Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-02 / 9. szám
járást; ily betegséget azonban az i887/s tanév eseményei sorában a Jelentés sem említ, s e körülmény kétes színben tünteti fel nemcsak az iskolábajáratás buzgóságát, hanem a 21 millió mulasztás igazoltnak nyilvánítását is. A buzgóság és igazolás annál gyanúsabb, amennyiben minden ezer iskolába járó közül a tanévet csak 862-9 fejezte be. Tehát a tanév vége felé erős iskolakerülés! betegség dúlhatott. Másrészt a kirovott bírságok összege tekintélyes összeg; csakhogy tekintélyét gúnyolja az a körülmény, hogy 89°/0 -ja be nem hajtatott. Bezzeg a be nem hajtás már nem «igazoltatik» ; szomorító volna azt a nép szegénységével igazolni. Hogy az iSS'/g-dik évi félnapi mulasztások száma egy millióval múlja fölül az előző évbelieket, s hogy évről évre növekedik, ennek okát a miniszteri Jelentés abban találja, hogy az ellenőrzés és nyilvántartás most pontosabb, mint volt a múltban. Vallásfelekezet és nyelv szerint következő, eléggé adatokat közöl a miniszteri Jelentés. Az tanulságos i887 /s . tanévben 1000 ag. hitv. evangelikus róm. katholikus . . helv. hitv. evang. . ÖÖ2' I 866*3 . 8l8"4 izraelita 8or8 unitárius 789*1 gör. keleti .... 667-4 gör. katholikus . . 620-3 tanköteles közül iskolába járt: német 906-3 magyar 852-3 tót 839-1 horvát 793'° szerb 7647 ruthén 656-4 román 61 yí Eszerint legkedvezőbb az ág. evangelikus gyermekek iskolázása, bár a tankötelesek szaporodásával nem arányos az iskolába járók szaporodása. Továbbá valamint eddig, úgy most is a német anyanyelvűeknél legerősebb arányban mutatkozott az iskolalátogatási szorgalom. A magyar gyermekek iskolalátogatása most 1887 /8 -ban első ízben foglalja el a második helyet; eddig a tót anyanyelvűek bírták azt. A Jelentés egyik jegyzete ezt mondja : «A tankötelesek tömegében: 246 róm. kath., 148 gör. keleti, 185 ev. reform., 136 ág. hitv. és 9 unitárius gyermeket nazarenusnak, 1 róm. kath., és 10 ág. hitv. tankötelest pedig baptistának vallottak be.» E jegyzet nem annyira az oktatásra, mint inkább a vallásfelekezeti viszonyokra vet némi világosságot. Tanuljanak belőle különösen azok, kik a hierarchiát vallásigazság gyanánt ápolják és kik leplezett önző érdekeik kielégítéséért hamisított menyországi ígéreteket adnak cserébe. Sajnos, a tanítás eredményéi öl szóló jelentés bizonytalan és ki nem merítő adatokra kénytelen támaszkodni, holott épen e téren kellene világossággal és határozottsággal jellemezni az oktatás érverését és életrevalóságát. Igaz ugyan, hogy az oktatási eredmény egyik része a tanulók készültsége az írásban s olvasásban, s ezt a Jelentés megközelítő hűséggel közölheti; ámde az oktatás eredménye az irás-olvasáson kívül egyéb ismeretekben is fejeződik ki, és az oktatás módjában nyer biztosítékot arról, hogy az eredmény nemcsak vizsgalati tünemény, hanem életre szóló kincs is. A tanmód sokkal jobban szól a tanítás sikeréről, mint a futólag lejátszott vizsgálati tüntetés. A tanfelügyelők is inkább a tanmódot hallgassák s nézzék, mint a vizsgálati mutatványokat. Az irva-olvasást illetőleg az jelentetik, hogy 1888-ban 209.240 volt azon 12 éves elemi tanulók szama, kik vizsgálatot tevén, a mindennapi iskola elhagyására jogot nyertek. Ezek közül jól tudott írni és olvasni ís 96-8°/^ vagyis 1000 közül 968; a többi (y2°[0 ) csak olvasni tudott. (Tehát az olvasás az Írástól elkülönítve is taníttatik!?) Ily kedvezőtlen eredmény némi okadatolásául a Jelentés azt hozza fel, hogy «az önkormányzati joggal bíró iskola-fentartók még most is számos nem képesített, sőt gyakori esetben a legkezdetlegesebb iskolai készültségű egyéneket alkalmazzák tanítóul silányati javadalmazott állomásaikra.)) Ez okadatolást valótlansággal vádolni s visszautasítani nem hajlandó az, a ki a körülményeket, illetőleg egynémely falvak tanítóit ismeri. Ismereteik ijesztő hiányait ne ócsároljuk, mert a hiányok mellett is «egyházmentők» ők, «jól tanítvánw (?) a katekizmust s éneket, és 140 frt tanítói díjjal is beérvén egyéb foglalkozásuk jövedelme mellett! Tegyük fel, hogy szakképzett tanítókat kényszeríteni lehetne 140 frtos állomások elfoglalására: ehhez képest a rabszolgakereskedés jótétemény volna! Csak maradjon ott az a készületlen tanító, a míg az iskola anyagi viszonyai jobbra fordulnak; addig pedig jobb valamiféle, mint semmi tanító. Az irás-olvasáson kívül egyéb tantárgyak tanításában elért eredményről is szeretne a miniszter ((tüzetesen és behatóan» szólani, de azt kénytelen bevallani, hogy e tekintetben «a ma még rendelkezésére álló eszközök teljesen elégtelenek)), és «alig hiszi, hogy e tekintetben bárhol is megbízható adatok álljanak az ellenőrző hatóság rendelkezésére.)) Feltevén, hogy a tanfelügyelők mind paedagogusok és a népoktatásban kipróbált egyének, ők volnának leghivatottabb megitélői a népoktatás eredményének. Ámde — eltekintve a szakképzettségtől — bökkenő ismét az, hogy ((átlagosan véve minden egyes tanfelügyelőre 260 iskola és mintegy 30.500 mindennapi iskolába járó esik.» 260 iskola! nagyobb szám, mint a hány nap van egy iskolai évben! E szerint még ha a miniszternek kizárólag szakértő tanfelügyelői volnának is, lehetetlen a tanítás évi eredményét megvizsgálniok s megitélniök; érthető hát az a miniszteri őszinte nyilatkozat, hogy a rendelkezésére álló eszközök teljesen elégtelenek. Áz pedig a legszerencsétlenebb fogás volna, hogy az oktatási eredmény megítélése az iskolaszékek vallomásaira alapíttassék : műkedvelői ízléssel torzíttatnék el minden oktatási eredmény s hitelétől fosztatnék meg a kormány jelentése. Azonban épen az eszközök elégtelensége mellett csekély értéke lehet a miniszteri Jelentés azon számadatainak, melyekkel kimutatja, hány iskolában oktatták «paedagogiailag helyesenw az előirt rendes tantárgyakat. Ilyen iskolák száma állítólag 11.367 (— 68-39Q /0 -ja az összes 16.622 népiskolának). Sőt a Jelentés részletek elősorolásába is bocsátkozik, elmondván egyebek közt azt, hogy a hit- és erkölcstant a népiskolák 96-59°/0 —jában, a jegy- és fejszámvetést 89-22°/0 -jában, oktatták paedagogiailag helyesen. A többi tantárgyakra nézve kisebbek a százalékok. Elég ennyit kiemelni a részletekből. E részletes adatokra vonatkozólag első önkénytelen kérdés az : mely közegeitől vehette miniszterünk a számadatokat, holott maga is bevallja, hogy e tekintetben teljesen elégtelen eszközökkel rendelkezik ? Különben akárhonnan merítette a vallásoktatásnak és számtanításnak a kedvező nagy százalékot, e százalék megbízhatatlan. Állításomat okadatolhatom. Először is: a ki népiskolai tanulók körébe tekint, arról győződik meg, hogy e tanulók legtöbb kínnal a vallástant tanuljak és legtöbbször a valíástani leckéket káromoljak; a káromlásban a szülők is segédkeznek, kik gyermekeiket sajnálni kénytelenek, midőn ezek órakon át kimerülésig magolják a nagy eszmékkel telt költői nyelvezetű imákat s énekeket, magolják a bibliai történetek «valá»-it és a katekizmusi hitigazságok csontvázát. Szerencse, hogy a gyermeknek fogékony emlékezete van: csak ez adhatja magyarázatát annak, hogy szemünk szánk eláll, mikor a vizsgálati ieleletek szünetlen folyékonysággal hangzanak el s elragadják a nem-paedagogusokat, Továbbá
