Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-30 / 13. szám

télynek elismert, sőt akár keresett lelkészt? és melyikünk óhajtotta volna egyházközségeink papjait mind ilyeneknek ? melyikünknek jutott volna eszébe ezekben látni a protestáns lelkész eszményét ? Ellenben, ha ismertünk egész élettörekvését hallgatói keresztyén kegyességben való nevelésére szentelő lelkészt, ha mindjárt a gazdálkodásban, a pomologiában, a §-okban és perlekedésben nagyon járatlan volt is, ha a korteskedéshez és orvosi tudományhoz egy cseppet nem is, értett, csakhogy istenországának tudott legyen híveket gyűjteni, csakhogy hallgatói lelki nyavalyáit gyógyítani, őket keresztyén erkölcsös ép állapotra segíteni, melyikünk nem hajolt meg tisztelettel az ily lelkész előtt, bármily jelentéktelen külső feltünésű volt leg}^en is? Hát még ha amaz idegen életkörökben minden igyekezete dacára is csak dilettáns vagy ép kontár marad? pedig nagyobb részével ez fog történni, mert őt arra nem nevelték, most sem neveljük, és hiszem, míg a protestáns egyház saját lényegének tudatával bír, ezután sem fogják nevelni. A kontárkodás, a quaksalberei ideje lejárt. A mai társadalom minden társadalmi feladat teljesítésére arra képzett szakembereket kiván és alkalmaz. Arra képzett gazdát, arra képzett ügyvédet, arra képzett orvost és politikust ; a lelkész pedig ezek közül egyik sem, annyival kevésbé mindenik. Aztán nincs is szükség rá, hogy legyen. Avagy, kérdem, van-e a mai, úgyis túlon-túl anyagias irányú és törekvésű korban szükség arra, hogy a lelkész is ezen érdekek és törekvések szolgálatába álljon ? Nem nagyobb szolgálatot tesz-e a mai társadalomnak, ha szegénysorsú hallgatóit, kiknek anyagi nyomorán (a mivel maga is oly gyakran küzdeni kénytelen) úgy is vajmi keveset lendíthet, azon örök becsű szellemi kincscsel ismerteti meg, «melyet a rozsda és a moly meg nem emészt,» az executor nemexequal,? ha e kincs birtokában az élet terhei nyugodt, megelégedett hordozására szoktatja? ha az anyagi törekvések által úgy is már eléggé felkeltett kárhozatos szenvedélyek és tanok helyébe a kölcsönös keresztyén szeretet és testvériség magvait igyekszik hinteni? Hagyjuk el! úgy is elég élénk népünkben az anyagi jóllét iránti vágy, úgy is ezt nézi már a legfőbb jónak, a földi javak aránytalan felosztása között úgy is irigy szemmel néz már a vagyonosra, hagyjuk, hogy legyen a lelkész az internationale és communismus papjaival szemben a jézus tana hirdetője: «keressétek először Istennek országát és annak igazságosságát)), «mit használ, ha az egész világot megnyerném is, ha kárt szenvedek az én lelkemben)) stb. Avagy, a kör és közjegyzők, a §-ok és prókátorok világában szükséges-e, avagy lehetséges-e, hogy a pap jogi ügyek tanácsadója szerepében szolgálja a társadalmat ? Nem több szolgálatot tesz-e, ha a lelkekre azon hatással igyekszik lenni, hogy megértsék és kövessék: «valamit akartok, hogy cselekedjenek az emberek ti veletek, azt cselekedjétek ti is azokkal)), «arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek)), «azért, ha ajándékodat az oltárhoz akarod vinni, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának vagyon valami panasza ellened: hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat és menj el, békélj meg először atyádfiával; légy jóakarója a te ellenségednek hamar, míg vele az úton vagy,» Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a lelkész bizonyos módon és bizonyos szempontból az élet mindezen különböző viszonyaival akár tevékenyen is ne érintkezhetnék. Valamint a keresztyén vallás sem nem vakhit, sem nem a valódi élettői elzárkózó askesis, hanem ellenkezőleg az élet minden körét és viszonyát átható, megszentelő életelv és életerő: úgy a pap is, mint a keresztyén vallás apostola, ép hivatva van az élet mindezen viszonyaival érintkezésbe lépni, sőt e viszonyok keresztyén szellemű átalakítására, megszentelésére különösen hatni, de csakis úgy, mint istenországa építő mestere, mint a keresztyénség apostola, és nem úgy, mint gazdaságtan tanító, politikai pártvezér, ügyvéd, testi orvos stb. Hogy végül a tudományáról, mint apostoli buzgó munkásságáról egyaránt híres főpásztornak, Hüfielnek, öregkori szavait idézzem: «az evangeliumi keresztyén lelkész összes életének és működésének elve az én felfogásom szerint most is, mint régebb semmi egyéb nem, mint: a keresztyénség fentartása, ápolása, terjesztése a nép, vagy a község életében, azon zavartalan tisztaságában és teljességében, mint azt a biblia felmutatja; jóllehet nem ismeretlen előttem, hogy midőn az ev. keresztyén lelkész összes léte, élte és hatásköre egyedüli elvévé a keresztyénség fentartását, ápolását és terjesztését emelem, sokaknak véleményével összeütközésbe jövök. Miután a keresztyénség lényegét az Istenben való hit, a szeretet és az erény legtisztább érzületein nyugvó életbe helyezem: ezáltal a lelkész látszólag szűk légköre minden viszonyaiban végetlenül kiszélesül, mert a keresztyén hit és a keresztyén szeretet legtisztább érzelmein nyugvó élet magában foglalja mindazt, a mi fenségest az emberiség bír, vagy valaha elérni fog.» *) Virágvasárnapi ima. Dicsőségnek királya! légy közöttünk, Kik tisztességet néked itt teszünk. Sugárodat, mely áld, hintsd szét fölöttünk, Hitünk világa, édes kedvesünk. Nincs pálmaág kezünkbe', sem virágot Nem szór utadba lelkesült tömeg. Tőled, ki megváltád e nagv világot, Azt kéri csak: kegyelmed áldja meg. Oh hogyha ismét elhagynád hazádat S járnál a föld virágos ösvényén : Nem töltené be tört szívünk' a bánat, Hogy jóra térni oly igen kemény. Hallván szavad erősbre gyúlna szívünk, Felismernék, ki vagy, mi és mi nagy; Csúfság helyett kiáltanók: te hívünk, Egész világ dicső királya vagy. De már nem itt, ott fenn uralkodol te. Zöld ág, virág, kiáltó néptömeg Csak por neked, mely száll s lehull a földre S fönnszárnyaló igéd nem érti meg. Nem is kivánsz olyan tiszteltetést, mely Külfényben és zajban jelenkezik; Csak az fogad téged királyi fénynyel, Ki ellened, dicső, nem vétkezik. De vaj' találsz-e ily tagot közöttünk? Olyat, kit bűn meg nem kísérte még, Kinek számára, mely ragyog fölöttünk, Méltán igér szebb hont a fényes ég ? Nem, nem találsz: de ám mi föltaláljuk Igédbe' mind, mi nyújt vigasztalást, S hogy megtérőknek nem leszen haláluk: Kegyelmed lész a bűntfedő palást. *) < Wesen und Beruf des ev. christl. Geistlichen.* Zweite Aufl. B. J. p. V. VI.