Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-03 / 31. szám

mily csudálatos pontossággal követi itt a jóslatot a teljesedés ! Valami «modus vivendit» is emleget a primási levél. Nem fejti ki világosan, hogy miben áll az, csak annyit mond róla, hogy ez a modus vivendi «a büntető törvénykönyv életbeléptetése óta a katholikus papság által, nem hívek szerzése szándékából (?), de a vallási béke megőrzése kedvéért (!) iniciáltatotr, hazai biróságaink altal pedig el nem Ítéltetett.)) Modus vivendi ! Hát erről eddig annyit tudott a világ, hogy az valami olyan ideiglenes pactum-félét, a peres felek közt a statusquot ideig-óráig szabályozó szerződési pontozatokat jelent, de a mely a dolog fogalmánánál és természeténél fogva csak két érdekelt félnek kölcsönös hozzájárulásával lehetséges, péld. hadakozó fejedelmek, hadvezérek vagy államok között. Nagyon kíváncsiak volnánk megtudni, nem azt, hogy ez a modus vivendi miben állott hanem azt, hogy ha ez a modus vivendi csakugyan pactum : ugyan vájjon kik köthették meg azt ? Mert hogy a modus vivendi-t a clerus miként értelmezte és használta: azt fájdalmas tapasztalásokból eléggé tudjuk. A Trefort-féle kultuszminiszteri rendeletet ugyanis a püspöki kar kevélyen félredobta, ki nem hirdette (a prot. püspökök kihirdették), tehát a róm. kath. alpapságnak erről hivatalos tudomása nem lehetvén, ahhoz nem is alkalmazkodott. A minisztérium a rendelet félrevet éseért repressáliákhoz nem nyúlt, a clerus szarva ezzel is növekedett, az elkeresztelések tehát folytak tovább akadálytalan vakmerőséggel. Ha protestáns körökből panasz emeltetett e miatt: a felső bíróságok a törvénykönyv helyett a dogmatikát véve kezekbe úgy Ítéltek, hogv a keresztelés magában véve még nem egy bizonyos felekezet kötelékébe, hanem csak a keresztyénségbe általán való fölvétel, a mit akkor a clerus is nagy örvendezéssel sietett helyeselni. Persze, mert még ekkor nem volt feltalálva az «argumentum conscientiae», vagy legalabb nem volt szükséges az arra való hivatkozás, azt csak a Csáky-féte, sanctióval ellátott, sarokba szorító rendelet találtatta fel a püspökökkel, a mikor bezzeg képen tarölték a kúriai döntvényeket, proklamálva az egyház és lelkiismeret eddig nagy titokban őrzött tanítmányát, hogy de igenis, ha egy r. kath. pap keresztel, az más számára mint az «egyedtil üdvözítő» római egyházéra nem keresztelhet. Tehát ezt az amabilis confusiót, ezt az exlex állapotot, ezt a korlátlan lélekhalászatot nevezi a primás modus vivendinek, s ezt sajnálná atyai szivének véghetlen fájdalmával, ha (•büntetés tárgyául» tétetnék. Mondom, a modus vivendi mibenlétére tehát nem volnánk kíváncsiak, mert éreztük eléggé, hogy mily gyalázatos rabló hadjárat volt az, büntetlenül, a prot. egyház ellen. Hanem igenis, hogy ha ez csakugyan pactum : az már méltó tárgya lehet a fürkésző kíváncsiságnak, hogy mint paktaló telek ugyan kik szerepelhettek abban? Nem kenyerünk a gyanúsítás, de annyi bizonyos, hogy a primási levél nagy önérzettel említett eme kifejezései : «hazai bíróságaink által el nem itéltw és «excellentiád elődjének előre jeleztem, hogy az ő rendeletében büntetendőnek nyilvánított cselekményt hazai bíróságaink nem úgy fogjak megítélni, amint ő azt contemplalta» — gyanítható compromissunmak sötét árnyékát veti bizonyos hazai, eddig a függetlenség hírében állott igen tiszteletreméltó köreinkre. Okerősségül használja a primási levél a kiadandó kultuszminiszteri rendelet ellen azon aggasztó helyzetet is, mely bekövetkeznék akkor, ha a clerus által iniciált (hozzá tehetjük, hogy ugyancsak nagy buzgalommal effectuált is) modus vivendi büntetés tárgyául fogna tétetni; mert akkor «a kath. püspökök a vegyes vallású jegyeseknek soha többé nem adhatnának fölmentést ; a mi országszerte nagy felháborodást okozna, s a mi ellen úgy a hívek, mint a velük házasságra lépő protestánsok szólalnának fel a nélkül, hogy a püspöki kar rajtuk segíthetne.)) Biztosíthatjuk és megnyugtathatjuk ő eminentiáját, hogy a protestánsok soha ezért felszó| lalni nem lógnak. A protestánsok tudják jól a hazai törvényeket és híven alkalmazkodnak is azokhoz. Hazai ! törvényeink semmit sem tudnak arról, hogy vegyes házasságoknál szükség volna valamiféle püspöki dispensatióra. Semmi örömünk a vegyes házasságokban; de mint országos törvényeink által megengedett malum necessariumot tűrnünk kell azokat. Ha tehát a vegves vallású jegyesek kívánják : mi bizony kopulálni fogjuk őket minden tekintet nélkül arra, hogy az illető püspök kegyeskedett-e arra dispensatiót adni vagy nem. Ezzel hát sem a kultuszminiszter, sem a protestánsok meg nem ijeszthetők. Végre nem zárhatja levelét a primás a nélkül, hogy ránk protestánsokra oktalanul és alaptalanul, egy kvalifikálhatlan oldalvágást ne intézzen. «A meglevő állapotokon — úgy mond — a melyek, biztosíthatom excellentiádat, sokkal sérelmesebbek a katholikusokra nézve, mint a protestánsokra, gyökeresen segíteni nem lehet addig, amíg az 1868. LIII. t. cikk igazságtalan intézkedései tönnállanak s míg a magyar törvényhozás a gyermekek vallását illetőleg a szülőknek Isten-adta természeti jogára nem helyezkedik. A protestánsok gravamenjei nem egyebek, mint századok óta megszokott jajkiáltások, amiknek manap Magyarországon semmi jogos alapjuk nincsen. A katholikusok sok esetben sokkal inkább föl volnának jogosítva a gravamenes politika terére lépni, mint ők, magukat az ő részükről történt clkereszteléseket ők maguk sem tagadják, de a katholikusok tiszteletben tartván a szülők természeti, semmiféle positiv törvény által nem kontiskálható jogát, e miatt zajt nem ütnek, excellentiádnál nem alkalmatlankodnak és a bíróságoknál sem denunciálják a prot. lelkészeket. Ha a protestánsokban is volna annyi érzék a vallási béke iránt, mint a katholikusokban *) akkor bizonyára fölhagynának a gravamenekkel és békében élveznék a reájuk nézve amúgy is kedvező egyházpolitikai viszonyok áldásait)). — Hogyan ? hát a mostani állapotok | sokkal sérelmesebbek volnának a katholikusokra, mint a protestánsokra? Kérem ő eminentiáját, tegye szivére a kezét, de arra, a melyben részrehajlatlan igazságszeretet dobog. Kérdezze meg azt. Kérdezze meg, hogy dacára annak, hogy mindnyájan róm. katholikusok és protestánsok, törvényeink szerint egy hazának egyenjogú polgárai kellene, hogy legyünk vallásilag is: kik élveznek még ma is rengeteg előjogokat ? Melyik felekezet püspökei bírnak országos vagyonból hercegi rangot illető latifundiumokat? Melyik felekezetre árasztja jótékonyságát az országos javak és jövedelmekből milliókká akkumutálódott fundus religionis et studiorum ? Melyik felekezetnek van a hazai egyetemeken theologiája ? Melyik felekezetnek vannak házassági ügyekben szentszékei ? Királykoronázásnál, országos nemzeti és közintézeti ünnepélyeknél melyiket szokták képviseltetni és melyiket mellőzni ? Szoros értelemben vett egyházfelekezeti solemnitásoknál melyik felekezetnek ád a hatóság katonai díszcsapatot ? A vegyes vallású katonaság és honvédség melyik egyház szertartásai szerint *) Kinek ne jutna eszébe a iLupus et agnus* meséje? (K.)