Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-27 / 30. szám

melyeket a felette megijedt kormány e zendülés felől magának felterjesztetett, az egészet előre hiábavalóságnak, álomnak tüntetik fel, (de a melyből a gonosz szándék nem hiányzott), a benne rés/tvetteket, korhely, csapongó, háztűz nélkül való suhancároknak mondják. A kormány ellenkező nézetben volt, a mozgalomnak nagy fontosságot tulajdonított. Százhetven polgárt fogatott be. A lelkészek, Füredi és Szőnyi (kiknek lehete előzőleg tudomásuk a dologról, de benne részök épen nem) a befogatástól megmenekedtek. A város népe, melynek zöme különben teljesen ártatlan vala, folytonos remegésben élt, félvén a reáváró büntetéstől. «A város népe több helységekre fog felosztattatni, így elpusztíttatik)) fenyegetett a helvtartó-tanács, a mi egyértelmű volt a ref. egyház megsemmisítésével, melyre különben a klérus úgy is egész erővel törekedett. Ez nem következék be még most kegyelemből, melyben érdeme lehet Szőnyinek is, ki, hogy a város jóhírnevét megvédje, latin és magyar-nyelven, rímes versekben, leírta hoszszasan a város múltját jelenét, népének békés természetét, királyhoz való hűségét, mely versezet nagy elterjedésnek örvende s még a felsőbb körök is tudomásával ismeretével bírtak s reájuk jó benyomást tőn (egyházi jegyzőkönyvében olvastató.) A zendülés tulajdonképeni szerzőit, mivel nagyobb vidékre is kiterjedt, sohasem tudta a helytartó-tanács kipuhatolni, a főbbeket halálra Ítélte az elfogottak közül, többeket fogságra, katonáskodásra stb. A város köteleztetett esetleg 200 főnyi lovas katonaság számára saját költségén kaszárnyát építeni, hogy az abban lakó fegyveres erő reájuk mindig felügyelhessen. Ez alól is azonban Szőnyinek folyamodványára a felséges királynő a várost részben fel is szabadította. A kalvinista város azután a kormány kiengesztelése és a földes úr kegyének kinyerése okából nagy költséggel és erővel egy díszes és tágas katholikus templomot csakugyan épített. Megszűnvén azonban a veszély, elmúlt a félelem s meghunyászkodás is. A város közönsége fennen kezde beszélni földes urával, midőn az, az úrbéri terheket némileg nehezíteni akarta (pedig törvény alapján még nagyobb mérvben is súlyosbíthatta volna.) A város megtagadja, a vármegyén kérvényez földes ura ellen s midőn a gróf engedett, még többet kívántak s dacára a gróf jóakaratú felvilágosításának, melyszerint ő csak a jobbágy terhek aránylagos megosztását célozza, dacára atyai intelmeinek, a földes ur akaratának határozottan ellenszegült a város. Szőnyi és Füredi közbevetik magukat. A gróf nem enged, sőt elkeseredve a kálvinista város magatartásán, elrendeli, hogy Vásárhelyre más vallás-felekezetbelieket fog telepíteni és ez «a reform, városra nézve a későbbi időket tekintve sajnos és keserűintézkedés voít.w Idővel könnyített a gróf a népen, a politikai viszonyoktól és Szőnyinek kérésétől indíttatva. Szőnyi eddig, mondhatni csak mellékesen folyt be az események rendjébe. De hogy e szerepében is sokat tett ugy a város, mint az egyház érdekében, az tagadhatatlan. Csak azok nem látták be, a kik nem akarták, vagy a kik lelki vakok voltak. Mellékes, bár tevékeny részt vett az egyházi konzisztorium felállításában, mely a gyermekek iskolába járatását sürgette, az erkölcsök javítása tekintetéből pedig fegyelmi szabályokat hozott (88 — 95. !•)> mellékesen foly be a városi céhek ügyébe, melyeknek ref. tagjai kath. szertartásokra köteleztetnek s Szőnyivel kérvényt Írattak a Felséghez a szertartások alól leendő kegyes fölmentetés végett (95—100.1.); mellékesen foly be gróf Eszterházi püspök ref. egyházvizitáló ténykedésébe, melynek főtárgya a bábák általi keresztelés volt (101 —109. lap.). Midőn azonban az egyház közvetlen vezetését átveszi lelkésztársa Füredi kezéből (ennek betegeskedése miatt), hivatalos teendőivel egyetemben megszaporodnak egyesekkel testületekkel való érintkezései, küzködései, sok nemes igyekezete hajótörést szenved, sok méltatlanság éri. Kisebb gyülekezetben is nehéz a pap állása, Vásárhelyen hogy ne lett volna az? A kálvini rendszer szerint itt is össze volt forrva a polgári község és az egyház, amannak elöljárói az egyházé is, az egyház ügyei a városházánál intéztettek stb. Éles talentomnak, nem csekély lelkipásztori bölcsességnek erős léleknek, nagy türelemnek kelle lakoznia a papban, hogy igazgatása alatt (ha ugyan ő igazgatott) az egyházban mindenek ékesen és jó renddel legyenek, s a világi elem túlkapásait megfékezni vagy legalább ellensúlyozni tudja. Az egyháznak úgy külső mint belső állapota aggodalmas vala. Intézkedik tehát az iskola, istenitisztelet, egyházi rendtartás ügyében (i2r. 1.); a klérus sérelmes intézkedései ellenében lelkesen és hatályosan védekezik szóval, tollal (az áttérések, halálraítéltek dolgában (125. 1.), Vásárhelynek gymnasiumféle iskolája ügyében (125 — 126. 1.), az anyakönyvek vezetését, a kath. ünnepeken való harangozást illetőleg (129-134. 1.). Ez időben hivatott Szőnyi Debreczenbe lelkipásztornak (1765.), de nem ment el, fizetését megjavították, elöregedése vagy lemondása esetére őt és családját holtáig eltartani ígérkezett az egyház. Mely szép ajánlatot azonban a vásárhelyi tanács, mert Szőnyi egy megesett személv miatt (a város gazdaasszonya) az erkölcsre felvigyázó bírákat a katedrából megtámadta, Szőnyitől és családjától később egyoldalúkig felbontotta. F. méltatlanságot követi több újabb és sérelmesebb. (Vége köv.) B. P. BELFOLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. (Vége.) Felvirradt végre ránk az utolsó nap, május 14-ike! Öröm és lehangoltság vegyes érzelmével üdvözöltük annak hajnalát. Örömmel, hogy annak alkonyán újra láthatjuk azokat, kik szívünknek legkedvesebbek; de egyszersmind bizonyos lehangoló érzéssel is, hogy meg kell válnunk azoktól, kiket a hosszas együttlét oly drága kötelékekkel fűzött szívünkhöz. Reggel 7 óra volt, midőn búcsút vettünk a derék úri családtól, s kikocsiztunk az adony-ercsii páratlan országútra, melyen egy rövid óra alatt szerencsésen el is értünk utolsó állomásunkra — a nagy államférfi és költő porhüvelyét kegyelettel őrző — Ercsibe. Itt dr. Károlyi Gyula, uradalmi orvos s ercsii kis leányegyházunk ritka buzgóságú tagjának vendégszerető házánál találkoztunk újra püspök úrral, ki az előző nap estéjén csaknem teljes inkognitóban érkezett meg a látogatása sorrendjén utolsó kis gyülekezete körébe. Itteni szállásán fogadta püspök úr megérkezésünk után mindjárt a helybeli elöljáróság s más előkelő egyének tisztelgését, kikkel huzamosabb ideig társalgott. Kilenc órakor kocsikon mentünk a kissé távolabb eső imaházhoz, illetőleg paplakra, hol a már akkor nagy számmal egybe sereglett hívek élén e leány-egyházunk helyettes lelkésze,