Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

hoz senkit. Kettőzött szorgalommal olvasta a breviáriumot. Szombat este aztán letette, de nagyon gyengédte-Ieniil s nem is az asztalára. Nem ez kell már aztán ő neki, hanem a jakobinus káté, ha már respublicává sülyedt a legdicsőbb egyház. Oh, hogy ezt is meg kellett érni ősz fejemnek ! Aztán elővette a gyilkos rendeletet. Benne volt abb an az autonomia szépen, elnököstül, templomatyástul és «r. kath. autonom hitközségi tanácsosok»-tul együtt, a kiket mind a püspök nevezett ki. Ezekkel holnap már gyűlést is kell tartani, hogy az alapszabály okat kidolgozzák. Nem tudom, hogy milyen álmai lehettek a plébános úrnak, de azt tudom, hogy vasárnap reggel nagyon sápadt orcával kelt föl. Izgatottan járkált szobájában. — Boriskám lelkem, nem tudod, hogy a kálomistáknál ki szokta összehívni a presbyteriális gyűlést ? — Nem én, már hogy tudnám én azt? Hanem a harangozó az bizonyosan tudja, mert az mindent tud. Aztán mért kellene azt tudni? — No mert ezeket, a kik erre a cédulára föl vannak irva, nekünk is össze kellene hívni. — Hat már eztán mink is kálvinisták leszünk ? — Hiszen bár ne lennénk ! Épen jókor jött János, a harangozó. A mint megismerte a nagy veszedelmet, rögtön felajánlotta szolgalatát, majd segít ő azon, nem azért törte úgy fel a harangkötél az ő tenyerét, hogy még ezen se tudna segíteni. Elment a kálvinista «kolegához.» István bácsi ott lógatta a lábát a gang padján, gondolataiba volt elmélyedve és nagy füstöket eregetett makra pipájából. Nyilván való, hogy fmáncolatlan dohány van benne. Azért ő kálomista. János «kolega» nagy megilletődéssel közelít hozzá, fél megháborítani a nagy férfiú nyugalmát. Hangja majd elakad, mikor megszólítja. — A tiszteletes úrral szeretnék beszélni. — Azzal ugyan nem beszél kend, mert most perezsmitáíis gyűlés van. — Hát aztán ki hítta azt össze ? — Ki-e ? Hát én, nem is kend ám. Több se kellett János kolegának. Diadallal lobogtatta a cédulát, melyet a plébános úrtól kapott és nagysietve összehívta a plébániára azokat, a kik föl voltak irva. O gondolta, de nem mondta nekik, hogy eztán már a plébánián is lesznek perezsmitáíis gyűlések; azok meg mondás nélkül is kitalálták, hogy ők most az anomiát kezelni jönnek össze. Szép lesz az nagyon. A főtisztelendő plébános úr nagy lelki nyugalommal tapasztalta, hogy olyik harangozó nagyon okos ember. A tanácsos urak gyülekeztek szépen, már a templomatya is ott volt, csak úgy csillogtak a szemei a nagy öröm miatt, csak még az elnök hiányzott. Ott ültek mindnyájan a tanácsteremben az asztal körül, melyet erre az alkalomra zöld posztóval terített le Boris, hogy semmi se hiányozzék az autonomiaból. Az asztalfőn a plébános úr, mellette egy üres szék: az elnök úr helye. Mély csend, csak az arcok ragyognak, csak plébános úr szíve dobog. Az elnök úr sokáig várat magara. A teremben megered a suttogás. — Bizonyosan beteg a segédje, maganak kell a patikában lenni. — Nem a, hanem olvas. Okos ember ám az 1 Két újság jön hozzá minden nap, ha azt mind elolvassa egy nap, idő kell ám annak. Most nyílik az ajtó, belép rajta egy egyenes testtartásit férfi, nagyon hasonlít a magatartása Bisniarkéhoz — a ki látta. — Egyenest az elnöki szék felé tart. — Éljen a tekintetes elnök úr! — Éljen! Éljen! Az elnök úr még jól le sem helyezkedett, a plébános úr illő komolysággal felállt. — Atyának, Fiúnak, Sze — — Szabad legyen megjegyeznem — vág szavába sértett önérzettel a gyógyszertaros úr — hogy minden jogtudomány szerint az én jogom a gyűlést mind összehívni, mind megnyitni, én vagyok az elnök. — Én meg ennek a parochiának fölkent papja és áldozár. Atyának, Fiúnak — —- Uraim, Tanácsos urak, én Önökhöz apellálok, volt-e joga összehíni ezt a gyűlést annak, a ki öszszehívta ? — Igenis könyörgöm alásan, mert a kálomistáknál is a harangozó hívja össze, azt mondta nekem — szól bele a vitába János, ki az ajtónal hallgatózott feszült figyelemmel. — Menjen kend, értetlen. Szóljanak önök uraim, 1 nem minden gyűlést az elnök hív össze ? De ha mar ez megtörtént, (ne keressük, joggal-e vagy jogtalan), nem az én jogom-e a gyűlést megnyitni? Ki nyitja meg az országgyűlést? Az elnök. Ki nyirja meg a magyar tudományos akadémia gyűlését ? Az elnök. Ki nyitja meg az ángol, a francia, a német, a talián országgyűléseket ? Az elnök, az elnök, és mind az elnök; csak mi maradjunk-e hát hátra ? — Nem, nem nem maradunk hátra, a tekintetes elnök úr nyissa meg a gyűlést! —• No hát majd oldozza fel kendteket a bűneik alól a tekintetes elnök úr! — Nem, nem, a tisztelendő úr nyissa meg a gyűlést! •— Atyának, Fiú — — Én pedig a gyűlést elhagyom, és annak határozatai eleve is érvénytelenek és kijelentem, hogy inkább kálvinistává leszek, semhogy ily jogtiprást tűrjek ! -— Csak tessék távozni. A gyűlést megnyitom. Hanák András tanácsos úr pedig nem tűrhette ezt az erős szóváltást. Ő igen művelt ember volt, és a «Nép szava Isten szava» című politikai néplapnak rendes előfizetője, minek folytán szavajárása volt: «Atok verte meg a magyart, Mert az soha össze nem taru ; minél fogva békítő hangon szólt a távozó utáti: — Ugyan minek menne már a tekintetes úr a kálvinistákhoz, hiszen lám kálvinisták vagyunk már mi is. Szavait azonban nem hallotta meg a pártütő bús elnök, de annál inkább meghallotta a plébános úr, ki az elnök kitúrása folytan urává lett a helyzetnek és kezdte magát elemében érezni. így már majd csak prosperál a kath. autonomia. Szánó pillantásokkal mérte végig Hanák Andrást, aztán mély, síri hangon kezdett beszélni. — Minekelőtte hozzá fognánk nemes munkánk véghezviteléhez, teljesen meg kell tisztítanunk szent és nemes gyűlésünket a profán elemektől. — Helyes, megtisztítjuk ! (Zsebkendőikkel csizmáikat veregetik.) — Egy már elment, az, a ki a szent papi főt meg akarta alázni, az, a ki nem átallott az Űr fölkentjének, a bűnök feloldozójanak, a hívek lelki atyjának jogaiba szentségtelen merész kezekkel bele avatkozni ; de még van egy, egy, a ki elég merész volt egyedül üdvözítő egyhazunkat eretnekség színében tüntetni fel; a ki tüskefai r. kath. szent autonómiánkat kálvinistának bélyegezte. Hanák András távozzék! — Hanak András távozzék!