Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-01 / 22. szám

testáns egyesületnek lehet a tagja. Node ha nincs oly törvény, segítenek némelyek a hiányon, mert hát országgyűlésen kívül is lehet némely plébánusnak, lelkésznek törvényeket alkotnia, s kormány tudta nélkül végrehajtania. És nincs oly kormány, mely az országos törvényeket szigorúabban hajtaná végre, mint néhol a plébánus a maga törvényeit. Eperjesen s környékén vannak ily törvényhozók s törvény-végrehajtók. Ezek a maguk róm. kath. tanítóiknak megtiltják az általános tanító-egyesületekben való részvételt. Á ki nem engedelmeskedik, jaj annak, mert vannak ám «vallásos» kényszereszközök, melyekkel az engedetlent boszantani, üldözni vagy lekenyerezni lehet. Vannak «szent» módok, melyekkel az általános egyesület működése megakadályoztatik, mint pl. az is, hogy az általános egyesület működése megakadályoztatik, mint pl. az is, hogy az általános egyesület gyűlésének korán hirdetett napját a plébánus úr rendeletileg lefoglalja a maga róm. kath. körigyülése számára, miáltal a tanítók nagy részét elzárja, visszatartja az általános egyesület gyűlésétől. A tanítók nagy része enged a kényszernek, kilépnek az általános egyesületből, elmaradnak ennek gyűléseiről, mennek, de nem szívesen, a nagyságos plébánus elnök által vezetett egyesület gyűléseire, nem szívesen, mert az elnök nem tanítóbarát, hanem absolut kormányzó, mert ott csak az tárgyaltatik, a mi az elnök úrnak tetszik, csak úgy tárgyaltatik, a mint az elnök úrnak tetszik, úgy foglaltatik jegyzőkönyvbe — ha hamisítva is — a mint az elnök úrnak tetszik, a ki azonban vajmi keveset ért a tanügyhez. így áll az ügy Sárosban. Csak három kérdés fejezze be e felszólalást. Vájjon annyira veszélyes-e a tanügyre és «vallásosságra», ha különböző felekezetű tanítók testvérekként találkoznak az általános egyesület gyűlésein és különböző szempontból tárgyalják — politika és vallás kizárásával — az iskolai nevelés-tanítás kérdéseit, tapasztalatait ? Továbbá akkora-e Magyarországon egynémely plébánusok hatalma s privilégiuma, hogy törvényeket alkothatnak tanítóik nyügözése végett, és saját hatalmuk érdekében béníthatják a nagyon is szükségesekké vált általános tanító-egyesületeket ? Végre annyira elmaradtunk-e a művelődéstől s humanizmusától, hogy a tanítók egyesek önkényének és szeszélyének játékszerei lehetnek Magyarországon ? Rosz idők jelei ezek ! Ily viszonyok közt nemcsak a népoktatás ügye szenved nagyot, hanem rohamosan hanyatlik az a tisztelet is, melyet a papság a maga részére követel, és csökken az a tisztelet, melylyel az el nem torzított vallásosságnak adózott tanító s nem-tanító egyaránt. Az Úr szolgáinak igen roszul áll a szeszélyes önkény és uralom. Sárosmegyei. TARCA. Caíholicae res. (Folytatás.) Es most egy kis izelilőül hadd mutassam be röviden a jezsuita irodalom egyik szellemi termékét «A sz. család ez évi képes naptárát,® melyet néha nekünk sem árt figyelemmel kisérnünk A szerző szerint: «Ott találjuk e naptárt a művelteknél az asztalon, a földnépénél a mestergerendán, a puszták fiai a tarisznyájokban hordozzák; a bennök közlött szent énekeket úton-útfélen zengi a nép. Az egyik ismerősünk a kalendáriumban megjelent «01tári szentségről)) szóló szent éneket Esztergomban a Bakács-féle kápolnában hallá elzengeni.)) Röviden adom belőle a «tanulságosabbat.» Ürge Ignácz kínai hittérítő történeteivel kezdi, s nyomban ezután apró históriákat beszél el. így: • ((Erzsébet, a szerencsétlen angol királyné 20 évet kért még, hogy uralkodhassék, és odaígérte mennyországát! Megkapta, a mit kivánt. Azóta már harmadfélszáz év tűnt el. Mit érezhetett ez idő alatt e szerencsétlen lélek a más világon, midőn az óriási veszteség tudatára ébredt, ha ezután ordított fájdalmában, hogy oly balgatag volt, mily ordítás lehet a pokolban, midőn oly drága kincset, mint a lélek, oly olcsón elver birtokosa/" ((Mikor II. Fülöp a hatalmas spanyol király haldoklott, oda hivatta íiát és szóla: «Nézd édes fiam ! miként a király is meghal és a világi dicsőségből mi maradt. Oh bár lettem volna inkább egy kolostorban szegény fráter, mint király !» Elbeszéli az olvasóinak ezt is, hogy miért jött ránk a filoxera ? — ekképen : «Volt egyszer egy gazdag úrfi messze Spanyolországban, előkelő nemes ifjú. Játék és dorbézolás által elvesztette minden vagyonát.-Ekkor dühe határtalan lett, és a jó Istenen akarta azt kitölteni. Megtagadta azért hogy van Isten, de hozzá még tetőtől talpig vasba öltözve lovára ugrott és kardot rántva a piacra nyargalt és tele torokkal kiabált a sok nép felé: «Ha van valaki közületeka ki, Istenben hisz, az jöjjön ellenem.» A vallásos nép remegett az Isten káromlás felett. Ez alatt berepült egy darázs a vassisak szemlyukán és megcsípte a hős homlokát. A csípés oly fájdalmas volt, hogy lekapta bosszúsan a hős sisakját és földre dobta. De erre a darázs annál szabadabb tért nyere a nyegle hőssel víhatni; ki nem tudván mérgében mit tenni, leugrott lováról és homlokát a sárba nyomta. A darázs erre a nyakpáncél alá bújt és ott kínozta a szerencsétlen ifjút, ki kínjában felkiáltott: «Van Isten az égben, ki a kevély embert egy kis féreggel is megbírja alázni.» Ép úgy van most is számtalan tudálékos úri meg nem úri ember. Hogy a jó Isten megalázza őket, küld pici kis látatlan állatkákat, és ők.a nagy tudósok kapkodnak fűhöz-fához, hogy elbánjanak ez ellenséggel, mert hisz azt szokták mondani: korunkban tudománynyal mindent el lehet érni és szépen homlokukat a sárba kell mártaniok és beismerniük : «az Isten az égben, ki a kevély embert egy kis féreggel is meg tudja alázni.» Érdekes «Ez nagy szentség valóban !» cimű cikke is. íme egy kis részlet ebből is : «Aj ! Julis néném, be nagy oltári szentséget láttam én tegnap az x . . . i úrnapi processión! A nagyméltóságos érsek úr szinte kiizzadt bele, olyan nehéz lehetett.)) «Ugyan Gyuri öcsém» szólt vissza Julis néne «csak nem gondolod, hogy ott nagyobb a szentség, mint minálunk ?» ((Micsoda ? Legalább is még egyszer, ha nem kétszer akkora ; énekeltünk is torkunk szakadtából, bog}' «Ez nagy szentség valóban, ezt imádjuk legjobban!» Aztán mily aranyos, gyémántos, ragyogó volt! Alig bírtunk reá nézni!» «Gyuri! Gyuri ! ne beszélj ily zöldségeket. Vagy csak nem hiszed, hogy az a nagy aranyos, gyémántos jószág, hogy mondom — az az oltári szentség ?» «Hát mi ?» kérdé szájtátva Gyuri legény. «Mi-e ? Hát nem láttál semmit annak a nagy aranyos dolognak a közepén ?»