Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-13 / 15. szám

Pár szó az országos domeszíikai pénzek felszedéséről. A közelebbi időkben is sok hang emelkedett, legkivált és — legméltóbban is — a lelkészek részéről, az országos ref. közalapi pénzek most szokásban levő felhajtásának tarthatatlan voltáról. Fel lettek hozva azok a gyűlölködések, kellemetlenségek, melyek ezért, sok helyen, a lelkészeket érik. És valóban, nem is túlzás ez, mert kibeszélhetetlen az a sok baj és fáradság, mely ezen pénzek felszedésével jár ! Igazán és jól irta Nagy Ignácz lelkész úr (Prot. egyház isk. lap 1889. évi 48. szám.) hogy mi leíkészekül, mindannyian megannyi ((Imperátor Bugyi János»ok vagyunk, kiknek nagyon sokjukban áll a kétgarasos csinálás. Én már 1885-ben, a «Prot. Közlöny» 8—ik számában, ajánlottam egy módot ezen pénzek felszedésére, mely biztos és senkire nézve sem jár kellemetlenségekkel. Ugy kell lenni, hogy akkor még igen korán volt, mert csak szűkebb körben és csak egyesek helyeselték, de átalánosságban nem keltett viszhangot. Most azonban, ugy veszem észre az idők jeleiből, mintha többen lennének olyanok, kik figyelmökre méltatnák a módot, mit már akkor is ajánlottam. Azóta jó 5 esztendő mult el! Sok dologra nézve kevesebb idő is elég; arra, hogv ö . O ' Oj az ember megváltoztassa nezeteit, s a mit ma helyesnek, igaznak vallott, lehet hogy már csak egy év múlva is egészen más színben látja. Nekem azonban a lefolyt idő alatt semmit sem változtak e tekintetben elveim, most is egyedül célravezető módnak ezt tartom, ugyanazért — a nagytiszt, szerkesztő úr engedelméből — leirom azt még egyszer. Akkor — körülbelől — ezeket irtam: ((Keveset akarok róla (már mint a domesztikáról) szólani, mert mondtak is, írtak is már arról eleget. Annyit tapasztalok, hogy — még csak 2-ik évben levén — már is jóval nehezebb felhajtani, mint az elsőt. Tízszer is kell némelyhez menni, míg azt a pár piculát ki lehet instálni. Kik lesznek így közegek!? De hát nálunk Erdélyben könnyű, mert delelős a pap». Azonban nem e nehézségek illustrálásara lógtam én most tollat, hanem mert tudok a felszedésre nézve az eddiginél egyszerűbb, könnyebb és mégis biztosabb módot ajánlani. Ugyanis: a disunitus oláhoknak is van valami közegyházi rovataluk, csakhogy az püspöki fizetés címen szerepel, s melyet minden adófizető egyháztagnak fizetni kell. Gondolom azonban, hogy sem a cím, sem az összeg mennyisége nem határoz. Hanem figyelemre méltó az a körülmény, hogy ezen egyházi rovatalt vagy adót, már nevezzük a mint tetszik, a községi adókollektor szedi fel, beszámol vele az adóhivatalhoz, honnan — valószínűleg — átteszik az egyházi felsőbb hatósághoz. És ez már sok évtized óta foly így ! Lám, ezek kitudták találni és eszközölni is, hogy miként lehet egyházi rovatalt könnyen és mégis biztosan felszedni. Nem lenne-e célszerű így járni el a mi országos domesztikánkkal is ? Míg a mostani sok nehézséggel jár, és mégis csak lebeg! Azt hiszem, így meg lenne alapítva biztosan a domesztika jövője és áraszhatná a — soha kétségbe nem vont — áldásokat, ad infinitum. Hiszen tán nekünk is van annyi betolyásos nagy emberünk a magas polcokon, mint a disunitus oláhoknak ! Igaz, hogy ekkor előállana az a kis baj, hogy némileg megszűnnék az, hogy ((felelős a pap.» De, ugy gondolom, hogy ezt a kis bajt könnyen ellensúlyozná a — biztos eredmény. Vajha elhathatna az eszme közanyaszentegyházunk sorsának földi intézőihez, s vajha azok kellő figyelemre méltatnák!» Ezeket írtam 1885-ben a «Prot. Közl.» 8—ik számában. Hogy tek. Bodor Antal ig. tanácsi titkár úr ezen közleményemre miket írt a nevezett lap 10 és 11-ik számaiban, azzal most nem foglalkozom. Az idő megmutatta, melyikünk talált jobban a szeg fejére! Lássuk, mik történtek azóta !» Évről-évre mindinkább hangzottak a panaszok egyházi lapokban és hivatalos leiratokban, konventi gyűlések jegyzőkönyveiben stb., hogy rosszúl folynak be az országos domesztikai illetékek, hogy a mely egyház nem fizeti meg, annak még a lelkésze sem kap, bármennyire reá lenne különben szorulva, stb. Közelébb aztán fel lettek (itt nálunk) az egyházközségek elöljáróságai jogosítva, csakhogy pontosabban befolyjon a domesztika, hogy az egyházközségek pénztáraiból is kifizethetik, csakhog}' aztán gyűjtsék fel és tegyék vissza. Közbevetőleg itt megjegyzem: hogy ha egyszer ki van véve, bajos azt aztán visszatenni. Pedig mennyi mindenfélére van már is a szegény egyházak szűk pénztára igénybe véve ! Az állami sokféle adók, az újabban feltalált erdőszeti rovatalok stb., évről-évre nevekednek. Ezenképen az egyházmegyei és kerületiek is. Alig s alig birja már nagyon sok egyház. Láttam én már eddig is olyan egyházközségi számadást, melyben kiadásba volt téve az egyházközség országos domesztikai illetéke, míg azzal szemben, azon a címen, semmi sem volt bevételbe téve. Hát még ezután! ? A Kolozsvárit megjelenő «Ellenzék» cimű napilap mult évi 266-ik számában, valaki ((Kálvinista adófizetés állami karhatalommal)) cimű cikkben méltatlankodva hozza fel: ((falragaszok hirdetik a kolozsvári ev. ref. egyházközség híveinek, hogy nov. végéig fizessék be egyházi tartozásaikat a városi adópénztárnál, mert azontúl végrehajtás útján, az állami közadókkal együtt fognak rajtuk felhajtatni. E célból, azon egyházi tagok névsorát, kik az országos domesztikához stb. segélylyel szoktak járulni, az egyházközség elöljárósága megküldötte a városi tanácsnak, s a tanács kiadta a városi adóhivatalnak beszedés végett, ahonnan aztán évnegyedi részletekben beszolgáltatik az egyházi pénztárnokhoz.» Egy kis «hecc» történt is ezért. A polgármestert, egy képviselő közgyűlésen, valószínűleg nem kálvinista elemek, interpellálták ! ez ügyben, hogy miért rendelte el ezen egyházi rovatalok felszedését ? Ha jól emlékszem, körülbelül ilyen formán felelt: azért, mert a keresztyén egyházak kultur I missziót is teljesítenek, s mert hogy a pénzügyminiszter is közelebbről elrendelte. Ezzel punktum, befejeztetett az ügy s a dolog jó folyamatban van. És ez az igazságos és helyes eljárás! Tehát már a kolozsvári ref. egvház elöljárósága is megsokallotta az indolentiát és közönyt, s reá tért azon útra, mely — remélhetőleg — az egyház felvirágoztatására vezet. Istenem! hat aztán falun?! a hol sokkal műveletlenebb, szűkkeblűbb és — átalában — sokkal szegényebb közön, séges földmívelő néppel kell bajoskodni! Dr. Kolozsvári Sándor, egyházkerületünknek szintén egyik oszlop embere, (mint Horvát István úr szokta írni), főgondnoki jelentésében (idei Prot. Közi. 10. szám) az egyházi közterhekről elmélkedvén, azoknak a közhatóság közvetítésével való beszedése mellett érvel, igen hathatósan. Tovább így kiált fel : «És ki lenne az a naiv, a ki elhiszi, hogy ugyanazokat a férfiakat, a kik különben is hivatalukkal és az élet ezer gondjaival vannak elfoglalva, minden évben a házankint való kéregetés nem ! kellemes munkájába állíthatja ?»