Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
úgy előre is alaptalannak nyilvánítom szerény felszólalásomat. Ha azonban az iskolaév történetének hűséges előadója kiván lenni, úgy kétségtelen, hogy a jelzett névlajstrommal távolról sem felel meg céljának, még kevésbbé szoros értelemben vett kötelességének. Tagadhatatlan, hogy a középiskolai rendtartás, napi sajtó és közönség teljes joggal tekintik az iskola Értesítőjét valóságos beszámolónak, s teljes joggal várják, kívánják ilyen szempontból való lelkiismeretes pontos megszerkesztését. S bár igaz, hogy e rendtartás az autonom protestáns felekezetek egyik másik iskolájára — melyek t. i. az állami fenhatósággal az alárendeltség semmi közelebbi viszonyában nincsenek — abszolúte nem kötelező; másrészt az is bizonyos, hogy minden rendű és rangú iskolánk egyaránt jónak látja, hogy hírt adjon a falai között letűnt iskolaév mozzanatairól. — A hol e híradás rég megunt sablon számba megy, s a történeti hűség rovására nem alkotja lelkiismeretes munka szerves egészszé, ott természetesen sohasem is emelkedik ki a slendrián ingoványaiból. Mellőzzöm itt azokat a néha valóban égrekiáltó tévedéseket, minőket egyik másik hamarosan összetákolt Értesítő rejt — szerkesztője meggyőződése szerint senkitől sem olvasott — soraiban. Az, hogy az egyik ev. kollégiumi főgimnázium r887 /s -ik iskolaévi értesítője a maturusra kiküldött kormánybiztost Hunfalvy Jánost — Európa szerte hírneves néhai tudósunkat, s ugyanazon kollégium egykori tanulóját — Fiigyesnek keresztelte el, még a mulatságosabbak közé tartozik. A közoktatási tanács, s tanügyi szaklapok százszor is hangoztatták, mit, s hogyan foglaljon magába az iskolai Értesítő, abból a helyes szempontból indulva ki, hogy a nagy közönség első sorban abból ismeri meg az iskola működését, s itéli meg elért eredményeit. Abból tudja meg mekkora kontingens képtelen a képzésre, mely osztályok haladása legfeltűnőbb, mily tárgyakból legkedvezőbb az eredmény. A mily igaz, hogy ez általános kívánalmak a tanítás tervének, módszerének, anyagának részletezésével túlságos bürokratizmusra támaszkodnak; ép oly igaz, hogy a tanuló ifjúság előmenetének teljes közlése nélkül az iskolai Értesítők majdnem semmivel sem járulnak a hazai művelődés fejlődésének történetéhez. Csodálatos, de való, hogy míg amabban találkoznak iskoláink, emezt a legtöbben figyelmen kívül hagyják. Részletesen elmondják: melyik tanár milyen tankönyvet használt, hány órában, mit, hogyan tanított, mikor, hány dolgozatot készíttetett, mennyit olvastatott; de arra középiskoláinknak csak 9°/o~a gondol, hogy az elért eredményt is bemutassa. Az iskolának pedig két élő tényezője van : a tanárikar, s a tanuló ifjúság. Ha amannak szerves működéséről számot ad az értesítő, be kell számolnia emennek egyévi munkájával elért eredményéről is! E nélkül csonka, hibás az értesítés. És ki tagadhatja el, hogy az értesítőbeli nyilvánosság úgy a tanítás, mint a nevelés szempontjából kitűnő hatással van a tanulóra ! ? Jutalom a jónak, ösztöne a közepesnek, szégyene a léhának, büntetése a hanyagnak. Mindenesetre hálát, elismerést érdemel a minden nemes iránt élénken érdeklődő napisajtó, mely az iskolaév végén a kitűnőbb tanulók neveit közli hasábjain. Nevetséges skrupulus az, mely az ily nyilvánosságban ártalmas dolgot lát a jellem fejlődésére. A jellem nem titokban, de nyíltan, a látó és tudó környezet hatása alatt fejlődik erőssé, nemessé; másrészt, ha a tanár nem pusztán kritikusa, félelmes birája, hanem szeretettől ihletett vezetője, barátja, atyja az ifjúságnak, úgy soha sem lehet, még kevésbbé kell félni attól, hogy a tanulók célnak tekintik előmenetelük nyilvánossá tételét. Ellenkezőleg ; figyelmes, gondos összehasonlítás útján hatalmas eszközt találnak a maguk okulására, nemesbülésére. A középiskolát aváltoztatni» szerető tanulók között sajnos — gyakori bizonyítvány hamisítások pedig arra utalnak, hogy más csak ellenőrzés okáért is minden iskola «Értesítője» közölje a tanuló ifjúság előmenetelének pontos kimutatását. Szóval minden belső argumentum a mellett bizonykodik, hogy az iskolai ((Értesítők, ha meg akarnak felelni céljuknak, feladatuknak, a tanulót mint egyedet mutassák be, s az egész ifjúság előmenetelét szerves egészben közöljék. Hagyják el a tanuló születés helyét és idejét, de annál pontosabban adják haladása látható és érthető érdemjegyeit. Külső argumentumul pedig csak két látszólagos okot talál a kutató. Egyik a financiális többlet, a másik a helytelenül értelmezett iskolarend. Ha 16—20 frtnyi többlet érezhető zavart idéz elő az iskola pénzviszonyaiban, úgy természetes, jogos a felesleges kiadásnak vélt összeg lehető redukciója. Ez esetben azonban inkább az amúgy is köztudomású részeket szorítsák összébb és kevesbítsék, de a legszükségesebb részt el ne hagyják soha. A jobban dotált, vagy az államsegélyben részesülő iskola csak a maga szűkkeblüségéről tesz bizonyságot, ha e csekély összeget elégséges alapos oknak tartja Értesítője megcsonkítására. Az iskolarend, más szóval az iskolaév teljes befejezése fontosabb, de ismét nem elégséges körülmény az Értesítő ez egyik elengedhetetlen részének mellőzésére. Feltéve, hogy az év végén tartódó vizsgálatok nem az állam közvetlen vezetése alatt álló középiskolákban dívó kényelmes, de céltalan szakcsoport rendszerben, hanem az előzőleg kellőkép átismételt tanításanyag összefoglalására vonatkozó elméleti és gyakorlati jártasság kipuhatolását célzó szigorral mennek is végbe, s ennélfogva junius második felét teljesen igénybe veszik; a mai sajtó gyorsaságát tekintve még mindig marad elegendő idő arra, hogy e szükséges rész is okvetetlenül elkészüljön az ifjúság szétbocsátása napjára. Legroszabb esetben kapja meg az ifjúság az Értesítőt későbben, posta útján, de semmi esetre se adja kezébe az iskola csonkán, hiányosan. Eresítőinknek van még két alkotó része, mikre szerkesztőik több gondot fordítsanak! Az irodalmi színvonalon álló bevezető értekezés, továbbá az iskola belső életét illető mozzanatok, felsőbb hatóságok közzé tehető intézkedései, a tanárok iskolai elfoglaltsága, a tanítás anyag többé kevésbbé részletes elosztása, s a tanuló ifjúság előmenetelének pontos kitüntetése mellett számoljon be az Értesítő a tanárok irodalmi munkásságáról, tudományos és társadalmi téren kifejtett privát működéséről. A tanulóra privát munkásságot szab az iskola ; a tanárra a tudomány, s a társadalom. Kitől is várhatnók a tudományok fejlesztését inkább, mint a szakjukban képzett és magukat folyton képző tanároktól ? Csak az marad tétlen, a kiben nincs akarat! A tanárok privát munkásságának kitüntetése nem hiú dicsekvés, hanem igazság, mely mindenesetre emeli az iskola nívóját. Ahhoz pedig, hogy a szülőkkel, az iskolaügy barátaival való gyakoribb érintkezés csak elősegíti a tanítás és nevelés sikerét, nem kell kommentár. A tanári, ifjúsági, intézeti könyvtárakról szóló sorokban pedig ne csak a könyvtár megvolt és újonnan szerzett köteteinek számát jelölje meg, hanem legalább
