Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-16 / 11. szám

nál, a kik vallják, hogy hisznek az evangeliomban, elég vagyoni és értelmi forrás van, s a beszéd és cselekvésnek elég ajándéka arra, hogy az üdvösségre felrázzanak egy egész várost, ha mindenki megteszi kötelességét. De gyávaságból, restségből, emberi tekintetek miatt, legtöbben ép azok közül, kik ugy látszanak, mintha a Jézus szolgálatára ajálták volna fel magokat, berozsdásodni engedik azt a fegyvert, melyet az örökkévaló harcában első sorban kellene tündököltetni. Ifjak ! kik engem hallgattok, egy oly életnek példája, mint azé, mely most aludt ki, ne legyen elveszve rátok nézve. Kik az ébredő eszmék és érzelmek egész világát hordjátok magatokban, bírjátok azokban a képességeket, melyeknek csak fejlődni kell és kinyiinak, mint a virág a tavaszi napsugár érintésére. Ti is ezt mondjátok homlokotokra mutatva «van itt valami.» Ez a valami Istené vagy a Sátáné leend egykor ? E gazdag tehetségeket minő értelemben gyakoroljátok, embertársaitok javára vagy romlására? Gondoljatok arra a nyomorra, arra az örökös bánatra, a mit egy bűnben elpazarolt vagy tétlenségben elvesztegetett élet von maga után. Gondoljatok ellenben arra, hogy minő szép, minő irigylésre méltó az, ha Isten eme szolgájának példája szerint, kit ma az egész egyház sirat, megvalósítva a bennetek rejlő tehetségeket, munka által növelve és gazdagítva az értelmet, megkétszerezve vagy háromszorozva e születéskor magatokkal hozott talentumot, méltó befolyást szereztek embertársaitokra, nem az önzés vagy a nagyravágyás szánalmas érdekéből, hanem az igazság terjesztéséért, az Isten dicsőségéért, országa eljöveteléért és hogy szolgáljátok, üdvözítsétek az embereket éltetek végpillanatáig, szakítsatok alacsony szenvedélyekkel, minők az érzékiség, hiúság, pénzszeretete, melyek oda ragadnának titeket, hogy földi és testi célokra használva, lealjasítanátok az Istentől nyert talentomokat. Szakítsatok a restséggel, emberektől való félelemmel, Isten iránti hitetlenséggel, melyek arra ösztönöznének, hogy elássátok azokat. Mint Bersier, szenteljétek magatokat Istennek az ifjúság kezdetén és aztán legyetek azzá, a mivé lehettek az ő szolgálatában. így bármikor szólítson is titeket magához, ezt fogja mondani: jól van hű szolgám ! III. E kötelezettség sürgető, a munka nem tűr semmi halasztást, mert bármennyi legyen éveink száma, nem tudjuk sem a napját, sem az óráját, amelyen az embernek fia eljő. Ez az, a mire Bersier halála oly meglepő módon emlékeztet minket. Itt azt hiszem, hogy minden további fejtegetés fölösleges, egyrészt azért, mert nincs több ilyen elcsépelt és soha kétségbe nem vont igazság, mint az élet múlandósága és törékenysége, másrészt azért, mert a tények hangosabban, ékesszólóbban beszélnek, mint minden szónoki előadás. Tehát mikor még teljes erőben érezzük magunkat, mikor még egészen a munkába vagyunk merülve, melyre vállalkoztunk, mikor még az élet, a jövő, a tevékenység gondolataival foglalkozunk, meglehet minden előkészület, minden előérzet nélkül sujt le bennünket a halál. Mikor egy munkás nap estéjén, tanulmányaink fölötti virasztásban kimerülve, egy kis időre nyugodni térünk, megeshetik, hogy az oly nyugodtan kezdődött éjszaka, a közeli vég minden előrelátása nélkül, az örökkévalóságban végződik. Miután elvégeztük predikálásunkat, haza megyünk, aztán dolgozunk egész éjfélig és a tollat, mit akkor leteszünk, nem veszszük fel többé, pár óra múlva a kéz, mely azt fogta, megfagyott. Búcsút veszünk mint szoktunk a mieinktől és megtörténik, hogy utoljára öleltük meg őket és mondtunk nekik jó éjszakát. Felébredünk, egy kicsit roszul érezzük magunkat és néhány pillanat múlva úgy találjuk, hogy az a kis roszul lét maga a halál. Legyünk bár egy számos családnak tisztelt és szeretett feje, egy világvárosnak legkitűnőbb lelkipásztora, kiváló és nagy fontosságú ügyeknek lelke és gyámola, férfi, kire sok ezerek gondja vár: mind nem biztosítja számunkra az életnek egy óráját se... Oh mily esztelenség szátnítni másra, mint Istenre, élni másért, mint az örökkévalóért 1 Minő nagy az oly emberek bolondsága, kik megengedik azt, hogy lehet valami igaz a vallásban és mégis elhanyagolják az Isten keresését és szeretését! a bűnösök bolondsága, kik tudják, hogy nincsenek békességben Istennel, és rettenetes volna így meghalni, mégis egyik napról a másikra, egyik hétről a másikra, azután egyik évről a másikra halasztják megtérésüknek amaz egyetlen szükséges munkáját! azon keresztyének bolondsága, kik házukban és szivökben valami átkozottat tartanak és akik úgy élnek, hogy ha az Úr ma jőne el hozzájok, szégyen és rémülettel lennének eltelve ! Serkenj fel te, ki aluszol és támadj fel a halottak közül! Ti pedig, kiknél Istennek lelke felébresztette már a lelkiismeretet, ébren legyetek ! Használjátok minden napjaitokat úgy, a mint szeretnétek, hogy használtátok volna azt, ha előre éreztétek volna, hogy az az utolsó leend. VI. De sokáig is időztünk e szomorú képeknél, e leverő gondolatoknál. Hisz a szent leckének, mely ez első igazról Ábelről ezt mondja : ámbár meghalt mégis beszél, nincs szomorú szava, az inkább a hitnek, a bátorításnak, a halálon való győzedelemnek beszéde. Habozás nélkül alkalmaztuk azt az Istennek ama szolgájára, a kinek emlékével ma foglalkozunk. O beszél, így hát él : él Istenben, Jézus Krisztusban, az ő Urával és megj váltójával boldogan, várva a dicsőséges feltámadást. O beszél, és így beszédével, mely hála Istennek meg is van írva, és emlékével az egyházban marad és folytatja annak építését, mint ezt ma is tette. Igaz, hogy személye nincs többé jelen, és eltávozása köztünk nagy űrt hagyott. De épen ez eltávozása, ha azt megtudjuk érteni, egy végső ünnepélyes leckét ad : megtanít arra, hogy magunkat Istenre bízzuk és ne az emberekre. A legjobb emberek elmúlnak, az Isten pedig megmarad. Az Isten minden kitűnő kegyelemnek szerzője és osztogatója : ő adta szolgáinak azokat az ajándékokat, melyeket mi ő benne csudáltunk; mikor jónak látja, hogy azt vissza vegye, másokra bízhat hasonló vagy egyenértékű ajándékokat; azt is teheti, hogy magát kevésbé pazarnak mutatja és félbehagyott munkáját nem oly kitűnő, kevésbé csillogó eszközök által folytatja azért, hogy meglássék mindenek előtt az, hogy a mi az egyházat élteti és fentartja, a mi biztosítja fejlődését, haladását, az nem a talentom, se nem az ékesszólás, hanem a szeretet által munkás hit. így Mózes halála után ezt mondja Josuenak, ki bizonynyal sokkal kisebb volt, mint az: Mózes az én szolgám meghalt, most kelj fel, menj által a Jordánon, te és az egész nép, hogy bemenj a földre, melyet adok az Izrael fiainak. Áldjuk hát Istent az emberi eszközökért, melyeket választott és melyeket használ; ismerjük el hálával az ajándékokat, melyekkel őket felruházta, de ne ragaszkodjunk hozzájok kizárólag és testi módon; helyezzük minden bizodalmunkat egyedül Istenben. Ha szellemi tekintetben, ettől vagy amattól az embertől, vagy például e vagy ama lelkésztől teszitek magatokat függővé; ha az evan-