Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

mozogni cselekedni, vagy mozgattatni, felhasználtatni a benne rejlő hatalom által. Ennek jelölésérc rendesen az animismus szót használják. Réville azonban nagy súlyt fektet a naturismust és animismust illető megkülönböztetésre t. i. arra, hogy vájjon a természeti jelenségeket úgy tekintjük-e mint lelkes lényeket, avagy elismerjük a szellemeket akár mint természeti jelenségeket, akár mint azoktól függetleneket, mint a melyek mindenütt jelen vannak s munkálkodnak. Réville e nézete Pfleiderer által is kiemeltetett s R. is sokat lát benne, mi ajánlatossá teszi, azonban megjegyzi, hogy akár elfogadjuk ezt, akár nem — s erre különös súlyt kiván fektetni — a naturismus és animismus nem egyebek, mint a világnézet primitív formái. R. nem tagadja hogy a vallás neve alatt naturisticus vagy animisücus vallás is létezhetik, mely alsóbbrendű természeti lényeket vagy szellemeket tételez fel, de az ellen tiltakozik, hogy akár egyik, akár másik mint vallásos fogalom elismertessék, így beszél pl. Réville a naturismusról gyakran mint «le culte de la nature» vagy «la religion ayant pour objet les phenoménes de la nature»-ről és az animismusról mint «la direction que prit la pensée religieuse que nous désignons par le nom d'animisme». Ily értelemben a természeti jelenségekre vonatkozó nézetek úgy tekintendők, mint vallásukhoz tartozó nézetek ; megkülönböztetése nélkül annak, hogy nem puszta gyermeki képzelődések-e azok vagy nem csak elősegitői-e a vallás iránti fogékonyságnak. A R. szemébe ez mindjárt igazságtalanság, mely a vallás eredetének kérdését mindjárt kezdetben hamis szinben tünteti fel. Mert minő joggal tekinthetjük akár az animismust akár a naturismust a vallás primitív formáinak ? Mert különbözik-e a műveletlen ember, mikor pl. a holdat most megnövő majd ismét elfogyó lénynek gondolja, a kis gyermektől, ki talán abban néni lát egyebet, mint egy szép darab sajtot vagy kalácsot. Nem azt mutatja-e inkább e jelenség nekünk, hogy e műveletlen ember szerfelett hiányos ismerettel birván: teljesen képzelődésének játékát követi ? Épen ez az eset az, animismusnal is. A szellemekben való hit legfelebb a legnagyobb mérvű tudatlanság elárulója lehet, melyet művelt ember vallás gyanánt nem ismerhet el, mert ez alapon neveti ki épen a mai spiritistákat is. Teljesen igaza van azért Tielének, a leideni egyetem egy másik nagynevű tanárának, midőn az animismusról úgy nyilatkozik, hogy azt nem lehet vallásnak tekinteni, hanem csak egy szerfelett primitív bölcsészeinek, mely a természeti állapotban élő embernek nemcsak vallását, hanem egész életét is befolyásolja. Mihelyt az ember csak némi öntudatra ébred is, természetesen a természeti tünemények hozzák legelőször működésbe képzelődését s kiváltképen az olyanok, melyek valami rendkívülit, valami iszonyút engednek sejteni. Ép úgy, mint a hogy a gyermek minden rajta kívül álló dolgot magához mér. És hogy is lehetne ez másként ? A természet erőiről, működésének törvényeiről még fogalma sincs s így mikor mozgást, változást vesz észre maga körül, hogyan ítélhetne másként arról, mint a hogyan magáról ítél, hogy t. i. azon tüneményekkel ugyanaz történik, a mi az ő bensejében előadja magát. így éli át a gyermek épenúgy mint az ember is a naturismus és animismus időszakát, s tulajdonképen ugyanazt műveli e tekintetben, mint a mit mi, mikor a természeti tüneményeket természettörvények alapján igyekezünk megfejteni. Van-e valami érthető okunk arra, hogy a tehetetlen, gyermekies, természetismeretet vallásnak, vallásos jelenségnek nevezhessük?! Sőt egy lépéssel tovább is mehetünk. Ha a természeti állapotban levő ember, az animismus álláspontján a szellemek segélyét keresi, hogy valami óhajtott célt elérjen vagy hogy valami kellemetlen körülménytől megszabaduljon, ebbe lehet ugyan némi vallásosnak nevezhető elem is belekeverve, de ez magában véve még szintén nem vallás. Itt már igaz, élesebb a megkülönböztetés, mint az előbbinél, minthogy minden vallásnak ismertető jele az, hogy bizonyos viszonyt tételez fel az egyén s egy természetfeletti hatalom között, azonban itt is különbséget kell tennünk, pontosan (Folyt, köv.) Szalay Károly. Nagypénteken. Ölelésre tárva karod — Oh isteni szeretet! — Gyilkosodtól sem akarod Elfordítni szemedet. S ő két kezed leszögezi, Dárda hegyét rád szegezi S úgy fogadja szívedet. Felhő-fátylat von szemére Az ég, amint földre néz. S ember mégsem tér eszére ; Sötét bűnre bűnt tetéz, Melytől arcod homályosul, Főd hanyatlik, oh ! mert a súly : Fölvett bűnünk oly nehéz ! Tikkadt ajkak vízt epednek, Szakadoznak az inak. A kősziklák megrepednek, Föld megborzad, meginog. Ember! s szíved meg nem indul, Vért izzasztó szörnyű kintul, Kínjátul a Fiúnak ? En Istenem ! jaj ! mit tegyek ? Hogy fölvehess kegyedbe. — Mond az Atya : ezt az egyet: Szellemében követve Drága halott Jézusodat, Érted ki tőn olyan sokat, Fogadd, fogadd szívedbe! Csepregi György. KÖNYVISMERTETÉS. Az egyházi közigazgatás kézikönyve. Irta Eötvös Károly Lajos, kir. tanfelügyelő. I. kötet. Budapest, 1889. Hornyánszky Viktor kiadása. (8° XlV+^17 lap.) Az egy évvé) ezelőtt megindított nagy munkának első kötete, mely a szorosan vett egyházi közigazgatást dolgozza fel, immár előttünk fekszik. Bár külön címlappal és tartalomjegyzékkel van ellátva e kötet, teljesen befejezettnek azért még nem tekinthetjük, mert a szerző ígérete szerint «a még ezután megjelenendő függelék az időközben felmerült vagy felderített változtatások és a legújabb rendeletek közlésére van fentartva.» Épen ezért, én megvallom, a munka teljes befejezése, tehát a függelék