Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-31 / 35. szám

tesznek szolgálatot, s a nyelvérzéket nem fejlesztik! Bajos helyesen okadatolni azt is, hogy — ba, be, ban, ben stb. ragok a III. osztályban ((határozó ragok»~nak, a IV. osztályban pedig ((viszonyító ragok»-nak neveztes­senek. Minden tanításban s különösen az elemiben gond­dal kell ügyelni arra, hogy a tárgyismeretet szók hal­maza el ne nyomja. Igaz, hogy a fogalomnak neve szo­kott lenni, de elemi népiskolában nem minden fogalom követel nevet, legkevésbé akkor, a mikor a fogalom még homályos. Vagy talán ismét a bűnös tanterv sürgeti a sok szór, nevet?! Sajnos, népiskolai tanterveink inkább a tudományos rendszer teljességét, mintsem a leeresz­kedő gyakorlati tanítást s ennek maradandó eredmé­nyét veszik irányadóul. A sok szép idea elnyomorítja a valót. Nincs áldás a túlcsapongó tanításon, gyakran épen azért nincs, mert a vizsgálaton «szépek, folyékonyak a feleletek.)) Tanügyünk katastrófa elé siet a szótanítá­sokkal és a fényűző tananyaggal. Talán meg is jelölhe­tem a baj főbb okát: a tantervek oly Íróasztalokon készíttetnek, melyek közelében tanuló és lélektan nincs. Elismerésre és dicséretre méltó, hogy e nyelvgya­korló a nyelvtan mellett egyéb ismerettel is kivánja táplálni a tánuló lelkét, mert folyton utal a beszéd- s érteiemgyakorlat s az olvasókönyv tananyagára, elbeszé­léseket, mesét, leirást, mondát, történetet, közönséges polgári okiratot tárgyal. Csak ne íratna anynyit a kis tanulókkal. A «függelélo), mely a tárgyalt nyelvtani s helyes­írási anyagot szabályokba foglalja a füzetek végén, hi­szem, már stílusánál fogva is inkább a tanítónak van szánva, s nem lecke-anyagul szolgál. Némi változtatás illetőleg kihagyások mellett a nyelvgyakorló a tanító- | nak igen jó szolgálatot tehet. — Fabriczy János. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Csarnota baranyamegyei köz­ség érdemes lelkésze, Szentgyörgyi József f. hó 24-én ünnepelte ötvenéves lelkészi jubileumát és egyszer­mind aranylakodalmát, mely alkalommal a környék lelkészei és intelligentiája jelenlétében Szász Károly duna­melléki püspök úr üdvözölte a derék jubilánst, kit király ő felsége arany érdem-kereszttel tüntetett ki; kívánjuk, hogy sokáig és jó egészségben viselje. — A békési esperességi közgyűlésen a szarvasi evang. főgimnázium igazgató tanárává újólag Benka Gyula választatott meg. •— A pápai főiskola köz és theologiai igazgatójává az 1890/9i-ik iskolai évre Kiss János theol. akadémiai tanárt választotta meg a dunántúli egyházkerület szé­kesfehérvári közgyűlése. — A gömöri egyházmegyében nem régen elhalt b. e. Csider Károly egyházmegyei gondnok helyére Farkas Ábrahám tekintélyes földbir­tokos és világi tanácsbiró választatott meg szavazat­többséggel. Az egyházmegye reméli, hogy elődjének nyomdokain haladva, ugyanazon ügybuzgóság s egyházi dolgaink iránti lelkesedés fogja vezérelni megtisztelő állásában, mint elődjét. — Ugyancsak a gömöri egy­házmegyében Ruszkay Gyula jánosi lelkész, iskolai vá­lasztmányi elnök tanácsbiróvá választatott. * Lelkész választás. A felső-baranyai egyház­megyében a szent-erzsébeti gyülekezet rendes lelkészévé ifj. Szöllősy Antal, makói lelkész- és munkatársunk fia választatott meg, mihez atyának, fiúnak és gyülekezet­nek szívesen gratulálunk. * Lelkészjelölés. Az alvinczi ev ref. egyházköz­ség I-ső osztályú lelkészi állomására 24 folyamodó kö­zül, Gyulafehérvárit folyó hó 25-én próba-szónoklat tartásra kijelöltettek: Benedek Károly Bethlen-főiskolai contra-senior, n.-enyedi s. pap, Balázs József m.-régeni, Kertész István szilágy-bagosi, Ferenczi István zalathnai, Balogh Sándor őralja-boldogfalvi, Darvay Lajos nuzsnai lelkész, Kerekes András zilahi vallástanító és Bartha Lajos papjelölt. * Tanárválasztások. A hódmezővásárhelyi fő­gymnasiumnál üresedésben volt latin és magyar nyelvi tanszéket közelebb töltötte be az ev. ref. egyház­tanács. A pályázók közül dr. Major Károly választatott meg egyhangúlag, ki 4 éven keresztül a beszterczebá­nyai ág. hitv. ev. gymnasium tanára volt. — A szarvasz evang. főgymnasium igazgató-tanácsa a classica-philo­logia tanszékére Liska János szászvárosi helyettes tanárt választotta meg rendes tanarrá. — A nagy-váradi vallástanárságra szavazattöbbséggel Domokos K. kőrös­ladányi s. lelkész választatott meg. * Bibliai előadások a fővárosban. A párisi Mac-All-féle «Mission populairea eszméje szerint ének­léssel egybekötött bibliai előadások fognak itt a fővá­rosban szeptember kezdetétől fogva két helyiségben tartatni, még pedig a hold-utcai iskola-ház dísztermében (17. sz. a.) minden kedden, és az Erzsébet-kőrúton 7. sz. alatt fekvő ház földszinti termében minden pén­teken este 7 órakor. A bibliai előadásokkal felváltva, keleti városok- és szent helyekről szóló előadások, színezett képekkel ellátott nagy angol laterna magica használatával, fognak tartatni. Az Erzsébet-köruti elő­adásokat pénteken szeptember 5-ikén este 7 órakor mélt. és főt. Szász Károly püspök úr fogja megnyitni. — Moody András lelkész úr e közleményét melegen ajánljuk a fővárosi prot. közönség figyelmébe és párto­lásába. Napjainkban égető szükség van arra, hogy pro­testáns közönségünknek, kivált a fővárosban, minél több alkalom nyujtassék arra, hogy a vallás-erkölcsi eszmék­kel foglalkozzék. Vajha az Irod. Társaság vezetői se enged­nék elaludni a vallás-erkölcsi felolvasások eszméjét, me­lyet a fővárosi közönség pár éve oly melegen felkarolt! * Az orosháza-hódmezővásárhelyi ügyben követ­kező sorok közlésére kérettünk föl. «Nagytiszteletű szerkesztő úr! Becses lapjának ez évi 33 —ik számában Veres József tiszttársam olyanokat állít, a melyek az én egyházam folyamodványában nincsenek meg. Mi a folya­modványban nem azt mondjuk, hogy közvetlenül gon­doztuk a pusztánkat, hanem hogy közvetlen gondozni akarjuk! és állítjuk, hogy Orosháza sem gondozta köz­vetlenül a mi pusztai lakosainkat, hanem a ki megke­reste az orosházi ((Lelkészi Hivatalt)), ott nyert ellátást, hasonlóképpen a ki megkereste a vásárhelyi lelkészi hivaralt, itt nyert ellátást. Ha ő abban a folyamodvány­ban csakugyan talál valami valótlanságot, idézze azt, hogy annak valóságát okmányokkal bebizonyíthassam, mert az én egyházam az ő folyamodványának minden részecskéjét okmányokkal képes bebizonyítani. Kérem nt. szerkesztő urat, legyen kegyes e néhány sort becses lapjában közölni. Tisztelettel H.-M.-Vásárhely, 1890. aug. 28. Draskóczy Lajos, evang. lelkész. * A bányakerületi evang. püspöki hivatal teen­dőit az uj püspök megválasztásáig Belohorszky Gábor esperes úr fogja végezni, mint püspök-helyettes. A he­lyettes püspök úr legelső ténye az, hogy néh. dr. Szebe­rényi emlékére a kerület összes egyházaiban gyász­istenitiszteletek tartását rendelte el a következő körlevél­lel: ((Bányakerületi evang. püspöki hivatal. 1210/1890. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom