Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-29 / 26. szám

Az öregek homlokain vészterhes fellegek ültek, melyeken olykor-olykor rettenetes villámok cikáztak át haragvó szemeikből; az ifjak az ccErős várunk»-at énekelték. Szóval mindenfelé hadi készületek, a Léviátán már kitátotta száját. Hiteles forrásból tudjuk, hogy az atyák közül némelyek a nagy honfi Csanádyt tanulmányozták, az ő hadi taktikáját akarván eltanulni az átkos közösügyes kormány ellen, mások Polonyitól vettek leckéket. Csak Szász Gerő nem járt leckére senkihez sem, ő anélkül is tud dörögni a kormány ellen. Azt is megbízható források alapján állíthatjuk, hogy az atyák Íróasztaluk fiókjában fulmináns szónoklatokat rejtegettek, melyeket üres óráikban nagy titokban és nagy buzgalommal tanulgattak. Megbecsülhetetlen kár az irodalomra, hogy e beszédeket soha sem mondták el. Mindazáltal — a mint halljuk — legközelebb meg fognak jelenni újabb szokás szerint. Már készen volt minden a pusztító polgárháborúra; mikor egyszerre csak kialudt a haragos tűz minden szemből és elhallgatott minden száj. Titkos összesugással elhatározták az atyák, hogy véresszájú beszédeiket — ha ugyan igaz, hogy nyilvánosság elé bocsátják — lényeges átdolgozásnak vetik alája. Loyalitás a jelszó és törvénytisztelet. S mikor aztán a végzetes miniszteri rendeletet a Konvent előtt felolvasták, Szász Gerő kiáltotta először: Éljen a kormány! Igen, mert mig ideát Pesten a szakállas «püspökök» és világi vének tanakodtak és tüzelték magukat a harcra, addig odaát Budán a szakálltalan püspökök már meg is futták a harci riadót. Kiadták a jelszót: Nem parancsol nékünk a király, majd parancsol a pápa! Ügy, hát ez a rendelet nem minket üt, hanem a pápistákat? Akkor hát jól van! Mi nekik fáj, nekünk nem fáj. Kihirdetjük, megtartjuk. És úgy tőnek mind a protestáns atyák. És a szegény protestáns Léviátán éhen maradt és satnyúl folyton. De nincs is már rá szükség. Hisz a protestánsok annyira egygyé lettek már a nemzeti állammal, hogy nekik nincsen is olyan érdekök, a mi az államnak is nem érdeke. Annál erősebben tombol a klérus Leviátánja. Az igaz keresztény katholikus lelkiismeret sértve érzi magát, elégtételt követel és boszút forral. Hogy miért? — az mély titok. Ebben az új rendeletben csakugyan semmi sincs, a mi nem ^országos törvényen alapszik, semmi sincs, a mi a szent klérustól többet kívánna, mint a Trefort-féle rendelet. Hanem hát a lelkiismeret és az időjárás törvényei máig is nagyon ismeretlenek. Ki tudná előre megjósolni a zivatart akár az áprilisi időjárásban, akár az emberi lelkiismeretekben? De hát a Léviátán küzdést kiván és disharmoniár, mint Lucifer. Ugy érezte, hogy megütötték, hát vissza üt. Azt üti, a ki keze ügyébe esik. A szegény vegyesházasokat. Ősi szokás szerint most is ezeken tölti boszúját. Nagy felszóval hirdeti a nyomort, melybe a tiszteletreméltó papokat, kiknek asztalánál ezelőtt felségek és méltóságok étkeztek, s a kik most majd korcsmába kénytelenek járni, a komáromi főkapitány Ítélete majd dönteni fogja. Panaszolja az erőszakosságot, melyet rajta a gyulai végrehajtó elkövetni nem átallott. És hogy mindezekért elégtételt vegyen magának — nem áldja meg a vegyesházasságokat. Hát hiszen ez rettenetes is lesz, ha sokáig így tart. Ha az illetékes hatóságok minden illetéktelen elkeresztelőt illően megbírságolnak, a szegény klérus, mely a nélkül is szűken él, előbb-utóbb nyomorba dől. De nem is tart ám ez sokáig. A Léviátán nagyon erős. És a saját erején felül még a népére támaszkodik. Már izgat nyíltan és erősen, csak a Rómából jövő intésre vár, hogy megkezdje azt az áldástalan harcot, melyben a világhistoria tanúsága szerint még eddig mind a legyőzött, mind a győztes mindig veszített. Ennek a harcnak minálunk nem szabad kitörni, meg kell akadályozni minden áron. Pedig a Léviátán meg fogja kezdeni, mert nagyon erős, mert nagyon bízik a sikerben. Ha azonban természet-tudósainknak sikerülne kitudni, hogy mi gyöngíti el a Léviátánt, akkor még lehetne segíteni a bajon. Yalóban kívánatos volna, ha tudósaink alaposabb vizsgálat tárgyává tennék az ő physiologiáját és psychologiáját. A tapasztalat annyit már eddig is kimutatott, hogy két kemény dió van, a mire nagyon haragszik és a mibe rendesen beletörik a méregfoga, s ez a polgári házasság és állami anyakönyvvezetés. A közelgő harcban minálunk is erős fegyverek lehetnek ezek. Ha tehát majd megjön a «legfelsőbb» elhatározás Rómából, a hova a magyar klérus a magyar kultuszminisztert bepanaszolta, és ha ez a legfelsőbb elhatározás harc lesz, a mi valószínű ; akkor uram, kultuszminiszter úr, szabad legyen remélni a szabadoncoknak, hogy «az napon meglátogatja az úr kemény, nagy és erős fegyverével a kegyetlen hosszú Léviátán kigyót, és a tekergő Léviátán kigyót: és megöli az aulában lakó nagy sárkányt.)) Dr. Aristophanes. BELFÖLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. Május 8-án reggel Velenczétől búcsút véve Sukoróra indult püspök úr. Mint király, trónusán ülve, büszkén hordozza végig tekintetét, midőn az általa legyőzött tartomány hódolatát fogadja: ép oly büszkeséggel néznek alá, a kis Vértes oldalán kősziklákon épült Sukorónak házai is, a velenczei tóra és a tó körül elterülő többi községekre. De lakói annál alázatosabbak. A férfiak egész nap hálóik mellett csolnakaikon ülve lesik a zsákmányt és a nők hordják a kifogott halat faluról-falura, hogy élelmi szerért becseréljék. Egyszerűség, szorgalom, takarékosság jellemzik őket, és nem csak halászattal, hanem ízletes gyümölcs s különösen cseresznye és szőlő termeléssel is foglalkoznak és ezekben is jó hírnévre tettek szert. A község képviselői és a lelkész, Vajda János, szíves üdvözleteik kinyilvánítása után, csakhamar a templomba sereglett az egész gyülekezet, hol püspök úr, az emlékezet szárnyain, visszavarázsolta a hallgatókat a szent hajdanba, midőn Jézus a Genezáret tava mellett járdáit, és az ott lakókat, az itt lakókkal összehasonlítva remek beszédben tüntette fel, hogy miben egyeznek és miben térnek el egymástól. ((Krisztus urunk — mondá püspök úr — a Genezáret tava mellett járdáivá, ennek partjain halászva találta első tanítványait, Pétert és Andrást, Jánost és Jakabot, két pár testvért, kiket hálóiktól szólított el, mondván : ezentúl embereket fogtok halászni. Milyen egyszerű tudatlan, de hinni és engedelmeskedni kész emberek voltak azok ! Össze hajtják hálóikat r

s egyszóra követik Jézust. Vájjon atyámfiai ! ha az Úr ismét itt járna a földön, itt járna közöttünk, talán nem Galileában, hol a Genezáret tava feküdt, de talán itt a velenczei tó környékén, s közületek némelyeket így szólítana meg: Péter vagy