Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-07 / 14. szám

Salutem Fráter carnis tuae Cuspiniane celeberrime. íacile mihi persuasit. vt e medio isto tumultu ad te auderem scribere. Cum antea ob nominis tui celebritatem optarim tibi familiariter notus esse. Suscipe ergo et me in tuorum album. Vt vera esse comprobem. quae fráter tuus mihi de te tam pleno ore cantauit. Hac hora coram Caesare et senatu Romano constiti interrogatus an libros meos revocare velim. Vbi respondi libros quidem esse meos. Caeterum. quid de revocatione sentiam cras dicturum. petita et data mihi non amplius spatii et temporis ad deliberandum parte. Verum ego ne apicem -quidem reuocabo in aeternum Christo quidem propitio. Vale mi Cuspiniane charissime. Vormaciae feri a quarta post qnasimodogeniti 1521. Első pillanatra feltűnő e levélnél a kelet: 1521 Qnasimodogeniti utáni szerda, vagyis: ápril 10. Hiszen Luther Quasimodo vasárnapján, vagyis ápril 7-én Erfurtban prédikált; a következő (Misericordia) vasárnapon, tehát ápril 14-kn még csak Frankfurtban volt s innen irt egy levelet Spalatinhoz, panaszkodván gyöngélkedéséről s kérvén, hogy gondoskodjék Wormsban részére szállásról, mert ő elmegy a pokol minden kapui ellenére is. Ápril 16-án, kedden érkezett Wormsba, másnap szerdán, 17-én reggel Pappenheimi Ulrik hivta őt meg s délután 4 órakor jelent meg a birodalmi gyűlés előtt. Ez a nap tehát aferia quarta post Misericordias Domini» volt, nem pedig, mint Luther az első kihallgatás után nyomban, «hac hora» irja: «post Quasimodogeniti.» Már De Wette észrevette a dátum hibás voltát, ami minden kétségen kívül áll. De hát nem teljesen érthető-e az, hogy Luther e napon s épen abban az órában annyira fel volt izgatva, a kihallgatás után nyomban egymást érő látogatók által zavarva, (kik közt volt Cuspinian unokatestvére, a hasonnevű würzburgi kanonok, pár sor autogrammot kérve a híres baráttól bécsi rokona számára), hogy sietségében és izgatottságában «medio isto tumultu» hibás dátumot irt levele alá, «post Misesicordias» helyet «post Quasimodogeniti»-t. De talán nem lesz érdektelen emellett Cuspinianról is megemlíteni egyet és mást. Cuspinianus János, kihez Luther a fentebbi pár sort irta, eredetileg Spieshaymer vagy Spieshamer nevet viselt, mely név Spies felső-frankeni, Bayreuth közelében fekvő helységtől származik, hol családjának ősfészke volt. Cuspinian született Schweinfurtban (Frankén) 1473-ban. Kora ifjúságában, mondhatni gyermekkorában lépett a bécsi egyetem tanulói közé, hol bölcsészeti, humanisticus és orvosi tárgyakkal foglalkozott, s orvostudori rangot nyert. Rendkívüli tehetségével s különösen ragyogó ékesszólásával annyira kitűnt, hogy már mint 18 éves ifjú felolvasásokat tartott az egyetemen a latin classicusokról. Négyszer volt az orvosi kar dékánja, 1500-ban az egyetem rectora; majd a híres Celtes tanszékét foglatla el. I. Miksa császár bizalmából Magyar-, Cseh- és Lengyelországban számos diplomatiai küldetést végzett, s főleg az ő fáradozásai hozták létre Miksa és Ulászló közt azon kölcsönös házassági szerződéseket, melyeknél fogva a Habsburg ház Magyarország és Csehország trónjaira bizonyos jogalapot nyert. Termékeny író s a régi classicusok valamint a középkori írók műveinek fáradhatatlan kiadója volt s mint ilyen tudós kortársaival (Reuchlin, Pirkbeimer, Aventinus, Stabilis stb.) élénk összeköttetésben állott. Később titkos tanácsossá és Bécs praefectusává neveztetvén ki, tevékenysége ujabb téren lett igénybe véve. Aschbach (Die wiener Universitát. Bécs, 1877. 289 lap) a következőket mondja e sokoldalú férfiról: «Á császári tanácsos, udvari orvos, és történetíró, városi pretect és egyetemi felügyelő (Universitátssuperiiitendeht), a koszorús költő, az ékesszólás és orvostan tanára idejét az államügyek — iflelyek-* ről sokszor féléjen át tanácskozott a császárral — beteglátogatások, tudományos történeti munkák, felolvasások, nyilvános szónoklatok, könyvkiadások és humanista barátjaival való társalgás közt osztotta U\eg.» E rendkívüli sokoldalú elfogllatatáshoz járult még a császári könyvtár feletti felügyelet. Nem viselte ugyan a főkönyvtárnoki címet, de tényleg az volt; Luther is így nevezi őt: «a libris.)) A könyvtárnak különösen kézirattárát gyarapította tetemesen. Ő eszközölte ki császára megbízásából Ulászló magyar királynál, hogy á becses Corvinák egy része a bécsi könyvtárnak engedtetett át, minélfogva ezek legalább kikerülték azon szomorú sorsot, mely Mátyás könyvtárának Budán maradt részére a török pusztítások folytán bekövetkezett. Ugyancsak Cuspinian volt az, ki a Habsburgok családi levéltárát megalapította, illetve az idetartozó okmányokat a Búrgjbah egybegyüjtötte. Cuspinian 1529. ápril 19-én halt meg és a Szent-István templomban temettetett el. Sírhelye felett vörös márvány emlék van, melyen egy hosszabb latin felirat mellett ez olvasható németül: «Das ist der Spieshaymer Begrebnus.» Halála után 11 év múlva (1540) jelent meg Strassburgban, Miliusnál nagy munkája «De Caesaribus atque Imperatoribus Romanis», melyhez toldalékul I-ső Miksa története járult. Következő évben (1541.) megjelent német fordításához Melanchton Fülöp írt előszót, melyben rendkívüli dicséretekkel halmozza el Cuspiniant. Igen különös, csaknem elképzelhetlen dolog lenne, hogy egy oly férfi, mint Cuspinian, ne vett volna részt korának nagy vallási mozgalmaiban. O kezdetben csakugyan a legmelegebb rokonszenvvel üdvözölte Luther fellépését s reformátori elvei mellett nyíltan állást foglalt. Ezt tolmácsolta túláradó szavakban Luther előtt Cuspiniánnak unokatestvére, a Würzburg melletti Haug kolostor kanonoka, ki püspöke kíséretében a wormsi birodalmi gyűlésén megjelent; erre céloznak Luthernek ezen szavai: ccquae fráter tuus mihi de te tam pleno ore cantavit.» De az udvari embernek, a Bur.g bizalmasának nem lehetett V-ik Károly és I. Ferdinánd uralma alatt úgy rajongani Lutherért, mint I. Miksa alatt, lehető volt. Az okos udvaronc nemsokára felhagyott azon gyöngeséggel, melybe a tudomány embere, egy ideig kedvét találta. Luther levele, melyet ez unokatestvére kértére irt neki, inkább zavart, m\nt örömöt keltelt már nála. Nem tudta hirtelen, mit válaszoljon az eretnek barátnak. Végre is: betette a levelet az udvari könyvtár autograph gyűjteményébe — és hallgatott. A közelgő török vész pedig kedvező alkalmul szolgált neki, hogy nyiltan állást foglaljon Luther ellen s végleg kitisztázza magát az udvar előtt azon gyanú alól, mintha ő a birodalmi átok alá vetett eretneknek titkos párthíve lenne. Tette pedig ezt, máskülönben finom és udvarias irmodorával ellenkezőleg durva és goromba módon, amenynyiben «Oratio protreptica contra Túrc,os» című munkája 23. lapján Luthert ekkép apostrophálja : «iterum atque iterum repetis, Turcorum bellum esse stultum et a te solo seu Propheta praevisum : Optarem til?i. ut Budae vidisses in regia űrbe. Tyrannum Solomet uxorem tuam struprari, filiuni aut íiliam trucidari et canibus objici, ut vidissent cuncti sanctimoniam tuam et anitni constantiam, qui solus inter homines humano affectu cares, extra legem humanam positus, saxum verius quam homo. Sed condonenus tibi longius a regionibus nostris in Wittenbergo inter potóres .cere.vis.iae posito.»