Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-27 / 30. szám

947 948 KÖNYVISMERTETÉS. Szőnyi Beniámin és a Hódmezővásárhelyiek. 1717— /794. Korrajz az alföldi reformátusok történetéből. Irta Szeremlei Samu, h.-mezővásárhelyi lelkész. Fentebbi cím alatt hagyta el nem régen a sajtót, a magyar prot. irodalmi társulat kiadásában, egy több mint 200 lapra terjedő jeles mű, melyet ismertetni célja jelen soroknak. Korrajzi művekben szegénynek mondható a magyar történeti irodalom, kiváltkép a protestáns egyházi irodalom ; olyan mű pedig, mely a magyar alföld valamely részének vagy községének életviszonyait rajzolná, egy-kettő ha van. Annál nehezebb s így valóban közhálára méltó munkát végzett tehát iró, midőn nagy tárgy- és korismeretről tanúskodó művét megirta, annál nagyobb érdekeltséggel veheti kezébe nemcsak a történelem búvára, hanem minden, a történeti művek iránt előszeretettel viseltető laikus ember is, mert a kedves vonzó irálylyal, tősgyökeres magyarsággal megirott műben igaz szellemi élvezetet, a szívnek és léleknek gazdag táplálékot talál. Mint a cím is mutatja, e műben egy egyén és egy város szerepel. Egyiknek élete a másiké, egyiknek küzdelme a másiknak küzdelme. Egyik a másikat kiegészíti. Szőnyi Beniámin életét Hódmezővásárhely történetének ismerete nélkül megirni nem lehet és viszont Vásárhelyét a Szőnyié nélkül. De a két szereplő fél a végcélban nem a közjót viszi diadalra, hanem az egyik a másik ellen — a közönség az egyed ellen — áldatlan harcot folytatván, az utóbbit elbuktatja, letiporja. Gyakran ismétlődő szomorú munkája ez a mi magyar ref. helyi egyházszervezetünknek! A mult századból hét-nyolc évtized rajzát láthatod, szíves olvasó. Ez időszak első fele inkább a város, a polgári község viszonyaival foglalkozik, melyekbe van ugyan Szőnyinek befolyása, de nem ő a központ, másik fele inkább az egyházi életnek képét küzdelmét tárja lel előtted, mely már egészen Szőnyié. író, mielőtt a mult századbeli Vásárhelyt ismertetné s jellemezné, Szőnyi Beniámin gyermek és ifjú korátmutatja be. Papi családból származik 1717-ben Nérnediben (Komárommegye). Kora árvaságra jut. Az iskola mellett, hol ismereteit szerzi, ott van előtte az élet iskolája is. Küzd, nyomorog, rongyoskodik, nélkülöz, éhezik, mint legtöbb elárvult papfiú. Papnövendék korában megfordul Hódmezővásárhelyen mint legátus, a közönség tetszését annyira megnyeri, hogy iskoláinak bevégzése s az egyház egyik papjának lemondása után 1742. évben meghívja a város lelkésznek az ifjút. Ismeretei gyarapításának céljából külső országra megy. Megfordul és tanul Frakfurtban (Rajna mellett), Utrechiben, Leydában, Brémában, 1745. évben haza jő, megkezdi papi szolgálatat. Következő évben megnősül. Vásárhely ez időszerint tekintélyes város vala, nyolc ezer lélekkel, kik földmíves jobbágyok és pár száz kath. hívőt leszámítva, reformátusok voltak. Nem tartozott a műveltségben előhaladott virágzó városok közé, visszamaradt s elég kedvező helyzetét felhasználni nem tudta. A gróf Károlyiak bírták földesúri törvényes birtok-joggal, kik elég szívességgel s türelemmel viseltettek a reform, város iránt. Mint a török uralom alól felszabadult város, régebbi keresztyén földes uraival kötött egyesség alapján több szabadalmat, több kedvezményt is igényelt más városok felett. Szőnyi odamenetelekor, a 1740-cs években az egyháznak, másszóval az ezzel magát egynek tartó és érző városnak főgondját az képezte, hogy a futó tolvajhadak ellen, a templom megvédése céljából épített kőfalnak s magának a ref. ősök által emelt templomnak fönnállhatására engedélylevelet és így vallásának akadálytalan gyakorolhatására szabadalmat eszközöljön ki a Felségtől (a melylyel a hódoltság területén volt egyházak nem bírtak). Formális szabadalmat a közönség, dacára gróf Károlyi Sándor földesúr és Losonczi Gyürki István egyházkerületi főgondnok hathatós közbenjárásának, nem nyerhete. A kath. klérus befolyása még ily nagyobb s tekintélyesebb városban is érezhető volt, a helytartótanács egymásután küldözgette le a vallási és egyházi megszorító rendeleteket ; a váczi püspöknek a város papi tizedet tartozott fizetni, sőt maga a püspök is, gr. Althan, 1744-ben személyesen is meglátogatta a várost, hogy ott ((egyházlátogatást)) tegyen s különösen, hogy a keresztelésre nézve a reform, papokat (Szőnyi ekkor még külföldön járt) vizitálja. Mindezen egyházlátogatás, mind ama sérelem, mely 1752. évben esett a vásárhelyiek szabad vallás gyakorlatán, érdekesen van leírva a műben (29—34. 1.). Egy ref. rab ugyanis halálra ítéltetvén, róm. kath. barát siet hozzá a lelkészi teendők végzésére. Az elitélt visszautasítja, a városi tanács szintén ellenemond. A szóváltás, mely e miatt a barát és a tanács tagjai közt támad s melyet a szerencsétlen elitéltnek utolsó nehéz órájában végig kelle nézni, hallgatni; a tettlegesség, mely a barát erőszakos eltávolítását eredményezi, jellemző volt a kath. egyház szolgáinak eljárására, az elöljárókban pedig aggodalmat támasztott, ha vájjon nem fognak-e a barát eltávolításáért bűnhődni? Mit tegyen a város? Büntetéstől való féltében a kath. templomot fölépíteni igéri. A földesurat egyúttal megkéri, hogy szabad vallás-gyakorlatukat tartsa fenn és védje meg. Erről kiadja a földes úr ama nevezetes szabadalomlevelet, mely «egész kor- és jellemrajzot tár fel előttünk)), s melyet a 35—37. lapon olvashatni. Nevezetes a város életében (mely időközben az Algyőről elűzött s Vásárhelyre költözött reformátusok által gyarapodott (26 — 28. 1.) a Törő és Pető-féle zendülés, mely az addig eléggé békés és csendes természetű, királyához s a törvényekhez hű népet huzamos időn rettegésben tartotta, s felbolygatta, annak sok kellemetlenséget okozott s erősítőjévé lőn a klérus befolyása alatt álló kormány abbeli igyekezetének, hogy a reformátusok ellen még keményebb és sikeresebb támadás intéztessék. A zendülés látszólagos kiindulópontja Mezőtúr, a tekintélyes ref. város, hol lelkész Polgári Mihály egyik prédikációjában kissé élesebben talált nyilatkozni a klérus erőszakosságairól és a királynőről, mint kellett és illett volna. Polgári és a város elöljárói elfogattak, bebörtönöztetek. A túriak e miatt, s templomuknak célbavett sőt megkisérlett elfoglalása miatt felindulván, közülök Törő Pál kurátor, a hasonló körülmények közt élő Vásárhely város egyik polgárával, Pető Ferenccel és többekkel titkon szövetkezett, hogy a Rákóczy forradalom kibujdosott magyaraival, lengyel s porosz segélylyel zendülést támasszanak, a németet elűzik, igaz hitükért, vallásukért és az anyaszentegyházért egy csepp vérökig fognak harcolni. A zendülés, melynek előkészülete és lefolyása érdekesen van leirva (41—67. 1.) megtörtént, de oly ((páratlan könnyelműséggel s minden józan számítás nélkül rendeztetett)), hogy a legcsúfabb kudarcot vallotta, midőn felfedeztetett. A jelentések,