Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

megjelenése után ohajtottam volna e nagy munkát bírálat alá venni, de mivel egyik egyházi lapunkban (Sárospataki Lapok 7. szám) a legilletékesebb szakemberek egyike, Mitrovics Gyula ur érdemleges bírálat alá vette magát ez első kötetet, én is teljes készséggel teszek eleget e lapok szerkesztőjétől már ismételten vett megtisztelő felhívásnak, s elmondom nézeteimet e munkának első kötetéről, melyet megindítása óta, már hivatalos állásomnál fogva is, a legnagyobb figyelemmel és érdeklődéssel forgattam, illetőleg tanulmányoztam át. Szolgáljon e körülmény némileg mentségül, ha talán kissé szigorú lesz bírálatom. Valóban nagy és szép gondolat fogamzott meg Eötvös ur lelkében, midőn e vállalat létesítését elhatározta, mert tagadhatalanul igaz, hogy összegyűjtve, rendszerbe foglalva még eddig nem volt nálunk összes egyházainknak közigazgatási joga ; s ezen úttörő munkában ugy magát az elméletet, mint különösen a gyakorlatra vonatkozó törvényeket, rendeleteket és tételeket az összes hazai hitfelekezetekre nézve nagy szorgalommal és utánjárással egybegyűjtve találjuk. Nagy kár, hogy a szép tervnek nem mindenütt felel meg a kivitel. A munka több helyén az elsietés határozott nyomai, a teljes biztosság hiányából származó ingadozások vehetők észre. Szerintem a munkának már felosztása, tehát rendszere sem kifogástalan. Ugyanis a negyedik könyv («Javadalom») nem természetesen együvé tartozik-e az ötödik könyvben tárgyalt «Egyháziak hagyatékával ?» Továbbá: a második könyvből («A lelkészi hivatal))) a katonaság nősüléséről szóló 4-ik rész mindenesetre a házasságot tárgyazó harmadik könyvbe, ugyancsak a második könyv 5—ik része, mely főkép az adóról és illetékegyenértékről szól, a „javadalom" című negyedik könyvbe tartoznék inkább. Ezért történik aztán meg, hogy bár a katonaság nősülése a 209 — 220. lapokon tárgyaltatik, jóval később, a 269. lapon szintén vannak idetartozó rendeletek felemlítve. Ezzel kapcsolatban legyen szabad egyúttal azt is megemlítenem, hogy ugyanazon tárgy vagy rendelet, minden lényeges szükség nélkül, két izben is előfordul, illetőleg ismételve érintetik. Idevonatkozólag tessék összevetni a következő lapokat: 55 és 56 — 108, 56 = iii, 161 és 162 = 201. Ezen általános megjegyzések után áttérek azon egyes pontokra, melyeket különösebb észrevétel nélkül nem hagyhatok ; természetesen református egyházunkra, illetve itt is a lelkészi hivatalt és házasságkötést illető gyakorlati kérdésekre fektetve a legnagyobb súlyt. Szerző úrnak dolgát bizonyára megkönynyítették a református egyházzal szemben a szentesített «Egyházi törvények)), melyeknek egyes szakaszait az illető pontoknál egyszerűen csak ki kellett írnia. Azonban elmulasztá a legtöbb helyen kitüntetni azt, hogy ami ott van, az Egyházi törvényekből van véve s csak nagy ritkán találkozunk a törvény §-ainak megjelelésével. Ez pedig szerintem a törvények idézésénél elengedhetetlen. Emellett pár helyen, p. o. a 108. és a 150. lapokon (amott az esperesi hivatalról, itt pedig a lelkészválasztásról szólván) a református törvényeket olykép idézi, mintha azokat ágostai hitvallású testvéreink is elfogadták volna ! A «hatóságokról)) szóló első könyvben az erdélyi ág. evang. egyház szervezete teljesen figyelmen kívül van hagyva, pedig a teljesség szempontjából ezen egyház ismertetésének sem lett volna szabad elmaradnia. A református zsinatnál (124. lap) hibásan van a választott tagok száma p2-re téve 94. helyett s nincs felemlítve, hogy a tagok összes szama 114. A második könyv («Lelkészi hivatal))) első részében («Lelkészképzés») óhajtottam volna a római, görögkatholikus, görögkeleti, valamint a két protestáns és unitárius semináriumok, illetőleg theologiai akadémiák névszerinti előszámlálását; a görög keleti papnövendékekről két sornál kissé bővebb tudósítást. A magyarországi protestáns theologusok javára külföldi tanintézeteken létező alapítványok jegyzéke (134. lap) nem teljes. Tejesen téves állítás, (141. lap), hogy az evang. lelkészjelölr, «ha a letett vizsga után egy évnek lefolyta előtt megválasztatik, azonnal fel is avattathatik minden további vizsga nélkül;» mert biztos tudomásom szerint ágostai hitvallású atyánkfiai rögtön a vizsga után felavatják a lelkészjelölteket, illetőleg káplánokat. A római katholikus egyházjog határozott különbséget tesz a ((vicarii perpetui et temporales», valamint a coadjutorok, capellani locales et expositi, végre a tulajdonképeni káplánok (cooperatores simplices) között. Miért nem szól mindezekről szerző úr, holott a görögkeleti diakonokról több, mint másfél lapon át beszél. A 144. lap ezen tételében : ,,a reformátusoknál a segédlelkészt s esetleg adminisztrátort az egyházkerület gyűlése, Erdélyben és a többi protestáns egyházakban a püspök rendeli ki» több a hiba, mint a sor. A dunamelléki ref. kerület gyűlése igenis dislocálja a káplánokat, de már a dunántúliban egyházmegyei, a két tiszaiban pedig csaknem egészen magánügy (a lelkész és káplán közt) a segédlelkészek elhelyezése ; Erdélyben tulajdon képen nincs is káplánság; az ágostai atyafiakról nem szólok, mert eljárásukat nem ismerem. A második részre, mely a lelkészi állással egybekötött előjogokról szól, szintén többrendbeli megjegyzésem van. Ha már e szakaszban vette fel szerző ur a következő előjogokat: a) a lelkészlakok katonai beszállásolástól mentesek, b) virilisták jegyzékének összeállításánál adójok kétszeresen számíttatik, c) képviselő választásnál jövedelmükre való tekintet nélkül választói joggal bírnak, miért nem itt, és miért egészen más helyen említi fel a következő, hasonló természetű előjogokat: a) papnövendékek jövedelmi adót nem fizetnek, személyes keresményeik és ösztöndijaik után *) (225. 1.) b) a lelkészek azon javadalmaiktól, melyeket kizárólag az illető egyházközségben viselt lelkészi hivataluk után élveznek, községi adót nem fizetnek; (361. 1.) c) lelkészek, kik segédlelkészt tartanak saját költségükön, ezen költségeket saját jövedelmükből levonhatják. (125. lapon.) Ha e három utóbbi előjogot megemlíti is szerző úr más-más helyeken, de teljesen elhallgatja a következőket: 1. Községi elöljárók (1871: 18: 76. §.) és békebirák (1877: 22: 8. §.) a lelkészek nem lehetnek. 2. A törvényesen bevett egyház és vallásfelekezetek papjelöltjei, növendékei és papjai hadmentességi dijat nem fizetnek. (Az 1880: 27. tvcikkhez adott utasítás 3. §. 3. pont alatti 1. jegyzet 2. pontja.) Az úgynevezett benefieium competentíae és a papjelöltek és papnövendékek katonai szolgálata (amaz a 145, emez a 147. lapokon) oly törvények alapján van előadva, melyek már ujabb törvények által hatályon kiviil helyeztettek. Amarra nézve az 1876: 31: 2. §-a, emerre nézve az 1868: 40: 25. §-a idéztetik, holott előbbiről az 1881 : 60: >4—55 §§-ik, utóbbiról az 1882: 39: 5. §. egészen másképen s reánk nézve sokkal kedvezőbben intézkedik. Anynyival inkább feltűnő e dolog, mert a legutóbb *) Megjegyzem, hogy ez előjog az 1868 : 26 : 5. §. q) ponijában és az 1870:49. 2. %.j) pontjában van biztosítva; nem pedig, mint szerző ur adja, az 1870 : 26. 7. §-ában.