Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-29 / 26. szám

pedig mindig hangzatos nevet szokott fölvenni, mint a legmodernebb iparlovag. Mi is rendelkezünk néhány igen szép példánynyal, de fájdalom, nem az — állatkertben. Osztályozni nagyon bajos. Fel lehet venni: állami, egyházi, társadalmi, tudományos, irodalmi, stb. stb. Léviátánokat. — Különösen szép példányai vannak az államnak és társadalomnak — nagyon természetesen mind különböző ismert és ismeretlen neveken. De az egyházéi sem megvetendők. Fájdalom, be kell ismernünk, hogy mind Hermán Ottó, mind az ő tudós kollégái többre becsülik a pókot, mint a Léviátánt; innen van aztán, hogy erről ma napság is csak igen keveset tudunk, és még ez a kevés sem nyugszik biztos alapokon. Annyit meglehetős bizonyosággal állíthatunk, hogy az egyház minden felekezetének van Lévíátánja, pápistának, kálvinistának, lutheránusnak, socinianusnak egyaránt. — A protestánsokéról nem sokat lehet hallani (még legtöbbet a lutheránusokéról), mert ezeké lassanlassan egészen elcsenevészett; de a pápistáké igen szép, kifejlett, erős példány. Jelenleg «Lelkiismeret» nevet visel. A kik szépen ki akarják cifrázni, azok «vallásos Lelkiismeret»-nek hívják. Ez a hivatalos neve, de vulgáris nyelven, különösen a szabadoncok, felelekezeti önérdeknek, vagy szűkkeblűségnek szeretik bélyegezni, a mi elég nem szép. Ha hitelt adhatunk hazánk némely nagytekintélyű tudósának, a protestánsok, különösen a kálvinisták Léviátánját Tisza Kálmán ölte meg, vagy silányította tönkre, szelidebb versiók szerint pedig csak elhallgattatta. Ez azonban rágalom. Kétségtelen hitelű adatok bizonyítják, hogy ő maga is kálvinista, a mi onnan is kitetszik, hogy misére csak «hivatalból» szokott elmenni, ellenben a kálvintéri templomban gyakran látják, különösen húsvéti alkalmakkor; a dunántuli egyházkerületnek pedig fő kurátora. Tiszta képtelenség tehát feltenni róla, hogy saját egyházának ellensége volna vagy lett volna. Pesti Naplóék rögtön készen vannak a felelettel erre is. Nem is volt ő egyházának ellensége, csak kizsákmányolta azt hatalma érdekében. E zsarnok generális, aki az egész országot lábai alá gyűrte, bizony nem kegyelmezett kálvinistáéknak sem, nyakokra ült ő kelméknek is a maga módja szerint, s ha a bársony széken törött-szakadt valami, velők reparálgatta. Ok meg szegények lélegzeni sem mertek, csak azt mondták, a mit ő, sőt még gondolni is csak azt merték, a mit ő; vakon mentek utána, akár csak a mameluktábor. Természetesen ezt ők észre sem vették. Otthon mindnyájan negyvennyolcasok voltak ők, különbek Csatárnál, de mikor gyüléskeztek, tiszta színmamelukokká lettek, Tisza uszályhordozói. Ok magok azt hitték, hogy azért, mert az egyháznak kötelessége az állam érdekeit szem előtt tartani, de voltaképen — némelyek szerint azért, mert nem tudtak Tisza Kálmán nyomása alól szabadulni. Lőn azonban, hogy Csatár bácsiék Tisza Kálmánt kibeszélték a bársonyszékből és felszabadult Magyarország. A szabadság bajnokai Te Deum-ot zengvén Kárpátoktól Adriáig, nem feledkeztek meg a szegény elnyomott kálvinistákról sem: «Ime felszabadultak valahára Tisza rabszolgái is», — már mint a kálvinisták. Összenéztek erre a főfő atyák, kétszer megrántották a kabátjuk szárnyát, kétszer köhintettek, mint igaz kálvinistához illik, azután pedig elkezdtek zúgolódni, de csak ugy magukban. Hát mi rabszolgák vagyunk? Mi? Rabszolgák ? A kálvinista vér jó magyar vér, a magyar nem volt, nem lesz, nem is lehet rabszolga ! Majd megmutatjuk mi, hogy nem vagyunk rabszolgák! Majd szemébe nézünk mi annak a kormánynak! És ekkor nagyot ütöttek öklükkel mellükre . . . s a Léviátán megmozdult. Tizenöt esztendei tetszhalál után megmozdult, nyöszörgött, enni kért. Csak «pátens»-et eszik, meg kir. helytartót, meg minisztert. Amazokból már nem kaphatni, emez meg úgy egészben nagyon kemény eledel egy hosszú betegségből lábbadozó Léviátánnak. Hanem hiszen csak akadjon a kezünk ügyébe egy miniszter, menten gulyásosnak aprítjuk ! De nem akadt. Mit volt mit tenni, várakozó állásba kellett helyezkedni s addig a szegény Léviátán éhezett. Már-már a kétség kezdte gyötörni Calv.inus híveit, hogy nem akad miniszter, a kit megpuhítsanak a Léviátánnak eledelül, mikor egyszer az utcán járó-kelők látták a nagytudományú professort, Kovácsot, a kir. tud. egyetemen az egyházjogtan professorát, vérben forgó szemekkel futni a Kálvin-téren át. Futott mint a mentők, kezében lobogott a ((Budapesti Hirlap» legújabb száma, szivében harag, szemében gyilkos tűz. Fel egyenest a püspökhöz, a ki épen akkor egy falusi presbyteriummal parolázott búcsúzóra. — Méltóságos uram, püspök úr, kedves uram bátyám, nézze csak ezt, ezt az újságot nézze csak, tönkre vagyunk silányítva, végünk van ! — Ne mondja, ugyan ne mondja, tán csak nem gyűrte le Apponyi Szapáryt? — Jajajaj ! Sokkal nagyobb baj annál. Csáky tönkre tette az 1868: LIII. t. c. 12. §-át egy miniszteri rendelettel. Méltóztassék csak olvasni, itt van mindjárt a 2-ik pont. Még hogy az illetéktelenül keresztelő lelkész anyakönyvezheti az illetéktelenül megkeresztelt gyermeket! Mondhatom, szép dolog, egy tényről két hiteles anyakönyvi bejegyzés! Egy illetéktelen és egy illetékes. — De hiszen ezt a Trefort-féle rendelet nem engedi meg. — De bezzeg megengedi a Csákyé! Sőt még többet is. Itt vanaj-ik pont. Méltóztassék csak olvasni, mit tesz az, hogy az ily bejegyzés csupán csak egyházi célokra, belkörüleg használható fel ? Nagy hordereje van ennek, kérem alásan. Teszem már most, hogy egy leányt, a kinek törvény értelmében kálvinistának kellene lennie, megkeresztel egy kath. pap. Anyakönyvezi, mert most már szabad, a kivonatot átteszi az illetékes ref. paphoz. Ez a leány felnő, férjhez megy egy r. kath. ifjúhoz. Hát azt hiszi Méltóságod, hogy szólnak csak egy szót is a református papnak ? Dehogy szólnak! Felhasználják egyházi célra belkörüleg az illetéktelen anyakönyvi bejegyzést : megesketik a leányt szépen belkörüleg, s a menyecske pápista lesz. Vagy ha egy illetéktelenül elkeresztelt fiú pap akar lenni. .. Szóval, vége a 68-iki törvénynek, oda jutottunk, a hol azelőtt voltunk. — Eh, kacsa az egész. Én még nem kaptam ilyenféle rendeletet. — Majd megjön az. Hanem akkor : nem engedünk. — Nem engedünk ! És csakugyan megjött. Rajta a pecsét, az aláirás, a dátum, a szám. Világos, hogy agyon akarják ütni ezt a sokat sanyargatott egyházat. De ott leszünk mindnyájan. Nem halt még ki Bocskay szelleme. Épen jókor kezdik, ugy is rég éhezik már a Léviátán. Aztán áprilisban lesz a Konvent. Ha még eddig nem tudta a haza, a világ, hogy a kálvinistáknak konventjük is van, majd megtudja most. Hanem azt megkeserüli Csáky, meg a kormány, a klérus, de még a római pápa is.