Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-10 / 32. szám

minden iránt, a mi a szív békéjét, a lélek üdvét s ezek forrását, a Krisztus anyaszentegyházát a legtávolabbról is érinti. Ha megismernék híveink egyházunkat, érdeklődnének is iránta, szeretnék is, és a mi fő és egészséges fejlődésre és a megélhetésre okvetlenül szükséges : benne élnének, nem úgy mint most, hanem mint szerves tagjai az elválaszthatatlan egésznek, melynek feje a Krisztus. És ha csak anynyira tudnánk menni, hogy két millió kálvinista közül kétszázezer megérezné, a mi az egyháznak fáj, másik kétszázezer meg csak tudomást venne róla : a pokol kapui sem vehetnének rajtunk diadalt. A harmadik rovat feladata volna a szorosabban vett valláserkölcsi élet ápolása. Ezt ugyan afféle kisebb népies füzetek is teljesíthetnék, de a lapból sem hiányozhatnék ilyen rész. A rövidebb, könnyedébb hangon irt hírlapi cikkeket a mai ember, a kinek sok a dolga, jobban szereti olvasni, mint az önálló és hoszszabb füzeteket. Egy ilyen újság szükségességét és hasznát felesleges volna vitatnom. Mint fentebb említém, az idők jele kényszerít rá, tehát meg kell csinálnunk. De hogyan ? Régi szokásunkhoz híven ezt is felülről kellene várnunk és pedig a zsinattól. Hanem hát ennek az újságnak ez lenne a megölője, ha valami egyházi hatóság hozná létre, még ha a prot. irodalmi társaság jó voltából jönne is létre. Lenne belőle egy hivatalos lap, a mi tudvalevőleg nem való egyébre mint árverési és pályázati hirdetések közlésére. Ne várjunk tehát e tekintetben semmit felülről, ne várjuk az irodalmi társaságtól is. Az az ifjú s már szépen virágnak iudult társaság hadd szerkeszsze a maga szemléit és monográfiáit, elég dolga van azokkal, a népies irodalomra ez idő szerint, bár ez sokkal szükségesebb is, sürgősebb is, hasznosabb is a tudományos irodalomnál, nem is gondolhat. S ha majd anynyira gyarapszik idővel, hogy ezt az elhanyagolt ágat is felveheti működése körébe, akkor sem az ő dolga volna ezt a lapot megindítani. A társaság a tudomány ápolására vállalkozott a felsőbb regiókban, maradjon meg hivatásánál a népet illetőleg is: terjeszsze a tudományt népies nyelven. Erre azért is szükség van, mert az emberek még máig is azt hiszik, hogy a népnek nem való más, csak a kakaslábon forgó vár megindító históriája, hogy népiesen írni nem is lehet okos dolgot, s a mi népiesen van írva, az eo ipro ostobaság. Ha egyszer egy könyvet azzal bélyegeztek meg, hogy ccnépies», azt már jobb elégetni. Kabátos ember szentlélek elleni bűnnek tartana egy ilyet elolvasni, hisz ő nem nép, de még a csizmadia, hordár sem olvassa, mert ő sem nép, a falusi biró se, az esküdt se, a fertályos gazda se, szóval senki, mert minálunk nincs «nép», (kivált mikor olvasni kell) a mi elég baj. Azért nem vagyunk mi ccszent nép és királyi papság.» Ezen a rettenetes állapoton változtasson az irodalmi társaság, mutassa meg, hogy népies nyelven is lehet okos dolgot írni, mert hiszen ahhoz nem kell egyéb, mint hogy az irók iparkodjanak magyarul írni. Minthogy pedig ez a tudosoknak rendesen nehezökre esik, le kell fordíttatni az ilyen tudós cikkeket magyarra. Ez a társaság dolga, de újságot ne várjunk tőle, mert az is nagyon hivatalos lenne. Csináljunk magunk. xAzok a buzgó papok, a kik ilyennek hiányát érzik, kérjék, sürgessék, követeljék az egyházi lapokban ennek létesítését, s majd csak felbuzdul valami kiadó, a ki meg meri indítani a vállalatot, mely legkésőbb egy vagy két év múlva busásan kiűzetné magát. Fia így sem sikerülne, részvény-társaságot kell alapítanunk. És komolyan szólva, vállalatnak is igen jó volna. Ötezer forintot csak össze lehetne szedni vállalkozó szellemű tőkepénzes papoktól és fő- s segéd gondnokoktól, ennyivel pedig meg lehetne indítani a lapot. Előfizetőket kell gyűjteni előre, s ha annyi be nem gyül, hogy magából a begyült előfizetési összegből megélne a lap, pótolják a buzgóbb hívek, a második esztendőben már bizonyosan nem kell pótolni. Ezt hát ne várjuk a zsinattól. Az idő sürget, a vész közel. Oremus et laboremus. Dr. Kecskeméthy István. M e d i t a t i ó k. (Vége.) (K.) Még egy passus a prímás levelének záradékából nagyon megérdemli komoly figyelmünket. Azt mondja, hogy a «meglevő állapotokon addig gyökeresen segíteni nem lehet, míg az 1868. LIII. törvénycikk igazságtalan intézkedései fönnállanak s míg a magyar törvénzhozás a gyermekek vallását illetőleg a szülőknek Isten-adta természeti jogára nem helyezkedik.)) A prímás tehát igazságtalannak tartja a most jelzett törvénycikknek a vegyes házasságokból származó gyermekek vallását illető azon rendelkezését, melyet úgy szólva az egész művelt világ törvényhozása követ, és a melynél igazságosabban és bölcsebben a kérdést megoldani nemcsak alig lehetne, de egyátalában lehetetlen is. Kívánná ellenben — és ezt tartja igazságosnak — hogy a törvényhozás a gyermekek vallását illetőleg helyezkedjék a szülék természeti jogaira. Hát azt kérdezzük ő eminentiájától, hogy ha a törvény eme rendelkezését igazságtalannak és a szülők természeti jogaira nézve sérelmesnek tartja: milyennek tartja akkor az 179°/x- XXVI. t. c. 15. §-ának ama rendelkezését: «Pro-63*