Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-06 / 27. szám
Lelkészi értekezlet Monoron. Ritka szép, lélekemelő jeleneteknek volt tanuja a monori ref. egyház lelkészi laka f. hó 2-kán. A pesti egyházmegye lelkészi kara gyűlt Össze tisztelendő Balla Lajos úr vendégszerető házánál, hogy a két évtizeddel ezelőtt megkezdett lelkészi értekezletek vándor-gyűlését nála tartsa meg. Fájdalom a szám nem volt teljes; főtisztelendő Szász Károly püspök úr, ki megjelenését korábban kész örömmel Ígérte meg, makacs torokbaja miatt személyesen nem, csak lélekben lehetett jelen; rajta kívül is többen kimentették magukat, mások meg minden indokolás nélkül maradtak el. Jelen voltak Sípos Pál esperes úr elnöklete alatt: Szánthó János kosdi, Szilágyi Benő gyömrői, Vargha László alsó-némedi, Vöröss Károh' váczi, Balla Lajos monori, Földváry László vácz-hartyáni, Szabó Géza ócsai (családjával), Kovács Dániel pomázi, Kerkapoly István héviz-györki, Benkő István rákos-palotai rendes lelkészek, Szőts Farkas és Szabó Aladár pesti theol. akad. tanárok, Szűcs Károly Vasadi, Fábián János váczi, Hamar Andor pesti segédlelkészek, Kiss Benő gombai lelkész mint vendég. Jól esett látnunk, hogy a lelkészi testületen kívül is érdeklődést keltett összejövetelünk, amennyiben azon megjelentek s a tárgyalásokat élénk figyelemmel kisérék : Geszthy Hermina tanítónő, Szabó Károly, Somogyi László, Borzsák Benő és Nagy György tanítók, mindannyian a monori állami elemi iskolák tanítói karából. Az értekezleten mely délelőtt kilenc órakor véve kezdetét, fél egykor ért véget, oly tárgyak, oly eszmék tétettek megbeszélés tárgyává s oly örvendetes szellem lengette át a kebleket, hog3T csak örömére szolgálhatna minden komoly törekvésű lelkésznek s javára egyházunknak, ha szélesebb körök is megismervén, beható tárgy^alás alá vennék, s mint a pesti egyházmegye papsága, a szellemet örömmel üdvözölve s elsajátítva, megvalósításukra törhetlen kitartással igyekeznének. Mint évek óta, úgy most is, híven azon alapszabályilag kimondott elvhez, hogy a lelkészi értekezleteken csak a gyakorlati lelkészetbe s közelebbről a lelkipásztori felügyelet és gondviselés körébe vágó dolgok beszélhetők meg, ily természetű s nagy jelentőségű tárgyak kerültek szóba, nevezetesen a lelkész viszonya az iskolához s különösen a vallástanításhoz, ezzel kapcsolatban a gyermek-istenitiszteletek; az egyházak történeti adatainak összegyűjtésére s gondos megőrzésére való buzdítás s a valláserkölcsi olvasmányok ügye. Az első tárgyra vonatkozólag Szász Károly püspök úrnak egy genialis, gazdag tapasztalatok alapján igazi apostoli buzgósággal irt értekezése : «A lelkész az iskolában)) címmel adta meg a lökést a komoly gondolkodásra, s igen élénk eszmecserére, mely felett áldólag s termékenyítőleg az evangelium nemes szelleme lengett át. A mily iájdalommal vette tudomásul az értekezlet szeretett főpásztora meg nem jelenhetését, époly lelkesedéssel éljenezte meg azon kegyéért, hogy értekezését leirva, felolvasás végett elküldötte, hogy így legalább lelkileg legyen jelen ott, hol a papok egymást tanítani s lelkesíteni jelentek meg. S valóban ott volt ő lelkileg s lelke gyújtott, mint a láng, mint a mennyei tűz Péter apostol ajkain. Vajha a láng, melyet gyújtott ne lenne pusztán szalmaláng! Értekezésében, melyet — fájdalom — csak kivonatosan közölhetünk — személyes tapasztalataira való hivatkozással meggyőzőleg kimutatja, hogy az iskola jósága, a tanító képzettségén, szorgalmán, ügyességén s buzgalmán kívül legfőbb mértékben a felügyelettől függ. A tanítókat az elcsüggedéstől, elkedvetlenedéstől csak az óvhatja meg, ha a kötelesség teljesítésben magasabb példa lelkesíti, a nehézségekben magasabb értelmiség támogatja. S mindezt ők csak a lelkésztől nyerhetik. Megfelel azután azon tanítóknak, kik oklevelökre támaszkodva az — ugyan magasabb szellemi képzettséggel biró de tanítóképesitő vizsgát nem tett lelkészt, a saját mesterségükben mesternek s mint ilyent a vezetésre feljogosítottnak elismerni nem hajlandók. Fájdalommal emlékezik meg azonban arról is, hogy a tanítók vádjai sok papra hanyagságuk, az elméletben és gyakorlatban való önképzésük hiánya s az iskolával való teljes nem gondolásuk miatt — igen reá illenek. Majd meggyőzőleg kimutatja, hogy mily mértékben befolyásolják az iskola jó vagy rosz voltát lelkész és tanító. „ Jeles és kitűnő az iskola csak ott lehet — mondja a többek közt — hol jeles vagy kitűnő tanító, a lelkész folytonos érdeklődése, szellemi vezérlete által, az önképzésre folyvást sarkalva, mindenben gyámolítva, a lelkész főlényét elismerve, az azt éreztetni nem kívánó lelkészszel, egy közös célra szeretettel összeműködve : együtt építik, tartják az iskolát s igyekeznek annak szellemi és erkölcsi színvonalát emelni.» A lelkész ilyetén közreműködése nélkül a legjobb tanító sem fog állandóan jeles vagy kitűnő iskolát fenntartani ; míg annak megléte a gyengébb tanítót is megjavítja. Lelkes szavakkal köti aztán a lelkészeknek is szivére, hogy felhagyva az indolentiával, lépjenek szövetségre a tanítókkal, szegődjenek munkatársaikul meggondolván, hogy az ő figyelműknek a gyülekezet minden tagjára ki kell terjedni, sőt mivel a gyermekekből növekedik a felnőttek egyháza s olyan a gyülekezet, amilyenné a lelkész neveli : különös gondjukban kell részesíteni a 113'áj bárányait. Ezért szükséges, hogy a pap gyermekek tanítója is tudjon lenni. Erre a külső képesítést megadja ujabban a theologusoktól követelt tanítói oklevél ; de emellett elengedhetetlen, hogy megszerzett qualificatiójukat a gyakorlatban érvényesítsék is. Különösen a vallástanításnál kell tényleg is részt venni a lelkésznek a tanításban ; a konfirmatiói oktatást okvetlenül magának tartsa fenn, b. e. Török Pál és a mai pesti lelkészek példájára. De a rendes vallástanítást is vegye kezébe; ne úgy azonban, hogy azért egészen kivegye a tanító kezéből ; a tanítás minden fokán ő inkább a magyarázást, a tananyagnak a gyermekekkel való megértetését tartsa fenn magának, a beemléztetés, kikérdezés legyen a tanító feladata. Kibeszélhetlen az ily eljárás haszna úgy a lelkészre, mint a tanítóra s úgy a gyermekekre, mint a gyülekezetre nézve. A lelkész ily módon munkatársává s mégis vezető-társává lesz a tanítónak s egy kis gyülekezetet hódít magának már az iskolában, melynek körében megmarad vezető lelke akkor is, midőn a gyülekezet önálló tagjaivá lesznek. S így lesz — mint az egyháznak maga a Krisztus — úgy az iskolának is, az ö tudománya s a vallás-tanítás «az a szegeletkő, kiben az egész alkotvány szép renddel rakattatván, növekedik, hogy legyen az Úrnak szent temploma.)) Püspök úrnak ezen szép, s itt — érezzük — szépségeit csak homályosan visszatükröző vázlatban felmutatott értekezése gyakorta helyeslő morajjal s végül kitörő lelkes éljenzéssel fogadtatott s utána megindult a lelkesebbnél-lelkesebb beszédek árja, melyek élénk tanúbizonyságát adták annak, hogy nem veszett még ki lelkészi karunkból a jó igyekezet s krisztusi buzgóság szelleme, mint azt némelyek elhitetni szeretnék magukkal is, másokkal is.
