Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-31 / 35. szám

kolai rendeltetését és célszerűségét arra nézve, hogy a tananyag aprólékossága egyáltalában tudáshoz vezesse az elemi iskolai tanulókat. S ebben áll e nyelvtan legfőbb hibája. Ugyan mit akarunk azzal az elemi népiskolával, ha a népéletet tápláló elemi ismeretek helyett nagyratörő, száraz és látszólag csábító rendszerek tengerébe merítjük bele a zsenge gyermeket; ha keveselve a mondat, beszédrész, ragozás, helyesírás és fogalmazás sark-igazságait, csillogó, mulandó aprólékossággal tudákossá, szajkóvá, korlátolttá teszszük a kis tanulót. Bizony ilyen tanítás nem teheti boldoggá a növendéket s nem termékenynyé a népiskolát: legalább négyféle jelző neve, tőszó és alapszó magoltatása, felszólító mondatok négyféle osztályozása, «szavak személyezése», helv-, idő-, mód-, ok-, cél-, állapot-, eredet-, részes-, eszköz-és tekintethatározó ! határozók és még «határozó nevek», sokféle névmások, állítmány és'még ((általános állítmány,» változó és állandó ikes igék, főnevek, melléknevek, igék tőképzése, ((összefüggő és összetartó viszony szerint» összetett mondatok, és másodrendű mellékmondatok, többszörösen összetett mondat, «másodje!ző,» ügyiratok nagy száma, prózai s költői művek osztályozása stb. Mindezen túlkapáshoz járul még e magyar nyelvtan kifogásolható tanmenete, mely rokon ismeretek társítását és kölcsönös támogatását alig engedi meg. Már a második osztályban igen sokféléről történik említés, de csak futólag; kívántatik a szótagok elválasztása (5. 1.) holott a szótagolás csak utólag (8. 1.) ismertetik ; írásjelek halmaza egy helyen közöltetik ; a főnév «nevet jelentw (12. 1.) az ige odavetőleg cselekvést jelent, holott a példában, van ige is előfordul; a bővített mondatnak egy helyütt alanyi és állítmányi «főrésze» van (9. 1.), később meg maga az alany s állítmány ugyanazt az elnevezést kapja (19. 1.). Több helyütt rövidke tanítás egészen el van szigetelve az előző és következő tanítástól, itt-ott a tananyag különnemű részletei szemet sértő és figyelmet szórakoztató változatossággal követik egymást. Az ismétlés korlátozott s nem is lehet jobb, mert nagyobbára lassú írással, másolással történik. A tanmódot illetőleg minden tankönyvben kerülendők az erőszakos elvonások. Szerző sokat tételez fel az el. iskolai tanulókról és a paedagogiai leereszkedéssel nem törődik, gondolat s nyelvezet tekintetében. Biz ez nem a 3. elemi osztályba való beszéd : «A ragok nem változtatják meg a szavak értelmét (talán : jelentését ?), csupán a mondat értelméhez viszonyítják)) (I. rész 39-ik 1.). A leereszkedés érzéke és az oktatás szándéka tiltja az ilyen fogalmazást a 3. osztályban : «Azon szó, mely — mint a rag — csupán az előtte álló szó mondatbeli viszonyítására szolgál, névutónak neveztetik.)) Szájkózás kell ehhez! Elemi iskolában az összetett mondatot nem szabad úgy tanítani, mint D. úr teszi (II. rész. 42. 43. 1.), t. i. nem úgy hogy egy-két, például tett összetétel után levezetés helyett ezzel a szabálylyal kábítja el az olvasót: «A mondatokat összefüggő összetartó viszony szerint (? !) lehet összetenni.)) «Az összetartó viszony szerint összetett mondat nem önálló, hanem alárendelt mondatokból van összetéve» (!). stb. Összetett mondatot bővítettből kell szerkeszteni, nem pedig készen adni! ez a helyes. Még egyet kell említenem. E tankönyv igényei szerint a kis tanuló túlnyomón írásbeli nyelvgyakorlatokra kényszeríttetik, amit a helyesírás nem is ellenezne. Ámde hol veendő anynyi idő ? és mi lesz így a tanuló szépírásából, keze és melle épségéből és az egyébb tantárgyakban szükséges írásból, ha maga a nyelvgyakorlás anynyira kihasználja a tollat? Fáradsággal, gonddal szerkesztett nyelvtan ez, de különösen túlterjeszkedése és szabályainak nehéz nyelvezete miatt ismét csak a tanító szakértelmére és tapintatára bízatik a rostálás és átalakítás, ami távol áll a kézikönyvek feladatától, használhatóságától. Nemcsak Deme úr nyelvtanára, hanem más tankönyvekre is gondolván aggodalmak szállják meg az embert: a) Sok új tankönyvet próbatétel végett sem szabad ajánlani a tanítóknak, egyebek közt azért sem, mert magok a szerzők sem szerkesztették azokat gyakorlati tanítás tapasztalatai s intései alapján, hanem ideális terv s elméleti jóváhagyás szerint. b) Ha már az elemi népiskola 2-dik osztályában nyelvtani könyvet szorítunk a gyermek kezébe, tehetnők ezt más tankönyvvel is, s így félő, hogy egy-két évtized múlva már nem is maga a tanuló viszi könyveit az iskolába, hanem cseléd, testvér, szülő vagy szekérbe fo gott oktalan állat. c) Napjainkban lehetetlen föl nem ismerni azt, hogy a tanulók terhe, felületessége és munkakerülése gyarapodik. Az okokat ne keressük kizárólag idegen téreken, hanem gondoljunk a tantervre és tanmódra is. Okulásunk annál könnyebb lehet, amennyiben a szülők körében figyelemmel kisért tanulók kézzel fogható bizonyítékokat szolgáltatnak tanulás- és nem-tanulás közben. c) Tartalmilag s alakilag túlkapó elemi tanítás mellett nem csoda, hogy a tanuló fogékonysága is tompul. Az elemi iskolai ((összetett mondatoko stb. után a gynmasium és tanítóképző tanára kinlódhatik az egyszerű bővített mondat tanításával, a mely kínlódás ideoda napi foglalkozássá válik, kölönösen a tömve ((képzett)) tanulók körében. 2. Magyar nyelvgyakorló, főtekintettel a magyar helyesírás és fogalmazás tanítására. írták: Böngéríi János és Peres Sándor. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium által általánosan engedélyezett tankönyv A négy kötött füzet (á 12, 12, 16, 20 kr.) az elemi népiskolai II., III., IV., V. és VI. osztályú tanulók kezébe való, a végett hogy egyrészt a magyar nyelvtani s fogalmazási gyakorlatokat havi «feladatok»-kal vezérelje, másrészt — ez igen helyes — hogy a gyermekek beszéd- s értelemgyakorlati ismereteit és olvasmányait ismételgetve tárgyalja. Igen megnyerő az első füzet tartalma, menete és csoportosítása (a II. oszt. számára). Mondattal indul ki s egy hónap alatt jelentő, kérdő, felszólító mondatra, ezeknek megfelelő három írásjelre és a nagy kezdőbetűre jelöl ki gyakorlatokat. Második hónapban a szót s részeit ismerteti; együvé csoportosítja a főnevet, névelőt s egyes és többes számot. Gyakran ismételteti az előzőket; e közben tekintetet vet a beszéd- s értelemgyakorlati tananyagra. Az egész tanév alatt tulajdonkép csak 9-féle nyelvtani tételre szorítkozik erőfeszítő részletezés és csapongás nélkül. Mindegyik füzet végén s a következő kezdetén általános ismétlések kívántatnak. Kár, hogy — talán a tapintatlan tanterv kedvéért — a második füzet (Ill-ik oszt. számára) itt-ott már túlzásokba csap, pl. az összetett mondattal (5. 1.), az igenevekkel, igemódokkal, tárgyatlan és tárgyas ragozással és sok névmással. Ezeket célszerűbb a IV. osztályra halasztani; az összetett mondat pedig bízvást csak a IV. után ismertethető, de akkor is takarékosan. A bővített mondat különböző határozóinak és a megfelelő mellékmondatoknak nevei legkevésbé szellemképzők az el. népiskolában, s a helyesírásnak épen nem