Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-27 / 17. szám

átlépés esetében, akár ugyanazon intézet kebelében a görög nyelv és irodalom helyett tanított tantárgyakban való oktatásra kiván jelentkezni, az illető tantárgy, vagy tantárgyakban amaz intézet megelőző osztályaiban elvégzett tananyagból felvételi vizsgát tartozik tenni. Ugyanez áll az ellenkező esetben, midőn valamely tanuló a görög nyelv és irodalom tanulására jelentkezik. Az ily tantárgyváltoztatások idejére nézve az 1883 : XXX. t.-c. 13. §-ának az átlépésre vonatkozó rendelkezései érvényesek. 4. §. A többször idézett törvény 26. §-a olykép módosíttatik, hogy az oly gymnasiumi tanulók, kik a görög nyelv és irodalom elhagyásával végezték tanfolyamukat s tették le érettségi vizsgálatukat, a tudományegyetemek és egyéb főiskolák hittudományi s úgyszintén bölcsészeti, történelmi és nyelvészeti szakaira (s a tanárképző intézet ugyanezen szakosztályára) föl nem vehetők. Ha azonban a görög nyelvből és irodalomból pótló érettségi vizsgálatot tesznek, az idézett törvényszakasz második bekezdésének a reáliskolai tanulókra vonatkozó rendelkezése rájuk nézve is érvényes. 5. §. Az idézett törvénycikk 32. §-a alól kivételt képeznek az oly gymnasiumok, a melyekben a görög nyelv és irodalom helyett más rendes tantárgy, vagy tantárgyak oktatásáról is történt gondoskodás; az ilyenekben a tanárok száma (az igazgatót beleértve) a nyolc osztályú intézetben legalább 11, a hatosztályúban legalább 8. 6. §. Jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter bizatik meg. Budapest, 1890. ápril 21. Gr. Csáky Albin s. k., vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, A fentebbi törvényjavaslat által, ha törvénynyé válik, autonom protestáns gymnasiumaink ezen alternatíva elé lesznek állítva: vagy követni az állam példáját s minden tekintetben alkalmazkodni a megváltoztatandó viszonyokhoz, s ezzel föladni a protestáns képzés egyik specificus hivatását; vagy megmaradni a görög nyelv kötelező tanítása mellett, de ezzel kitenni gymnasiumaink legnagyobb részét az elnéptelenedés veszélyének, kivált oly helyeken, hol a görög-nyelv fakultatív tanítását megengedő állami és kir. katholikus középiskolák is vannak, vagy helyben vagy könnyen hozzáférhető közelségben. Egyházi főhatóságainknak, mihelyt e javaslat törvénynyé válik, azonnal intézkedniük kell e fontos kérdésben, hogy érdekelt középiskoláink lehető legkevesebb kárt valljanak e ránk nézve kétségkívül hátrányos törvényhozási intézkedésből. Előzőleg pedig szakférfiaink s különösen egyetemes tanügyi bizottságunkra vár a kötelesség, hogy javaslataikkal az egyházi főhatóság intézkedését előkészítsék. Azt hiszszük, az volna legüdvösebb mind protestáns érdekeink, mind az országos kultura szempontjából, ha e törvényjavaslat törvénynyé nem válnék, mire azonban a jelen viszonyok között, midőn a képviselőház közoktatási bizottságában is, csak egyetlen hang (Kovács Alberté) emelkedett a javaslat ellen, édes kevés reménvünk lehet. Szerk. T A R C A. Catholicae res. Gyermek koromban sokszor elbeszélték előttem azt a történetet, hogy az egykori csoltói plébános egy véka krumpliért térítette át a panyiti evang. cigányt római katholikussá. S a plébános jóhiszeműségét ugyancsak feltudták használni Fáraó élelmes ivadéki. Derűreborúra tértek ki és be az egyházba. S a plébánusnak sok véka krumplijába került, hogy megtartsa őket az egyedül üdvözítő egyház kebelében. Akkor ez volt a módi, a divat. így is fogdosták a mi híveinket. * * * Hát a plébánusok ez a faja ma sem veszett egészen ki. Nem épen krumplival, hanem a reversalis vagy a szóbeli «igéret» kicsikarásával ma is fogdossák ők a mi híveinket. Miként a vásáron a gyapjúra vagy a nyúlbőrre is szoktak alkudni, úgy csinálnak ők sokszor előre vásárt a még meg nem született lelkek felett. így tesz az én helybeli róm. kath. kollégám is. Rövid idő alatt már a második vegyes házasságra lépett hívemmel ígérteti meg, hogy majd születendő gyermekeit katholikusnak engedi át, különben meg nem esketi őket. «Az nem baj — úgymond az elsőnél, ki ezt vonakodott megígérni, s inkább az evang. templomban akart megesküdni — «ha igéretét nem is tartja meg, a mint többen is tesznek, de csak ígérje meg, mert ez már nálunk igy szokás, ez nekünk így van megparancsolva!)) S így aztán az én hívem meg is igérte, de azon határozott kikötéssel, hogy ő az igéretét nem tartja meg ! * * Ilyen a másik eset is. Egy szegény napszámos hívem kérte a mult héten tőlem a hirdetési bizonyítványát, hogy róm. kath. arájával megesküdhessék. En figyelmeztetém e hívemet, hogy semmiféle térítvénynek alá ne irjon, a mit ő meg is igért; de egyszersmind kivallotta azt is, hogy a plébánus már «szóval» ünnepélyesen megigértette vele, hogy átengedi majd neki a születendő gyermekeket. Midőn azonban én megismertettem vele, hogy azt a szóbeli Ígéretet ők a térítvény helyébe használják, s az teljesen törvénytelen, az én emberem e szóra a szinte jelenlevő arájával együtt elsietett, hogy ezt a plébánus úrnak a szemébe mondja meg, s visszavonja igéretét, miután ö törvénytelen dolgot átall cselekednil Á plébánust nem találta otthon. De igen a káplánját, a kinek előadta panaszát. S a káplán úr — a ki derék embernek látszik — azt mondá a vőlegény panaszára, hogy ő csak becsülni tudja azt az embeft, a ki ragaszkodik vallásához l * * Nem ezt mondta ám a plébános úr. Midőn elmondta e hívem neki is, hogy ő azt nem tudá, miszerint az az igéret törvénytelen, s így visszavonja azt, a plébános úr keményen válaszolt, hogy akkor őket meg nem esketi. ((Menjenek esküdni — úgymond — a hová akarnak! De magát — fordult a mennyasszonyhoz — sem meg nem gyóntatom, sem a bűneiből föl nem oldozom, így esküdhetnek !» Hozzám jött azután a fiatal pár, kérve a hirdetési bizonylatot, s a menyasszony könnyes szemmel vallotta be, hogy öt a plébános nem akarja meggyóntatni (a mi náluk rendes szokás az esküvő előtt), csakis ha Ígéretet tesz a leendő férj a leendő gyermekekre vonatkozólag. Kiadtam a bizonylatukat, figyelmeztetve a férfit, hogy mindig csakis a törvényhez