Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-30 / 13. szám

lati férfiakat, lelkészeket képezni. És már önként értetik, hogy ezen szempontból úgy képezni a hallgatókat, hogy a magok speciális lelkészi hivatásukat a mai társadalomban, az egyéni és társadalmi élet mai szükségletei között, az általános szellemi fejlődés és törekvések mai irányai és áramlatai között is képesek legyenek felfogni és betölteni. Ily értelemben mondja Révész Imre 1862-ben egy classicus, s általam már többször nagy helyeslés között idézett cikkében: «Ha nem veszem figyelembe, hogy a debreceni közönségnek, mely most engem hall, más lelkiállapota, más világnézete, más életelvei, nyavalyái és gyötrelmei vannak, mint mely Hunyadit és Földvárit hallga tá, akkor nem csuda, ha tanításaim legkisebb élő hatással sem bírnak. Más eszmék és más érdekek mozgatják ezen kor fiait, közönyössége és kételkedése más alakot és más fegyvereket vett fel, lelkének sebei folyvást nagyobbak és mélyebbek, és ha én mindezeket figyelembe nem veszem, nem csuda, ha valamelyik hallgatóm csendesen szunyikál, a másik a dispositiót lesi s a logikát kíséri figyelemmel praeceptori képpel, a harmadik a stylust s a magyarságot, negyedik a hasonlatokat, ötödik a hanghordozást és taglejtést, hatodik csak akkor ébred fel s nyul keszkenőjéhez, midőn nagy empnasissal így szólok : ((Szóljatok, óh, szóljatok ti gyászos özvegyek és elhagyatott árvák», a hetedik meg tüdőm erőlködéseit kiséri helyeslő figyelemmel, mint a kocsis, midőn lova jól húz, és kimennek a templomból mindnyájan, a hogy oda jöttek, a léleknek pedig csak egy árva, maradandó értékű mozdulása sincs. így jutunk talán maholnap oda, hogy műveltjeink némi titkos mosolylyal néznek ránk és hivatalunkra, s azt kívánják, hogy köszönjük meg, ha eltűretünk, így jöhet el az idő, midőn a prédikátor népszerűségének és érdemeinek alapja nem a tudomány és az úr Krisztus tiszta hirdetése, hanem fatenyésztés, Vidacs-ekék terjesztése, takarékmagtárak állítása, ügyes társalgás bálokban és bálokon kívül, a gyűlésben bátor oppositionális szónoklás, s több efféle leend. Hirdetnünk kell magát az igét, amint azt hallgatóink lelki állapotai és szükégletei kívánják. Ha az igehirdetés a maga méltó helyét elfoglalja és rendeltetését híven teljesíti: kibeszélhetetlen nemes hatalommá lesz a társadalomban stb.» Tehát a második kívánalom szorosabban úgy írható körül, hogy a theol. akadémia berendezésénél, illetőleg tervénél (az első, a tudományos feladat megoldása után) közvetlen figyelemmel kell lennünk általában azon hivatásra, mely a népek közművelődési és szellemi életfejlődésében a protestáns lelkészre vár, különösen arra, hogy ezen speciális hivatásukat ép korunk, vagy ép leendő községünk cdelki állapotja, világnézete, életelvei, nyavalyái és gyötrelmei, mozgató eszméi és érdekei, közönyössége és kételkedése)), vagy ha úgy tetszik egy szóval «a közszellem)) között, sőt olykor azzal szemben is felfogni, buzgón és sikerteljesen betölteni tudják. Mi már a protestáns lelkész hivatása általában és hogyan teljesítheti azt különösen napjainkban ? Oly kérdést tettem fel, melyre a kielégítő feleletet ép napjainkban, inkább mint valaha, keresi az egész művelt protestáns világ, s melyre részletes és kimerítő feleletet adni nagyobb feladat volna, semhogy e helyen megoldását megkísérthetném. Legyen szabad azért, inkább csak az eszmecsere felkeltése végett általánosan érintenem. A katholikus lelkész az egyházi kegyelemeszközök, s ezek által a kegyelem és üdv letéteményese és osztogatója. II}' igényt a prot. lelkésznek, ha tán némelyek formáltak volna is, a protestáns öntudat soha sem engedett meg. Az ilyen igényekkel szemben van tulajdonképeni értelme az általános papság — sokszor félremagyarázott —• protestáns elvének. Azonban, ha ezen magas, ugyszólva isteni igényt nem formálták, s a prot. köztudat nem is tulajdonította, de egy ehhez nagyon is közel álló magas, némileg emberfeletti igényt sokáig formáltak és a prot. köztudat sokáig el is ismerte. A protestáns pap, mint kiválóan «Isten igéjének hirdetője)), sokáig a csalhatatlan, örök, absolut, isteni igazság birtokosának és hirdetőjének nézte magát s annak is tartatott! De az idők változtak ! A Lessing-i elv : «nem az igazság, a melynek birtokában van, vagy csak birtokában képzeli magát az ember, hanem az őszinte törekvés, melylyel az igazsághoz jutni vágyik, teszi az ember becsét. Az igazságnak nem birtoka, hanem kutatása által növekednek erőink ; ebben ált a folyton növekedő tökéletesedés. — A bírás nyugvóvá, restté, elbizakodottá tesz. A tiszta igazság csak Istennek való, az embereknek elég az igazság utáni folyton éber vágy»; ez elv kezdett uralomra jutni, s bár az absolut igazság objectiv létét kétségbe nem vonták is, de igen is kétkedtek azon, hogy földi lény, habár igehirdető is, annak kész birtokosa s így csalhatlan hirdetője lehetne, és a nagy apostol szerény vallomását: «rész szerint való a mi tudásunk, csak homályosan, mintegy tükör által látunk)), kiterjeszték az igehirdetőre is, s érvényre emelték régi nagy igényeivel szemben. És ekkor aztán elkezdődött a zavar és a tájékozatlanság. Ha már a tiszta igazságot az igehirdető sem bírja és nem hirdetheti, mi szerepe van hátakkor? Igen természetes, hogy az első szédületben vagy egyenesen megtagadták, hogy ; a lelkésznek valami speciális hivatása volna a társadalmi í életben, vagy legalább is a társadalmi élet egészen más téréin akartak számára munkakört keresni és kimutatni. Ekkor kezdettek aztán hallatszani olyanféle óhajtások, hogy a pap legyen egy kicsit orvos, egy kicsit ügyvéd, egy kicsit kortes, egy kicsit Vidacs-eke terjesztő, pomologus, egy kicsit társasági mulattató, egy kicsit regius, egy kicsit iskolamester és sok ezer más, mit saját közéletünkben is oly sokszor hallánk; és ezen beszédek között mindinkább háttérbe kezdett vonulni az, a mi a lelkész speciális hivatása lenne, s azon mértékben csökken a lelkészi hivatás iránti lelkesedés a lelkészekben, az elismerés és tisztelet a hallgatókban. Midőn a magas igény elveszett, nem tudtak egyhamar alászállani az azzal ugyan rokon, de sokkal egyszerűbb, jóllehet emberibb, természetesebb és a művelt népek szellemi életfejlődésére nézve mégis vegetlenül üdvösebb hivatás felfogására, hogy a protestáns lelkész hivatása a tiszta eszményi keresztyén (jézusi) vallásos és erkölcsi életet plántálni, ápolni, gyümölcsöztetni, hogy ezen magasztos érdeknek kell szentelnie minden erejét, minden törekvését, és a mely, az élet bármely különböző viszonyaival szemben is, az ő lelkészi működésének egyedüli vezérelve, irányadója, meghatározója kell, hogy Tegyen. Gondoljuk csak el egy prot. lelkész fogalmától ezen hivatást, ennek felfogását és teljesítését, ellenben gondoljuk hozzá az említett munkakörök bármelyikének vagy — ha lehetséges volna — akár mindenikének bármi kitűnő értését és teljesítését: és az, a mit így nyerünk, lehet ugyan derék ember, de nem protestáns lelkész. Avagy melyikünk ne ismert volna híres pomologus, vagy híres mintagazdaságot, vagy ügyes űzér életet folytatott elgazdagodott, vagy Verbőczit akármelyik ügyvédnél nagyobb készséggel citáló, vagy vidékszerte híres társalgó, táncoló, közmulatság tárgyául szolgáló, verseket, érzelgőseket és csípőseket gyártó, vagy híres kortesnek, akár szerepet játszó politikai párttekin-