustól ad majorem Dei glóriám ! A több ízben felmerült vallásügyi kérdésekben mindig egyházunk húzta a rövidebbet. És most, mikor már azt hittük, hogy — hála Istennek — vége szakadt, ma ismét felmerült a vegyes házasságokból származott gyermekek vallási kérdése, melyet a törvény ezelőtt 22 esztendővel elintézett! Videant consules.» Ezen előterjesztés után H. Kiss Kálmán tanítóképezdei igazgató nagy hévvel előadott beszédben rámutatott a róm. kath. klérus számtalan visszaélésére és ez ügyben tanúsított kvalifikálhatlan magatartására, indítványozza, hogy az egyházmegyei gyűlés fejezze ki megbotránkozását a magas klérus eljárása felett s kérje fel az egyházkerületi közgyűlést, hogy hasson oda, miszerint a szentesített törvény ne csak papíron, hanem a valóságban is megtartassák, sőt keresse meg a prot. vallású országgyűlési képviselőket is, hogy tekintélyüket latba vetve, hassanak oda az országgyűlés által, hogy az ilyen szégyenletes állapotok valahára megszűnjenek. A gyűlés többek hozzá szólása után kimondja, hogy míg egyrészről a klérus törvény ellen lázító magatartását elitéli, a felett e helyen is kifejezi megbotránkozását, addig más részről ezen ügyre jegyzőkönyvileg felhívja a főtiszteletű egyházkerület figyelmét és felkéri, hogy a törvény megtartása iránt a magas kormánynál a szükséges lépéseket megtenni kegyeskedjék. A másik tigy mely nagy érdeklődést és még nagyobb vitát keltett, az egyházmegyei költségvetés. A kecskeméti egyházmegyében minezideig az a régi patriarkhális szokás van érvényben, hogy esperesének és többi hivatalnokainak semmiféle tiszteletdíjat nem ad, hanem elvárja tőlök, hogy azok sokszor anyagi áldozat árán is, teljesítsék a rájok nehezedő súlyos kötelességeket, azonban az egyházmegye közigazgatási költsége — minden tiszteletdíj nélkül is — anynyira rúg, hogy azt az egyházmegye csekély tőkéjének kamata és az egyházak még csekélyebb mérvű adakozása már évek óta nem fedezi s évről évre maga a tőke fogyasztatik. A mult évi egyházmegyei közgyűlés belátván azt, hogy ez az állapot így örökké nem tarthat, egy bizottságot küldött ki a végre, hogy rendes költségvetést készítsen s a szükséglet előállítására nézve is javaslatot tegyen. A bizottság elkészítette javaslatát, mely szerint áz esperesnek, jegyzőknek és tanügyi előadónak bizonyos tiszteletdíj adandó s ezen tisztelet díjakkal az egyházmegye évi szükséglete 995 frtot tenne, melynek fedezetéül szolgál 240 frt kamat bevétel. A hiányzó 755 irtot pedig legigazságosabban véli a gyülekezetekre lélekszám arányában kivetni. A mult évi egyházmegyei gyűlés ezen javaslatot tárgyalás végett leküldte az egyes gyülekezetekhez. A gyülekezetek — kettő kivételével — tárgyalták is, és határozataikat az egyházmegyei gyűléshez felterjesztették s miután a gyülekezetek többsége a javaslatot elfogadta, előadó azt a közgyűlésnek elfogadás és jogerőre emelés végett ajánlotta. Hosszas, elkeseredett vita után a közgyűlés némi módosítással el is fogadta a javaslatot. A vita folyama alatt, fajdalom, olyan nyilatkozatokat is hallottunk, melyek alkotmányos érzékünkre nagyon szomorú világot vetnek. Volt olyan egyház, melynek képviselője kijelentette, hogy ha elfogadja is a gyülekezetek többsége e javaslatot, ha jogerejűvé válik is ennek következtében, azért ő magát ennek alá nem veti, s a rá eső közigazgatási költséget meg nem fizeti, mert neki úgy is elég terhe van immár. Mintha bizony a többi megszavazó gyülekezetnek nem volna elég terhe ! A közgyűlésen nagy visszatetszést keltett emez alkotmány ellenes nyilatkozat, annyival inkább, mivel az egyik legtekintélyesebb egyházunk részéről tétetett. Denique a közgyűlés 3 szavazat htján egyhangúlag elfogadta a javaslatot a tárgyalás alapjául s ámbár részletes tárgyalásnál némely tisztelet díjakat törölt, némelyeket leszállított, mégis a szükséglet íedezésére minden lélek után 3 /4 kr egyházmegyei adót vet ki a gyülekezetekre. Még sem zárkózunk hát el az idő követelményei elől egy egyház makacssága miatt ! Ézen fontos ügy mellett leginkább kiemelkedett í még a czeglédi tanítói díjlevelek ügye, mely már két ! év óta foglalkoztatja az egyházat, és egyházmegyét, s mely ez alkalommal szintén hosszabb vita után mindkét íél megelégedésére elintéztetett. A nagy-károlyi egyházmegye átirata az 1848. évi XX-ik törvénycikk életbe léptetése tárgyában, valamint Asztalos György nagy-károlyi lelkész hasontárgyú átirata tudomásul vétettek, valamint a többi egyházmegyei ügyek is vita nélkül elintéztettek. Végre még egy örvendetes jelenségről kell említést tennem, nevezetesen arról, hogy ezúttal törvényszéki ügyünk nem volt. Szinte hihetetlen, hogy a kecskeméti egyházmegyében, mely az utóbbi években a törvényszéki tárgyalást igénylő ügyekben elég szomorú hírre vergődött, most törvényszéki ügy nincs. Hala legyen az Istennek ! úgy van s büszkék is vagyunk rá hogy most már nem veszekszünk. Adja Isten hog ama szomorú idők soha se ismétlődjenek! Czegléd, 1890. szeptember 16-án. — f.
