Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-18 / 20. szám

adóterhet azok vállairól leszállítva, országos közköltséggel fedezni ? Távol van tőlünk az is, hogy a krisztusi elvekkel ellenkezőleg azt, a mi kötelesség, érdemül róvjuk fel magunknak s kérkedjünk, dicsekedjünk hazafiságunkkal; de azt talán szerénytelenség nélkül kimondhatjuk, hogy bár a magyar haza és a magyar állameszme ellen soha nem vétettünk, mégis — mint hitfelekezet — mi reformátusok valánk mindig legmellőzöttebb fiai a hazának. Ugyanazért teljes reménynyel és bizalommal vagyunk az iránt, hogy a mostani alkotmányos törvényhozás és a magas kormány belátva igazainkat, nem fog késni az 1868. LIII. törvénycikkben kifejezett igéretét beváltani s ezen országos tényével méltó befejezést adni a felvilágosodás azon századának, mely az 1790/91. országgyűlésen lett törvényes elismertétésünk óta mai napság lefolyt. Teljes reménynyel és bizalommal vagyunk az iránt is, hogy valamint a boldog emlékű báró Eötvös Józset által 1848. szept. havában összehívott értekezlet nyilván kijelentette, miszerint az egyház önkormányzati jogát sértetlenül kivánja fentartani, úgy mi is, ha O felsége törvényben biztosított legfőbb felügyeleti jogának (suprema inspecűo) hódolatteljes elismerése mellett önkormányzati jogunkhoz nemcsak egyházunk, hanem magának az államnak jól felfogott érdekében is tántoríthatatlanul ragaszkodunk, ez legkevésbbé sem fogja gátolni a hivatolt törvény életbeléptetését. Abban a meggyőződésben vagyunk ugyanis, hogy annál erősebb valamely állam, mennél több szabadságot és tevékenységet enged a törvény korlátai között az őt alkotó elemeknek, ugy egyeseknek, mint testületeknek a magok hatáskörében, s ma, midőn a róm. kath. atyafiak is igen helyesen autonomiára törekesznek hazánkban : a már általunk századok óta élvezett önkormányzati jogot, mely nélkül zsinat-presbyteri rendszeren nyugvó egyhazunk dualisticus szervezeténél fogva fenn sem állhatna, akár nekünk magunknak önként feladni, akár a törvényhozásnak tőlünk elvenni akarni, legalább is anakronizmus lenne. Abban a meggyőződésben vagyunk végezetre, hogy az 1848. XX. törvénycikk, melynek eltörlését sem a korszellem sem a hazánkban létező felekezetközi viszonyok meg nem engedik, nem állhat ott továbbra is merő gúnyjául a tényleges állapotoknak, s hogy e törvénycikkhez kötött hiu reményekből, egy vagy más módon, elvégre is ki kell ábrándulnunk. Mely tiszteletteljes felterjesztésünknek a fokozatos egyházi hatóságok utján az összeülendő zsinat elébe juttatása, külön lenyomatban is sokszorosíttatása s az összes társ-egyházmegyék espereseihez csatlakozás végett leendő megküldésével egyházmegyénk elnöksége megbizatik. Kelt a nagykárolyi ev. ref. egyházmegye 1890. ápril 15-dikén Nagy-Károlyban tartott közgyűléséből. Kulin Imre, Segesváry József, egyházmegyei gondnok. esperes. ISKOLAÜGY. Még egyszer „a hazai reform, tanítók törekvései." A ccProt. Egyházi és Isk. Lap» f. évi 3. 4. 5. és 6-ik számaiban egy cikksorozatot irtam a fönntebbi cím alatt. E cikksorozatot a „Protestáns Néptanítóf

C cimű lap f. évi 10 —17-ig folyó számaiban Kiss Sándor tanító úr ismerteti, méltatja és birálja. Magyar fajom, egyházam, s ennek egyik igen érdemes munkás osztálya, a tanítók iránt való erős szeretetem ösztönözött volt, hogy ama cikksorozatot megirjam. Ugyanezen szeretet és jóakarat indít most is, hogy Kis Sándor úr jelzett cikksorozatára némi megjegyzéseket tegyek. Nem akar. ez sem ellenbirálat sem capacitatio lenni, csak néhány megjegyzés. Én megtartom meggyőződésemet s neki is meghagyom a magáét, s míg erre néhány megjegyzésem megteszem : igyekszem, hogy tárgyilagos maradjak. 1. E lap 3—ik számában ezzel kezdtem cikkemet : ((Népiskolai tanítóinknak saját állásukat és az iskolát illető törekvéseit két nagy csoportba lehetne sorozni u. m. az ev. ref. egyház körén belőli és kívüli törekvésekre.)) Ezen elég világos kijelentésem dacára Kiss Sándor úr «nincs egészen tisztában vele, hogy a törekvéseket, vagy a tanítókat sorozom-e két csoportba.» Hát szívesen kijelentem ismét, hogy törekvésekről írtam és törekvéseket soroztam két nagy csoportba, nem a tanítókat. 2. írtam tanítóink egyházunk körén belőli törekvéseiről és Ígértem, hogy «lehet miszerint egyházunk körén kívüli törekvéseikről is meg fogok valamikor emlékezni.)) Most már felhagyok ezzel; nem akarom, hogy félreértsenek. Anynvit azonban megjegyzek, hogy e törekvések alatt különösen a tanítói nyugdíjak méltányosabb szabályostatását illető törekvéseikről akartam megemlékezni. Nem teszem; a politikai és egyéb lapokból ismerhető az. Kiss Sándor azon esetre «ha magát a tanítóságot soroztam volna olyan két nagy csoportra, melynek egyike, az egyház körén belül, másikat pedig kívül keresi törekvéseinek támpontját, akkor felosztásomat nem egészen helyeselné.)) Fönntebbi kijelentésem talán megnyugtatta. Egyébiránt örömmel olvastam következő kijelentését: «Dacára tanítóink nyomorúságos helyzetének, a túlnyomó nagy többség sokkal melegebben ragaszkodik autonomiánkhoz és az egyházhoz, mint sem azon kívül keresné, vagy az autonomia kőfalán üthető rés árán fogadná el helyzete javulásának föltételeit. Sokkal jobb hívek, hogy sem anyagi vagy jogi előnyért az egyház jogait bocsátanák áruba és sokkal érettebbek politikailag is, hogy át ne látnák, miszerint önkormányzati jogaink szilárdságának alapja még most nem a köz- vagy a korszellemben gyökerezik, hanem a bécsi, nikolsburgi és linci békekötésekben !» Ugyan kérem: ismételjék ezt nagyon gyakran s ne feledjék el azok, kik mint a tanítók Mózesei lépnek föl, hogy társaikat az «igéret» földére vezessék; mert bizony-bizony a község és állam húsos fazekai mai napság igen nagy vonzó erővel bírnak.... Sovány ez a «manna)) mit pusztáink ma termenek; de avagy «a fürjek » tábora nem hozott-e vészt az igéretröldét stb. sóváran keresőkre ? 3. Majd áttér Kiss Sándor úr az 1881-ki zsinathoz intézett memorandumban kifejezett tanítói kívánalmakra. Ezekre nézve én azt mondtam, hogy a ((leglényegesebbeket)) teljesítette a zsinat. K. S. nem bolygatja ama kívánalmakat, «csak azok ra reflektál, melyek papíron teljesíttettek.)) Ilyenek pl. a zsin. törv. 109. §-a, mely a confirmandusok oktatását a lelkészek kötelességévé teszi, még is a tanítók oktatják. Elhiszem, hogy nagyon sok helytt így van, törvény ellenére; de sok helyen maguk a lel-