Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-16 / 7. szám

tetést, illetőleg több részletmutatványt Zieglet egy kis német munkájából. Az eredeti művecske, a mint a mutatványokból sejtem, nem annyira az alapos tanulmányok, mint inkább az «áhitat óráira» szánt építő müvek sorába tartozik, s így értékét inkább a feldolgozás élénksége, közvetlensége és meggyőző ereje adja, s ezért helyesebb is a mutatványok közlése, mint a tartalomnak ismertetése. Végül megjegyzem, hogy a ((Külföldi irodalom)) könyvjegyzékében jövőre szeretném, hogy bár a kiválóbb műveknél pár sorban jelezve legyen a mű tartalma és iránya. Lehet, hogy az egyes cikkekre tett észrevételeimben igen válogatós voltam és túl nagy igényekkel léptem fel. De mentsenek ki, részint az influenza, mely az embert nemcsak a testi, de a szellemi eledelek iránt is finnyássá teszi, részint a Szemle hivatásáról és hatásáról alkotott nagy reményeim, melyek a jónál is jobbat várnak. Dr. Kovács Ödön. ISKOLAÜGY. Az iskolai istenitiszteletről. A ((Protestáns egyházi és iskolai Iap» folyó évjanuár 12-ik számában, a Különfélék rovatában, említés van téve az iskolai istenitiszteletről, mely a csurgói főgymnásiumban a vallás-tanár kezdeményezésére ott létrejött. Ezen alkalomból szándékom egyet-mást elmondani ezen dologról. Ilynemű istenitiszteletek hazánkban nem egészen ujak. Legelőször alkalmazták ezt az erdélyi egyházkerületben. Ugy tudom, a harmincas években jelent meg egy leirat, mely elrendeli: hogy minden tanodában, mely a nevezett egyházkerülethez tartozik, tartassék minden hétfőn és szombaton reggel a tanóra előtt istenitisztelet. Ez nagyon egyszerű volt. A csengetyűvel adott ; jelre felgyűltek az V. VI. VII. és VIII. osztályosok a ; collegium «auditorium»-aba, s a diákok (VIII. és VII. osztályosok) az éneklés bevégeztével egy egyszerű imádságot olvastak fel, ezt a «Miatyánk» s ismét ének követte, s ezzel az istenitiszteletnek vége volt. A kik az erdélyi iskolák növendékei voltak, még bizonyára most is élénken emlékeznek a «praeces»-re, mert a diákság így nevezte el. 1 Magyarországon ez ilyen alakban nem volt meg. Egyes főtanodakban, minő pl. a debreceni, sárospataki, 1 pápai, tudomásom szerint a theologus ifjak tartottak olykor-olykor (ha a rendkívüli zord idő miatt a templomba nem lehetett menni) a gymnasium kisebb növendékei előtt a gyermekek felfogásahoz mért beszédeket, de ez nem volt megtartva rendszeresen. Budapesten 1883 — 84-ben, az igazgatóság rendeletéből szintén megkezdődött az iskolai istenitisztelet, s a theologus ifjak rendre szerepeltek benne, de mint hallom, az ujabb időben már megszűnt. A magvaroszági, úgynevezett kis gymnasiumokban, melyek IV—VI. osztályokkal rendelkeznek, ilynemű kísérlet nem tétetett. Valóban nagy örömmel lehet üdvözölni a csurgói kezdeményezést, mert ez egy vallás-tanárnak, egyik, mondjuk első és legfontosabb kötelessége. De szerénytelenség nélkül legyen mondva, mi Zilahon a csurgóiakat megelőztük. Itt már az 1888—89. tanévben megkezdettük az iskolai istenitisztelet tartását a collegium valóban protestáns szellemű igazgatójának indítványára, melyet úgy a tanári kar, mint az iskolát kormányzó elöljáróság magáévá tett. Leirom itt azon t. collegáim kedvéért, kik még ilyet nem tartottak, hogy mi hogy szoktunk eljárni és milyen a mi istenitiszteletünk : Vasárnap reggel 9 órakor, az adott jelre, a gymnasium négy alsó osztályának növendékei és az elemi tanodából a II. III. és IV. osztályok tanulói, az osztályfőnökök vezetése mellett felgyűlnek az iskola dísztermébe, (mely szószékkel és hármoniummal van ellátva, szóval egész templomi berendezéssel bír) s a padokban helyet foglalnak. Azon osztály, mely az éneket vezeti, az orgona mellé helyezett padokra ül. Azután a vallástanár palástosan (rendesen az igazgató s még vagy 3—4 tanár által kisérve) bemegy a templomba. Akkor megkezdődik az ének, melyet az orgonán az ének-tanár kisér; ennek végeztével az iskolai lelkész a szószékre lépve tart egy, a gyermekek lelki-világához mért imát s reá «Miatyánk» -ot. Erre ismét ének következik. Ennek elhangzása után a bibliából felveszi a textust, s megtartja a gyermekek gondolkozás körének megfelelő beszédet. Ezután egy kis rövid ima s ismét ének következik. Szóval épen úgy történik, mint a nagyok számára berendezett istenitisztelet. Rendesen 10 órakor van vége. Az ilyen istenitiszteletnek természetes kiegészítője az: hogy a vallás-tanár, a bekövetkezendő hittani órákon a növendékektől megkérdezi a textust, a prédikáció tárgyát stb., hogy meggyőződjék mennyire figyeltek, s egyszersmind ezzel is ösztönözze, ha hiányt tapasztal, az erősebb figyelemre. A főgymn. igazgatója így ír erről. (Lásd : A zilahi ev. ref. collegium «Értesítője» az 1888 —89-dik évről. «Tanévet bezáró beszéd», mondotta: Berényi János igazgató 1889. jun. hó 29-én). «A vallás-erkölcsi élet erősbítésére, fejlesztésére tanári karunk megtette, a mit csak tehetett. Igen jól tudva azt, hogy a templomi rendes istenitiszteletek alkalmával mondatni szokott imák és beszédek a dolog természetéből kifolyólag csak ritkán szállhatnak ala a gyenge gyermeki szív kedélyvilágáig, fejletlen értelmi színvonaláig, s épen azért reá nézve többnyire hatás nélkül hangzanak el; másfelől ismerjük azt is, hogy a késő őszi és téli nedves, zord időszak könnyen veszélyt hozhat a nem mindig jól öltözött gyermek egészségére. De nem feledtük azt sem, hogy a mi a tüdőnek a lélegzés, az észnek a tudomány, az a szívnek az ima. Valamint az egészséges levegő testi, úgy az ima szellemi jólétet szül. Kíséretében van a béke, előtte lépdel a bizalom, vele egy sorban a biztosság, a szeretet s a megnyugvás. Egyesíteni kívántuk hát a kettőt, az egészséges levegőt s a gyermeki szívhez, lélekhez mért imát: életbe léptettük az oly üdvösnek bizonyult iskolai istenitiszteleteket. E helyet mindenkor megszentelte a gyermek sereg üde éneke, buzgó imádsága, az a feszült, sőt áhítatos figyelem, melylyel az ő lelki világukhoz mért imát és beszédeket hallgatták. Valóban roszul esett nekem, hogy egy pár ízben meg kellett fosztanom magamat e lelki gyönyörűségtől. Egypárszor iskolánkon kívül álló tanférfiak is voltak jelen e valódi ünnepeken, s velünk együtt szerencsésnek vallották a kezdeményezést.))