Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-03 / 31. szám
alakban és más jelszók alatt ismét erumpál: ezt nem mdjuk s ennek találgatásával vesződni nem is aKarunk. Történjék egyik vagy a másik : egyről bizonyosok vagyunk, arról, hogy az isteni hatalmas és bölcs gondviselés és az igazság szelleme által vezérelt erkölcsi világrend, amint a história tanúsítása szerint eddig, úgy ezután is, nem hátra, hanem előre lógja irányítani lépteit. Feltéve azonban, hogy a kultuszminiszterhez intézett 1889. nov. 15-ki primatialis levél által előre kilátásba helyezett, tehát minden alapos sejtelem szerint a magasabb helyeken titkosan előkészített «nagy vallási vihar» tomboló zúgása elült volna is: a független meggyőződésű egyházi sajtónak még akkor is, most utólagosan is kötelessége részrehajlatlan bírálati elmélkedéssel megemlékezni ama mozgalomról, mely hónapokon keresztül foglalkoztatta nem csak az egyházi, de az egész hazai lapirodalmat, s oly érdekes tüneteket vetett fölszinre, hogy azok felett komoly észrevételezés nélkül napi rendre térni nem lehet. Meditáljunk hát egy kissé arról a mozgalomról. * * * Több mint 30 éves lelkészi pályámon nem egyszer volt alkalmam eszmét cserélni vallási és egyházi kérdések felett művelt világi róni. katholikusokkal. Vitattak erősen, hogy a ele rus, a papság szelleme ma mar ő náluk is egészen más mint hajdanta; hogy a kor eszméi, a szabadság, egyenlőség, testvériség, a türelem és felvilágosodás isteni fénysugarai keresztülhatoltak már az ő leikükön is; hogy a mult idők sötét borzalmainak ujrakisérthetéséről többé szó se lehet. Az egész hazai sajtó is nem győzött betelni a dithyrambok zengésével, hogy olyan hazafias, olyan felvilágosodott, humánus és türelmes papság mint a magyar clerus, nincs több az egész világon. Én csak annyit szoktam mondani, vitázó feleimmel szemben nyilván, ama dicshymnusokat olvasva pedig csendesen mosolyogva magamban : hogy a clerus sem nem felejtett, sem nem tanult, és nem is fog felejteni s nem is fog tanulni soha. Azt mondtam mindig, hogy ha kedvező idő és alkalom nyilna hozzá: a clerus ma sem iszonyodnék összetiporni mindent, ami szent, törvényt, jogor, igazságot, felekezetközi viszonyokat, állami, társadalmi és családi békét, türelmet, barátságot, szeretetet azért az egy örök célért, mely egyedül lebeg szemei előtt, a hierarchiai korlátlan hatalomért. Ez azon egyetlen cél, a mely felé makacsul törve, sí flectere nequit Superos, Acheronta movet. Fájdalom, nem csalódtam! íme az 1890. febr. 26-ki miniszteri rendelet, mely Krisztus urunknak azon el magyarázást nem tűrő tiszta és világos erkölcstörvényére támaszkodik: «amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azonképen cselekedjetek azokkal)) Luk. VI. 31. íme ez a miniszteri rendelet Krisztus — állítólagos — szolgái között egész az őrjöngésig fajuló háborgás zúgó lármáját veri fel. Elég gyalázat és korunkról soha le nem mosható szégyenfolt már csak az is, hogy a ker. vallás egyik legelemibb erkölcsi igazságát miniszteri rendelettel kell megmagyarázni és szívökre kötni a keresztyénség erkölcstanítóinak; de még gyalázatosabb dolog, hogy Krisztus szolgái még fel is lázadnak az ellen! Hát azt kérdem én, kikhez van intézve ez a kultuszminiszteri rendelet? csak a római clerushoz, vagy egyéb felekezetek lelkészeihez is ? Igenis, az összes magyarországi ker. felekezetek lelkészi karához! Hát jogot sért az egyiknél, vagy jogot oszt a másiknak ez a rendelet? Nem egyszerűen csak azt mondja: ne bántsátok a másét!? Hát miért, hogy mégis csak a római clerus zudul tel ellene? Ha malitiosuskodni akarnék, itt folytatólag föltehetném még azt a kérdést, amit a logica sorrendje szerint föl is kellene tennem, hogy talán hát csak a római clerus szokta bántani a másét, de nem teszem fel, hanem szorítkozom csak egy dolognak a constatálására, arra, hogy ebben az egész mozgalomban a clerus arról a kígyói eszélyességről, hogy ne mondjam ravaszságról, mely hagyományszerűleg minden tetteit, lépteit eleitől fogva oly eminenter jellemezte : ezzel az igen simplex ügygyei szemben, vak dühtől ragadtatva, most az egyszer teljesen megfeledkezett. A legnagyobb együgyűséggel kiszolgáltatta magát egész lelki mezítelenségében a közvélemény sújtó Ítéletének. Ez az oka, hogy az egész hazai sajtóban, az ultramontánizmus bérenc lapjain kívül, csak egyetlen hang nem emelkedett a clerus mellett. Ha a clerus a maga hagyományos politikai eszélyétől kért volna tanácsot : hallgatnia kellett volna mint a sír. A világ sohase tudta volna meg, hogy kiknek a rakoncátlankodásai megfékezésére kellett kibocsátani ama miniszteri rendeletet. így megtudta. Nem mi bánjuk. * * * A miniszteri intimatum elleni dicstelen harcra, sajnosan megfoghatlanúl, a primás és a veszprémi püspök levelei, s a római kath. püspöki kar tanácskozmányai adták ki — a mint ez most már utólag teljes biztonsággal consMtálható — a gyászos jelszót. Viseljék érte a felelősséget. Nagyon érdekesek ezek a levelek ; valóban megérdemlik a komoly meditatiót. Még érdekesebbek lehetnek a püspöki tanácskozmány határozatai. De hát a püspökök — szokás szerint — zárt ajtók megett tanácskoztak. A határozatok az ő secretumaik. Foglalkoztunk hát csak ama püspöki levelekkel. * s * A primási levél minden tartózkodás nélkül kijelenti, hogy a római kath. püspöki kar, Magyarország kultuszminiszterének Trefortnak 1884. jul. 11 -érői kelt s hozzá intézett rendeletét egyszerűen félre dobta, ki nem hirdette ; s kilátásba helyezi az uj kultuszminiszter gróf Csáky előtt, hogy ha az ő hasontartalmú rendelete kibocsáttatnék, azzal se bánna különben. No ezzel ugyan meg van szépen köszönve a kultuszminiszteri udvarias előzékenység! De hát azt szeretném én tudni, mi szükség volt erre a kultuszminiszteri előzékenységre? Köteles volt ezzel a kultuszminiszter? Szokta ezt tenni a prot. püspöki kar irányában? Vagy szokták a többi miniszterek megkérdezni alázatosan a vármegyéket vagy hatóságokat, hogy ez vagy amaz kibocsátandó rendeleteik fognak-e kegyesen tetszeni az alantas közegeknek ? Nagyon jól fogja tenni jövőben a kultuszminiszter úr, ha egy kicsit takarékoskodik azzal a miniszteri udvariasággal és előzékenységgel és nem vesztegeti — lúdra a szénát. Még érdekesebb a primás levelének ama passusa, melyben oly «vallási viharok)) felzúdulásával fenyegeti meg a cultuszminisztert, szándékolt rendeletének kibocsátása esetén, «aminőkhöz hasonlót az ország a harmincas évek óta nem látott.» Nos hát a rendelet a fenyegetődző jóslat dacára is kibocsáttatott, és a «nagy vihara — egy pohár vízben — íme csakugyan kitört ő eminentiajának engedelmes szolgái között. Hitetlen világ ! Mered-e még állítani, üogy mai napság már nincsenek többé próféták? Nyisd tel szemeidet és lásd meg, hogy