Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-05 / 1. szám

érintkezhetik, ha célját el akarja érni : úgy az egyházi hivatal viselőinek is egészen azon alapra kell helyezkedniük, melyen a vezetésök alatt lévő nép áll, hogy annak eszmevilágát, gondolatkörét, érzelmeit annyira ismerjék, hogy úgy szólván benne éljenek. Különben a fennt említett hasonlat csak egyik oldalról találó, mert a mi műizlésünk és a köznép műizlése közt nem az a viszony van, a mi az angol nyelv és afrikai vad nyelv között. Mert a nép azon óhajtásának, hogy szerettei halálakor a fájdalomnak tengerében akar fuldokolni: komoly és mély lélektani alapja van, melyet az embernek sem Ítélni, sem megváltoztatni nem áll hatalmában. És ha nem lenne komoly és mély lélektani alapja, nem kívánná azt többé senki, mert a búcsúztató nem kötelezett lyturgiai actus és épen azért törvény általi eltörlésére ép úgy nincs szükség, mint nem volt törvény általi behozatalára. A verses búcsúztató pedig nem az egyptomi, vagy zsidó sirató asszonyok példáján, hanem három igen fontos okon alapul épen azon alakjában, a melyben fenn áll ma. E három : az örök élet hite, az elhunyt iránt való szeretet és a magyar nép költői érzéke. Az örök élet hitében úgy fogván fel a halált népünk, mint hosszú útra költözést, mindig vágyott utánna, hogy valami érintkezési pontot találjon a túlvilágra költözött és a földön élő ember között. E hitnek a hazajáró lelkek alakjában való nyilvánulása ma már elenyészett. Nem szebb nyilvánulása-e a mai, mely az elköltözöttnek hangjait a templomban óhajtja hallani ? nem rejlik—e valami vigasztaló abban, midőn az elszállt lélek a maga nevében, bár nem a saját meghidegült ajkaival beszél szeretteihez még egyszer? Mert a búcsúztatóban a tanító nem a maga nevében beszél, hanem a halottat beszélteti s míg a nép oly tisztelettel viseltetik a szent dolgok — és azoknak szolgái — az egyházi férfiak iránt, hogy örömest hallja a túlvilág beszédeit általuk közvetítve: addig mindig bízhatunk vallásosságában s e hit nem erőszakos irtása, hanem inkább gondos ápolásra méltó. A másik ok : az elhunyt iránti szeretet, szorosan az előbbihez kapcsolódik, midőn a szerető lélek szükségein alapuló azon szokást, hogy a váláskor búcsúznia, köszönnie kell: a vallásos szentség nymbuszába öltözteti. E kettő nem a verses búcsúztatónak, hanem csak általában a búcsúztatónak szolgálhat alapul. Erre való a harmadik, a magyar nép költői érzéke. A ki a magyar népet ismeri, azt is kell tudnia, hogy a nép jobban szereti a verses elbeszélést, mint a prózát. Tudják ezt nagy nevű íróink is, kik midőn a nép számára írják meséiket, versekbe foglalják azokat, tudván azt, hogy így jobban számíthatnak e kis könyvek a nép között olvasóközönségre. Ha tehát a nép szívéhez jobban férhetünk ez úton, nem tisztességtelen akkor azon haladni; nem ellenkezik annak eszméje a haladó kor kívánalmaival, csak megjelenési alakja tartson lépést vele. Szabad legyen néhány szóval érintenem a kérdés anyagi oldalát is. A verses búcsúztató eltörlése által érzékeny veszteséget szenved a tanítói kar, egyik helyen nagyobbat, másik helyen kisebbet. És legnagyobb veszteség azt fogja sújtani, a ki e téren kötelességét leghívebben teljesítette, a ki pedig ezt nem teljesítette: az vagy nagyon keveset, vagy semmit sem szenved általa, mert a ki rosz búcsúztatót mond, attól nem szoktak kérni máskor. Hogy és miként lehetne itt a kárpótlás kérdésének igazságos megoldásáról szó? Megjegyzendő még, hogy ezen veszteségért a tanítói kart kárpótolni nem lehet, mert a verses búcsúztató ára önkéntes adó, melynek pedig forintjai könnyebben jönnek, mint a kötelezett adó krajcárjai. Bevégzem fejtegetésemet azzal, hogy mint nem törvény hozta létre, úgy nem is törvény fogja eltörölni a búcsúztatót, hanem az, a min alapult: a nép közérzülete. És ha a törvény idő előtt eltörölné, bizonyosan új alakban feltámad az, és ki áll jót érte, hogy nem veszedelmesebb alakban? Terehegy. Üveges Dezső. KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. A német protestantismus az elmúlt 1889-ik évben is mozgalmas életképet mutat. Fényoldala annak ujabban előnyösen változott szervezetében, tudományos theologiájának nagyszerű vívmányaiban, bel- és külmissziójának dicséretes életrevalóságában és uniói törekvéseiben keresendő, míg árnyoldalát sok tekintetben népszerűségének hiányában s az abból eredő közönyösségben, illetve az evangyeliomi prot. köztudat hanyatlásában, itt-ott nyilvánuló rideg dogmatismusában s az abból folyó theol. pártoskodásban, a különféle egyházi tartományokra való partikularistikus felosztásában, s az egyház s a theologia ellentétes viszonyában szemléljük a külföldi szaklapok tudósításai alapján innét a távolból. A német egyházi protestantismus szeretetművének egyik leghatalmasabb gyúpontja az áldásosán működő Gusztáv-Adolf egyesület, a melynek Danzig városában 1889. szept. 3—5. napjain tartott egyetemes közgyűléséből megértjük, hogy ma már 1801 fiók-s 446 jótékony nőegylettel rendelkezik. Az évi bevétel 924,656 márk volt, tehát majdnem 18,000 márkkai több, mint az r888-ik évben. A segélyezések iránti kérvények alapján 29 templom, 9 iskola s 4 paplak épült fel az egyesület segélyeiből ; ujabban még 98 gyülekezet vétetett föl a segélyezendők sorába. A nagyszeretetadományt, húsz ezer márkot, a danzigi közgyűlés határozatából a Mainz melletti weisenaui, a kisebbet, 6 ezer márkot, egy poseni, s a magyar váci gyülekezet kapta. A titkárnak évi jelentéséből kitűnik, hogy Magyarország és kapcsolt részei által az egylet fennállása óta élvezett adományok főöszszege 1.539,785 márkot és 12 fillért tesz ki. Bizonyára szép összeg, s dicséretre méltó prot. buzgalom ! Jó volna azonban a G.-A.-egylet intéző köreit alaposabban fölvilágosítani a mi sajátos magyar prot. egyházi viszonyainkról, főleg a hazai ref. közalapról .s a 2 testvérfelekezet itt-ott már örvendetesen nyilvánuló érülközéseiről, hogy a mi ev. gyámintézetünk kiküldöttei többé ily irányzatos beszédeknek kitéve ne legyenek, mint a mi Dianiskánk a danzigi közgyűlésen Fricke elnök részéről. Mi most is a német protestantismussal kölcsön hatásban élünk és fejlődünk, a mi sajátos magyar protestáns egyházi céljaink a prot. közegyház céljaival ellentétbe soha sem jöhetnek, ép azért a Gusztáv-Adolf-egylet további támogatására is érdemesek és méltók vagyunk ! A német Gusztáv-Adolf-egyletnek pápista ellenfele a Bonifác-egylet, mely az 1888. évben Németország és Ausztria-Magyarország területén 14.881,80 márkot, s így 40 év alatt többet mint 16 milliót gyűjtött, míg a Gusztáv-Adolf-egylet 57 évi fennállása óta csak 22 és fél milliót osztott ki. Facta loquuntur! Ez is amellett bizonyít, hogy a romanismus erős, mint külső egyházi hatalom, de gyenge a szellem dol-