Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

— «Átok verte meg a magyart. Mert az soha össze nem tart !» — és Hanák András uram bölcsen látván az idők jeleit, távozott. — Már most hozzá foghatunk az alapszabályok kidolgozásahoz. Én dolgoztam már ki egy javaslatot, hallgassák meg kendtek. «i. A tüskefai r. kath. autonom hitközség ezennel megalakul.)) — Éljen! «2. Ezen szent r. kath. autonom hitközségből örökre kizáratnak a különféle titkos és nyilvános eretnekek, u. m. kálvinisták, lutheránusok, sociniánusok stb.» — Kizáratnak! «3. Kizáratnak a szabadkőművesek is, bár hozzánk tartozóknak vallják is magukat.)) — Kizáratnak a gonoszok, az én házam faláról már most is vedlik a málter! «4. Giordano Bruno nevére pedig átok mondatik.)) — Haujnye, de furcsa neve van, átok reá! — Ezen alapszabályokat, melyeket ily szép egyetértéssel, egyhangúlag alkottunk meg, fel fogom terjeszteni Főtisztelendő püspök úr O Eminentiájához mély alázattal, megerősítés végett. Addig is azonban némely folyó ügyekről tanácsközhatunk. Illő komolysággal tekintett szét a plébános úr megrökönyödött hívein, kik úgy sunyítottak ott előtte a zöld asztal körül, mint a szelid orszlánok az állat— szelídítő vékony miss labainál. Nem nélkülözött minden alapot ő atyaságának abbeli erős reménye, hogy a két elrettendő példán okulva, ez a kezelése alatt maradt csonka parlament hallgatni fog ezután, mint a hal. Már-már kezdte önmagar bámulni, hogy imé ő még az ország házát is el tudná kormányozni, nemhogy az országot nem, mert ő le tud gyötörni minden oppositiót. Rettenetes való verte löl e kellemes ábrándozásából. Elfeledte, hogy az ő hívei a kálvinistákkal való folytonos érintkezés folytán mar egészen autonom- és parlament-érettek. Hja bizony, a róm. kath. atyafiakat sem lehet hermetice záródó üvegházban nevelgetni, mint a hogy Kropacsek úrék szeretnék ! Elő bizonysaga ennek Darazs Marton, ki ugyan sem az irott, sem a nyomtatott bötűt nem kezeli, de azért tudja, hogy mi az anomia és szólásszabadság s élni is kivan vele. Majd megmutatja ő azoknak a csúfondáros kalomistaknak, hogy mit tud a pápista ! —• Főtisztelendő és szent anatómia és nemes gyűlés! A főtisztelendő úr tubákos pikszisének a tetejét veregette két ujjával, a többiek pedig két könyökre támaszkodva figyeltek. — Halljuk ! Halljuk! — Minekutána a szent szabadság szellője minket is megérintett, és nagy háborúságok után elértük az 1 anatómiát, a mit az eretnek kálomistáknak a lázadó j kuruczok már rég megadtak. — Hat azoknak is van ? — Van bizony, csakhogy ők perezsmitériomnak hívják, tehát szólok egy pár szót. Tudjuk mindnyáján hogy én, személyem szerint Darázs Marton, a kálvinista Lukacs Pal szomszédjában lakom. — Ugy van, helyes, tudjuk. — A főtisztelendő úr összeráncolta a homlokát, végig simította a reverendáját, hogy no mi lesz ebből. — Azt is tudjuk mindnyájan, hogy ez a Lukács Pál egy gonosz luciler, a ki mindig kicsúfol bennünket igaz hitű keresztényeket. — Ugy van, igaz! — Én minden szavára szót tudok adni. — Nagy esze is van keednek, tudjuk mink azt! — Hanem a múltkor, mikor szegény Bali Mihályt temettük, aztán látta, hogy a tisztelendő úr a szent füstölővel befüstöli, hát olyat mondott, hogy hát én nem tudtam rá felelni, hanem azt mondtam magamban, hogy no megállj gonosz lucifer, majd segít ezen a mi anatómiánk, nem csúfolsz ki többet! Hát azt mondta, hogy — Uram bocsá! — majd kimondtam, hogy ők mit szoktak felfüstölni. — Elveszi méltó büntetését! — szól bele izgatott hangon a plébános — ne féljen kend, feljelentjük, becsukatjuk a gonoszt! — De hisz' akkor nem is maradunk meg a faluban, ismerem én már az egész vastagnyakú faját; hanem hát azért van az anatómia, hogy törüljük el a füstölést, legalabb a temetéseknél. — Az autonomia azért van, hogy a vallás dolgaiba bele ne szóljon, a dogmát ne merje érinteni! A plébános úr ezen erélyes kinyilatkoztatására általános levertség ült az atyák szíveire. Látva a szent megilletődést, melyet szavai idéztek elő, ismét megnyugodott ő atyasága. De aztán nem sokára általános köhögés vett erőt az atyákon, a mi igen gyanús jel. Nem is tetszett a plébános úrnak. Oh, hogy a lucifer vitte volna el ezt az autonomiát, már meg ez a Sulymos Péter áll fel, no, ettől sem várhatok okosat, gondolta magában. — Hadd szóljak én is egy pár szót. Határozzuk el, hogy a Főtisztelendő úr a csendes misét azután deákul mondja. — Hisz' eddig is ugy mondtam! — A másikat meg magyarul, hogv hát értsük. — Mondtam már, hogy az ilyenekbe ne avatkozzanak kendtek bele. — Ühm, hat már ez is dogma ? De hat nem azért legokosabb ember itt a templomatya, hogy ő ne tudna valamit kitalálni, a mi az anomia hatáskörébe tartozik. — Hatarozzuk el, hogy ezután mi is «kigyelmetek» legyünk, mint a kálvinisták. — No, azt elhatarozhatjak kendtek. — De a Főtisztelendő úr is úgy hívjon bennünket, legalabb a tanácsbelieket, aztán inkább majd mi is megtiszteljük a Boriskát, és Tisztelendő asszonynak hívjuk. — Szamarak kendtek, megtiltom kendteknek, hogy még valamit indítványozzanak. — Megkövetem alásan, ez már csak nem dogma! — Flallgasson kend! A mit én indítványozok, az fogadjak el kendtek, punktum pausa, ez az autonomia. A plébános úr aztán, belátva elnöki enunciációjának felettébb heves voltát, szelid, békéltető hangon szólott tovább. —• Látjátok kedves gyermekeim, a mi szentségtartónk már nem válik díszére fényes egyházunknak, ezt kellene meglátni, kedveseim, ezen kellene segíteni, látjátok édeseim, nem is sok jutna egy-egy családfőre, csináltassunk egyet, határozzuk el, kivetés utján lehetne. — Megkövetjük aláson, ez dogma, ebbe mi egy világért bele nem avatkozunk, dehogy mernénk mi ezt, nem illet ez ilyen paraszti embereket. Ilyen beszéd közben kezdtek az atyafiak cihelődni, készülvén a dicső gyűlést faképnél hagyni. A plébános édes hangon marasztotta őket. — Ugyan ne siessenek «kigyelmetek)), hiszen még fel sem oszlattam a gyűlést, aztán holnap lesz Püspök