Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-30 / 13. szám

hivó szózat: jertek protestáns hitsorsosink, segítsünk a sínylődő papság nyomorán, emeljük fel őket a lélekölő nyomorból! vegyük már egyszer szivünkre nyomasztó helyzetüket, lássuk már egyszer be, hogy üres gyomorral, rongyos palástban, paraszti munkától feltört kezekkel és az életgondok miatt elfásult lélekkel nagyon fogyatékosan lehet betölteni a szent szolgálatot. De aggaszt engem más dolog is református egyházunkban. A debreceni zsinat által deklarált jogi egység sehogy sem tud a lelkek harmóniájában, az együttérzés és egyetértés erkölcsi egységévé szilárdulni. A kerületek igen sokdologban ma még inkább távolodnak egymástól, mint zsinat előtt. Az elszigetelődzés nagyobb mértékben járja, mint valaha. Nem szólok Erdélyről, mely a zsinat óta külön ccTörvénykönyv»-et csinálts úgynevezett codificatiojában saját egyházkerületi statútumait az «Egyházi törvények)) fölé helyezve még élesebb válaszfalakat emelt maga és a Királyhágón inneni egyháztest között, mint a zsinat előttiek valának; nem sorolom föl az erdélyi, dunántúli stb. «specialitások»-at, melyek fenntartásában s az igazi egyesülés hátráltatásában valóságos házi virtust csinálnak némely egyházkerületek: csak a lelkészválasztasi törvény alkalmazása körül tanúsított magatartásra hivatkozom, mint classicus példájára a kerületek sokfelé húzásának. A törvény kimondja a szép princípiumot, hogy «a rendes lelkészeknek pályájukon szerzett érdemeik, az egyházakgondozásában elért kitűnő siker és huzamosabb időn át híven teljesített szolgálat méltánylásban részesüljenek; a segédlelkészek tudományos képzettsége, szolgálati idejök s ez alatt tanúsított buzgalmuk kellő figyelembe vétessék)); de a minősítés megállapítását az egyházkerületekre bízta, utasításul adván nekik, hogy megállapodásaikat a lehető egyöntetű eljárás eszközlése végett egymással közöljék. Mit csináltak ebből a kerületek ? Ötféle, egymással összhangba nem hozható olyan rendszabályt, melyen ember legyen a ki el tud igazodni. Erdély azon kezdte, hogy semmibe sem vette az országos törvényt, hanem egész teljességében fentartotta az ccerdélyi törvényit ; másként klasszifikál, másként kvalifikál ötön fölül is kandidál, próba szónoklatot tartat s a más négy kerületből való pályázókat csak külön püspöki engedélyivel engedi concursusra, sőt rendes lelkészi fungciót is csak külön püspöki engedély mellett enged végeztetni a más négy kerület bármelyik fölszentelt papjával, mintha egész idegen egyházi status volna. A többi kerületek közül Dunántúl fenntartotta a ccsorkáplánság» ultra-particularis intézményét, a mivel érdemileg ki van játszva a zsinati törvény intentiója. Dunamellék roppant szűkkeblüleg jár el a káplánok iránt: első osztályú egyházba káplánt egyáltalában nem enged pályázni, második osztályba nagy megszorítással hosszú szolgálat után ad engedélyt, de többnyire csak a papiroson, mert a candidatióból, ha csak teheti, kiszorítja a fiatal embert. De nem folytatom tovább, elég ebből ennyi is annak illustrálására, hogy a belső egység, az egyetemes egyházhoz való igazi erkölcsi ragaszkodás mily gyarló lábon áll még közöttünk. Mi a legtöbben még csak erdélyiek, csak tiszántúliak, csak dunántúliak vagyunk a közegyházi státus ügyei felfogásában, a kerületi külön érdekek szolgálatában áll tevékenységünk, nem gondolva meg, hogy a félre húzás és részre hajlás az anyaszentegyház gyengítésére vezet, mert itt is áll ^ O J O J O 3 a régi axióma: concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur. Belső, most még titkos, bomlás aggasztó tüneteit látom anyaszentegyházam közéletében, s e felett én gyakran el-elszomorodom. Abba is hagyom most, hogy t. szerkesztő úr engedelmével máskor folytassam tűnődéseimet. B. J. ISKOLAÜGY. Középiskoláink értesítői. Ki tudná okát adni annak a speciális protestáns divatnak, mely az iskolaév végén közzétett «Értesítő» címmel ékeskedő füzetkében egyéb, — rendesen köztudomású — tudnivalókon kívül pedáns pontossággal felsorolja, hogy melyik tanuló hol, s mikor született, de a tanuló ifjúság előmeneteléről vagy csak a legeslegutolsó lapra szorult «hozzávetőleg» és «körülbelől» alapján készült százalékos kimutatásokban szolgál némi hézagos adatokkal, vagy — mint az eperjesi ev. kolleg. főgimnáziumáé — következetesen mellőzve még ez obligát táblázatokat is, hallgat róla mélységesen! ? Részemről e divatot annál kevésbbé tudom megérteni, mivel maguk ez Értesítők egyetlen egyszer sem említik a tartalmukra, s tartalmuk közlésmódjára döntő befolyású okot; továbbá, mert sem a nevelést, sem a tanítás külön, sem a sokszor hivatolt nevelvetanítás együttesen nem ád rá soha felvilágosítást. Sietek bevallani, hogy a multak tiszteletreméltó hagyományait, a mennyiben a haladó korszellemmel lépést tarthatnak s a jól lel fogott józan realizmus napjaiban vagy okulást rejtenek méhükben, vagy a szó nemesebb értelmében hasznot hajtanak, készségesen elfogadom. Tapasztalás alapján pedig kénytelen vagyok azt is kijelenteni, hogy elvétve találkoznak egyesek, kiket jobban érdekel az, hogy egyegy iskola növendékei mikor és hol születtek, mint hogy az iskolaév leforgása alatt minő előmenetelt tettek általában, s minő az eredmény az egyes tantárgyakban ; kik még most is csak a nevet keresik, de a nevek viselőinek végzett munkáját nem kutatják. Ha kizárólag az ilyen érdeklődők számára készül az iskola Értesítője,