Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-09 / 10. szám

el engem» (Máté 27, 46), mely nála annyival nagyobb gyötrelmet jelent, a mennyivel ő szentebb volt Dávidnál. Épen azért azt lehet mondani, hogy a Getsemánéban és a Golgothán nem kezdődnek Jézus szenvedései, hanem csak teljesebb mértékben tűnnek fel, mint máskor. Az ő egész élete egy nagy Getsemáné. Folyton sajtolják Ot az emberek, s szenvedéseiből, valamint az e szenvedésekben megmutatott békességből a vigasztalás olaja árad ki. Ő, a ki tökéletes volt, senkit sem tudott kielégíteni. Nem dobta el Istennek az étel és italban nyilvánuló áldásait, s az emberek ráfogják, hogy részegeskedik. A farizeusok megtámadják, mivel az ő kicsinyes törvénymagyarázatukat tekintetbe nem veszi. A sadduceusok kérdéseikkel csúffá akarják tenni. A főpapok élete ellen törnek. A csőcselék, mely oly sokszor szolgál jó koncért a hatalmasoknak : «Feszítsd meg»-et kiált. Egy durva szolga arcúi veri. Tanítványai közt találják meg ellenségei az árulót. A többiek is elfutnak mellőle a válságos éjszakán. Péter megtagadja, s az asszonyoknak is, kik kétségkívül siratták az Urat, mikor már a vesztőhelyre kisérték, ezt kellett hallaniok : «Ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok)) (Luk. 23, 28.). Oh mert az asszonyok közül, kikről sokan azt hiszik, hogy a Jézus ügyé -nek született védelmezői, a legjelesebbek is magbántották az Idvezítőt, Mária a kánai menyegzőben gyengédtelen beavatkozásával az ő isteni dolgaiba, Magdolna egy egész elhibázott élet rettenetességeivel, Zebedeus felesége büszke, kihívó magaviseletével. De attól a fenséges nyugalomtól, mely Krisztusnak az asszonyokhoz intézett szavaiban is kifejezést nyer, nem foszthatta meg Jézust semmiféle szenvedés. Nem valami csodás varázserővel semmisíti meg ő e szenvedések mérgét, hanem, mikor azok a legirtózatosabban csaptak le rá, akkor is az a tudat hatotta át, hogy azokat neki el kell viselnie. E tudat, mely a változhatatlan hatalmú Istennel való teljes közösségének egyik legfényesebb bizonyítéka, erősítette őt szenvedései között. Nemcsak azt tudta, hogy szenvedései véget érnek, hanem azt is, hogy azok a kegyelem teljességét alkotják meg. Ily fenséges tudat megszentelte kínjait s őt magát megdicsőítette fájdalmaiban. Valóban e tudat s az abból származó nyugalom úgy viszonylik kínjaihoz, lelkének nagy megszaggattásaihoz, mint az irányt adó alaphang a többi tőle különböző hangokhoz, melyek vele valami fenséges harmóniát létesítenek. Lelkének sokszoros felzúdulásán ellenségei gonosz támadásai fölött átvonul a békesség hangja, s a Jézus, ki mindig fenséges volt, még mikor villámokat szórt is, így szól az elfogatás percében : «Ez ama ti órátok.» (Luk. 22. 52.) így kellett ennek történnie. Követői tévedései, hibái, hálátlansága s kishitűsége feletti többször kifejezett keserűségét, de rendíthetlen megnyugvását is mutatják e szavai : ((Engem egyedül hagytok, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem vagyon.» (Ján. 16. 32.) Rettenetes küzdelmeit az zárja be a Getsemánéban : «Legyen meg a te akaratod)). S a legkínteljesebb halált, melyről még Rousseau is azt mondja (R. Emilé) nevezetes paradoxonában, hogy az «egy Isten halála» e szavakkal szenvedi el a nagy szenvedő: «Atyám a te kezeidbe teszem le lelkemet.)) Abban a pillanatban, melyben a Voltaire-ek kétségbeesve keresnek menedéket, a Goethék «több világosság)) után sóvárognak, a legiszonyúbb megrázkódtatás pillanatában Jézus bocsánatot oszt és kér azoknak, kik bántalmazták, s Istenben való «amaz ő békességé))-nek fénve sugárzik alá keresztjéről. Jézus szenvedéseinek nagy tanúsága van. Nem a szenvedés maga a boldogság. Azért nem kell kierőszakolnunk a martyr koronát. De a ki Istennek akar élni, annak szenvednie kell. Az apostolok szerint: «Sok szorongattatáson kell keresztül mennünk az Isten országába» (Csel. 14, 22.). Ez a szenvedés azonban növeli boldogságunkat. Bármi jöjjön ránk, «szíviink nem háborodik meg s nem fél.» (Folyt, köv.) Szabó Aladár. BELFOLD. Visszhang a „Völgyről-völgyre" és „Az iskolai istentisztelet" cimü cikkekre. — A Konventhez intézett kérvény alakjában. — Nagyméltóságú és Főtiszteletű Konvent! Az 1888-ik évvége táján „isten Országa" stb. címmel, angol és holland források után, gyermekek és ifjak istentiszteletére s vallástanítására, valamint népies használatra, iskolai és kathedrai beszédeket tartalmazó két kötetes munkát adtam ki saját vállalatomban, miután annak idején, talán inkább irói nevem hiánya, mint egyéb ok miatt, kiadót nem kaptam. Eme szerény vállalatommal főleg az ifjúság és növendék-sereg körében lépten-nyomon tapasztalható vallásos-erkölcsös jelleg fogyatékosságának csökkentésére ; ellenben a gyermek hit-életének erősbítésére, a fiatal szívnek erkölcsös fejlesztésére, s általában a fogékony léleknek Jézus példája követésére stb. kívántam a lelkész vagy vallástanár, az egyházi néptanító vagy kathedrai szónok kezébe egy lényeges eszközt szolgáltatni. S Istennek hála, elmondhatom, hog3>" — a menynyire a nyilvános és magán-nyilatkozatok tudomásomra jutottak — a mely lelkész, tanár, tanító vagy laikus, munkámat köz- vagy magáncélból, iskolában vagy a kathedrán, közvetlenül vagy közvetve használta : a jelzett szempontokból és a kitűzött célra mindannyian sikerre vezető eszköznek s alkalmas forrás-műnek találták, illetve nyilvánították. Sőt akadtak, a kik az iskolai istentisztelet eszméje s annak valósítása ellen küzdöttek; de szomszédjuknak vagy barátjuknak sikert felmutató működése hasonló ténykedésre buzdította őket is, és munkámnak, illetőleg a célnak híveivé szegődtek. (Lásd idevonatkozókig többek közt «Prot. Egyh. és Isk. Lap» 1888 — 89-ik évfolyamaiban Eötvös K. Lajos háromszékmegyei tanfelügyelőnek, a gyermekek istentisztelete legbuzgóbb terjesztőjének tudósításait, különösen pedig 1890. évf. 2. 6. 7. 9-ik számbeli közleményeket és a •/• alatt tisztelettel ide mellékelt csatolványt. *) Énnek lőn egyik következménye, hogy a gyermek- és ifjúsági istentiszteleteknek részint templomok, részint iskolákban tartása hova-tovább szélesebb elterjedést kezd nyerni, s munkám a vallásnak intensivebb tanítására mind jobban és jobban egyik hathatós eszköznek fog bizonyulni, még a községi és állami iskolák tanító-köreiben is (Példa erre legközelebb Háromszék-, azután Maros-, Torda-, Kis-Küküllő- és más megye). Mindazáltal ezek az örvendetes jelenségek csak nagyon is sporadikus jelleggel bírnak az összeshez képest. S talán épen ez a körülmény indította Kerekes Endre zilahi kolleg. vallástanárt a «Prot. Egyh. és Isk. Lap» f. évi 7—ik számában közzétett amaz indítvány meg•) A beküldött csatolmányból örömmel győződtünk meg a kérvényben felhozottak valódiságáról. Számos köz- és magánnyilatkozat tanúskodik Benke ár könyvének hasznossága mellett. Szerk,