Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-07 / 36. szám

kintse. Ezért Jeroboám, hogy népét elszoktassa a jeru­zsálemi zarándoklástól és elfeledtesse a Dávid dynastiá­ját, birodalmában két kultus helyet alapít, az egyiket Benjámin határán Béthelbén, a másikat pedig az ország északi határszélén Dánban (i. Kir. 12. 26 —30.). E két kultus hely közül Dán úgy látszik nagyobb tekintélvlyel sohasem bírt, s nem volt nagyobb jelentőségű, mint a bersabai az ország legdélibb részén. Béthel azonban mind nagyobb jelentőséget nyert, s erős versenytársává fejlődött ki Jeruzsálemnek, úgy hogv képes volt a Jeru­zsálembe való zarándoklást megakadályozni. Erre lehet következtetni a 8-ik században élt próféták nyilatkoza­taból, kik élesen kikelnek a betheli kultus ellen, bál­ványimádásnak nevezik az ottani istenitiszteletet, míg ellenben az ott élő papok királyi szentségnek, királyi háznak tartották Béthelt, mely ellen nem szabad pró­fétálni. Oly nagy jelentőségű vallásos központot azonban, a milyenné Béthel lett, mely ellen Ámos próféta a leg­nagyobb elkeseredéssel prófétál, bizonyára nem lehet másképen létesíteni, hanem csak úgy, ha azt az őskor hagyományainak nymbusával veszik körül, hogy a nép előtt olyannak tűnjék fel, mint amely Isten által eleitől fogva szent helyül jelöltetett ki. Az északi birodalom vezérféifiainak eme törekvését ismerhetjük fel a Gene­sisnek Jákóbra vonatkozó elbeszéléseiben, melyek Jáko­bot olvannak tüntetetik fel, 111 int a k 1 Ábrahámnak ver- | senytársa, Béthelt pedig olyannak, mint a mely Jeru­zsálemmel szemben egyedül jogosult istenitiszteleti köz­pont. Ha elolvassuk a Genesis 28, 10 — 22. verseiben a Béthel kiválasztására és felavatására vonatkozó elbeszé­lést, azonnal meg fogunk győződni ez állítás helyessé­géről. Jákób a hosszú út fáradalmai által kimerítve, lefekszik és egy követ tesz feje alá. «És itt álmában látta, hogy egy lajtorja áll vala földön, melynek magas­sága az eget éri és Istennek angyalai fel és alá járnak vala azon. Az Úr pedig a lajtorjára könyökölvén, azt mondja vala Jákobnak : én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene, ezt a földet, a melyen nyugszol, te néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan leszen, mint a földnek pora any­nyira, hogy kiterjedsz nyugatra, keletre, északra és délre, s te benned és a te magodban áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. És mikor felébredt volna Jákób az ő álmából, mondá : bizony itt van e helyen az Úr, de én nem tudtam. Megrémüle annak okáért és monda : mily rettenetes e hely, nem ,egyéb, mint Istennek háza és a mennyeknek kapuja. És felkelvén Jákób reggel, vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, s felemel­vén azt oszlopnak olajat tölte rá. És nevezé azt a helyet Béthelnek, sőt fogadást is tett, ezt mond­ván : ha az Isten velem leend és megőriz engem az úton, melyen most megyek, és ha megtérendek bé­kességgel az én atyámnak házához : e kő, melyet osz­lop gyanánt felemeltem, istenháza lészen, és valamit adandasz nekem, annak tizedét neked adom." Tehát Jákób nemcsak kultus helylyé teszi Béthelt, hanem tize­det is igér neki. Elgondolhatjuk, hogy ez az elbeszélés menynyire kezére játszott Jeroboámnak, ki Béthelt épen azért tette istenitiszteleti helyűi, hogy a népet elvonja Jeru­zsálemtől. És menynyire kedvezett ez elbeszélés a bé­theli papoknak is, kiket Jeroboám az 1. Kir. 12 31 verse szerint a nép közül és nem a leviták kasztjából neve­zett ki, s kiknek érdekében állott, hogy a nép termé­nyeinek tizedét ne Jeruzsálembe vigye, a mint Ábrahám meghagyta volt, hanem Béthelbe, hová Jákób rendelé, midőn magát tizedadásra kötelezte. A Genesis 28, 22. ver­sének a tizedre vonatkozó szavaiból, melyekben feltűnő módon Istenről 2-ik személyben van szó, míg a fennebbi versekben róla mindenütt 3—ik személyben emlékezik meg, következtetni lehet, hogy az elbeszélésnek ezen része különös jelentőséggel bir, a mennyiben a Béthel számára rendelt tizei fizetést Jakobnak Isten szine előtt tett ünnepélyes fogadására vezeti vissza, melyet épen ezért sohasem szabad megváltoztatni. De különös fon­tossága van ez elbeszélésben Isten azon Ígéretének is, hogy Jákobnak utódai az egész földet örökölni fogják, mert ez igéret magában foglalja mind azt, a mi Ábra­hám missziójának a zsidó nép szemei előtt gondviselés­szerű jelentőséget adott, Jákóbra és az általa személye­sített Izrael országára ruházván át e missziót. Ez elbeszélésben azonban Jákobnak missziója és Béthelnek jelentősége pusztán csak egy álmon alapszik, nehogy tehát ebből arra lehessen következtetni, mintha Jákób és Béthel missziója nem volna egyenrangú az Ábrahám missziójával, a Genesis több elbeszélésben az álomnak vagy visionak reális értékét akarja igazolni, ugy tüntetvén azt fel, mint a melyben Isten a maga akaratát választott embereivel közölni szokta. így a Genesis 31, 11. verse szerint Istennek angyala álomban beszél Jákobbal; Józsefnek is gondviselésszerű hivatása, későbbi sorsa mind álomban jelentetik ki. S bizonyára az ilyen jellegű álmokról szóló elbeszélések a nép kép­zeletére sokkal mélyebb hatást gyakorolhattak, mint az olyan finomabb célzások, elburkolt utalások, melyekkel az Ábrahámról szóló elbeszélések az ő személyét és Jeruzsálemet dicsőíteni akarják. Béthel nincs úgy elfá­tyolozva a «Sálem», «Morijah» és «az Isten hegye» kife­jezések által, mint Jeruzsálem, hanem nyíltan lép fel a fennebbi elbeszélésben azon igénynyel, hogy Isten ál­tál kijelölt szent helynek tekintessék. De nem csak Béthelnek vallásos jelentőségét kel­lett kiemelni, szemben Jeruzsálemmel, hanem szükséges volt Izrael országának politikai fontosságát is kiemelni Juda királyságával szemben, melyet Dávid hódító had­járatai által ily fényessé tett. Izrael országának ve­zérférfiai a júdeai királysággal szemben szükségét érezték annak, hogy az északi királyságnak jogosultsá­gát a nép előtt minél kétségbevonhatlanabbul igazolják. Erre nézve azonban a Jeroboám által folytatott sze­rencsés háborúk még nem szolgáltathattak elég alapot, mert egy szerencsés háború magában véve nem elég arra, hogy egy uj királyságnak alakulását igazolja. Ezt a hiányt is igyekszik pótolni a Genesis a Jákobról szóló elbeszélésekben. Izrael királysága, mint tudjuk, 10 törzsnek egyesülése folytán állott elő, amely törzsek a királyság behozatala előtt egymástól függetlenek voltak, s egészen republikánus szervezettel bírtak. Ezen kanto­noknak törzsatyái most mára Genesis előadása szerint mind Jákób fiai valának, tehát egymásnak testvérei, s mint ilyenek a vénség kötelékei által is egymásra, az egymással való szorosabb egyesülésre voltak utalva. Az ujabb biblia tudósok és nyelvészek kiderítették, hogy a különböző zsidó törzsek nevei nagy részben nem azon törzsek őseit jelölték eredetileg, hanem — mint Zebul­lon, Dán, Gád, sőt talán Benjámin is —• azon istenek jelölésére szolgáltak, kiket az egyes törzsek tisztel­tek ; más törzsek nevei pedig geográfiái vagy his­torai vonatkozásokból állottak elő, mely vonatkozá­sokat azonban ma már nem lehet megállapítani. De akár mint legyen-is, annyi bizonyos, hogy 10—12 törzs­nek népességét, melyek hosszú időn keresztül egymás­sal semmi összeköttetésben nem állottak, egy ugyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom