Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-10 / 45. szám

ket, melyek ugyan nem halálos bűnök, de mégis zavarják a lélek tisztaságát; a mennyország és pokol közt még egy penitencia helyét nyilatkoztatta ki néktek az Isten ; talán e helyen van az én testvérem. Oh 1 én katholikussá akarok lenni, hogy megszabadítsam őtet onnét, hogy így megvigasztaljam magamat is és megkönnyítsem terhemet, mely annyira nyom; nem fogom érezni e terhet ha imádkozhatom. «Katholikussá lett.» íme ilyen olvasmányokkal traktálja a két kiadást ért, két plebánus által szerkesztett s a szt. István társulat által protegált kath. nagy képes naptár az ő jámbor olvasóit! Ilyenek a többi kath. kiadványok is! * * * A «vasárnap megünneplése)) sokszor jött már szóba, nemcsak egyházi gyűléseinken, hanem még az országgyűlésén is. Sőt még a nem rég tartott osztrák kath. kongressus is behatóan foglalkozott eme kérdéssel. Megvallom, magam is sokszor gondolkoztam már a felett, miért nem ünnepli a mi népünk is a vasárnapot úgy a mint kellene ? S én ennek okát a kath. ünnepek túlságos számában találom.*) Feltűnő, hogy míg kath. atyánkfiai sok különféle szentjeik ünnepét mindig pontosan megtartják, addig a vasárnap megünneplésével ők sem sokat törődnek. Es sajátságos, hogy még a mi józan gondolkozású protestáns népünk is igen sok helyen hajlandó a pápista ünnepeket megtartani. Sokszor hallottam már innen is, túl is a Tiszán a nép között azon nyilatkozatot, hogy a ki p. o. «Urnapján)) dolgozik, azt a villám üti meg. Kath. atyánkfiai egész borzalmas históriákat tudnak mesélni az olyan emberekről, a kik Űrnapján dolgoztak a mezőn. Hiába! Gömörben is van egy protestáns helység, a hol még az «apró szentek napját)) is szeretik megünnepelni; mert hát egykor Laczkó István uram e napon ment ki az erdőbe fáért, s felmászván egy fára leesett róla, s kitörvén a lába, belé halt az öreg. cAzért, mert nem tartotta meg az ünnepet)) mondogatják ott még ma is a pápista atyafiak ; míg szavahihető értelmes tanuk a pálinka túlságos szeretetének voltak hajlandók tulajdonítani az öreg eme balesetét. De hát hiába 1 ilyen a nép mindenütt. Könnyen hisz a csudában, könnyen hisz a babonában. Nekünk protest. lelkészeknek ez ellen tennünk kell valamit. Nem ajánlom én ugyan azt a módot, melylyel egykor «Scitovszky primás rozsnyói püspök korában» contrázott az ottani protestánsok ellen, midőn nagypénteken hordták ki béresei a mezőre a trágyát nagy ostor pattogással; s a protestánsok meg úgy adták viszsza a kölcsönt, hogy Űrnapján hordatták be a szénáikat. De semmiesetre sem nézhetjük mi ölbe tett kezekkel, hogy a mi protest. népünk is megszokja a babonaságot s ezzel együtt a léhaságot és a dologtalanságot r. kath. atyánkfiaitól. Pedig a pápista ünnepek megtartásával csak ezeket szokja meg. Nekünk az ily ünneplések, s a népbutitó kath. ponyva-irodalom termékeivel, s a helyről-helyre, napról-napra fölmerülő ujabb és újabb Máriák, szentek, szent kutak s egyéb csodahelyek terjesztésével szemben állást kell foglalnunk. Erélyesen kell föllépnünk ma is, mint egykor Zwinglinek a Mária-Einsiedelni búcsú ellen. Tiszteljük ugyan mi mindenkinek a vallásos meggyőződését; de mégis meg kell ismertetni népünkkel, hogy a kath. egyház sok ezer szentjei közt (csak a Benczés rendből van eddig 4000 szent. *) Feltűnő cikket közöl erre vonatkozólag «A Magyar Föld» szept. 5-ki 107-dik száma <A pokol tornáca* címűt, melyre van szerencsém ezennel felhívni a t. olvasók figyelmét! Czékus. Lásd: Bronghtan «Hist. Lex.») vannak elegen, nem épen követésre méltó jellemek is. így szent Crispinus, a ki posztót lopott, és azt a szegényeknek adta (Jánosik híres liptói zsivány is azt tette.). Sz. Faber, a ki a tisztaságot nem ismerte (a piszok és a tetvek ették meg), V. Pius, a ki szentté lett azért, mert egy beteg a szennyes ingét érintve, állítólag meggyógyult tőle stb. Föl kell világosítanunk a népet, hogy némely jámbor pápista hivő annak a kútnak fenekén is szűz Máriát vél látni, a hol a józan és értelmes ember nem lát egyebet víznél és békánál. Lásd: Lourdes, Mária-Cell s egyéb búcsújáró csodaszent helyeket! Mindenesetre figyelmeztetni kell népünket, hogy elegendő a 7-dik nap megünnepelése, csak azt tartsa meg híven és pontosan. Ur napján pedig és egyéb Mária napokon, s a szentek ünnepein csak szántson, vessen és arasson; munkálkodjék bátran, s ne féljen, hogy őt az Isten azért megbünteti! * * * Még egyet befejezésül ! Van itt Abaujvármegyében Enyiczkén egy nő klastrom, a hol a fiatal serdülő leányok nevelésével apácák foglalkoznak. Dicsérik a tanításbeli ügyességüket, de még inkább az olcsóságot, a mibe ott egy leánygyermeknek az évi ellátása kerül. S azok a jólelkű «soror»-ok nemcsak kath. leánygyermekeket vesznek oda föl, de fölveszik az intézetükbe kívánkozó protest. leánygyermekeket is. Olyan szívélyesek, olyan nyájasak, olyan udvariasak azok iránt a protestáns szülők iránt! Örömmel is küldi az ő intézetükbe sok reform, szüle az ő gyermekét! A múltkor egy reform, uri nővel beszélgettem, a ki a leányait szintén ott nevelteti. «De hát miért nevelteti nagysád az apácáknál a leányait ?» kérdezém a többek között. ((Csak azért — válaszolt ő — mert közel van, kevésbe kerül és jól is tanítanak!» «De hát itt van, szinte közel Miskolcon egy jóhírű reform, leánynevelő intézet a Tóth-féle, miért nem küldi oda ?» ((Hagyja el — édes tiszt, úr — az igen drága, s a tanítás sem olyan jó, mint a hogy mondják. Az . . . . i tiszteletes úr is kivette onnét a leányát, mert a mint mondá, nincs megelégedve az ottani tanítással!» «Azután nemcsak az én leányaim vannak ott. Vannak abban az intézetben más reform, szülők leányai is. X. ref. lelkész úr is oda adta a leányát, de azután hogy «a társai szekirozását kikerülje)) kivette onnan. Y. református tanítónak a leányai is ott nevelődtek. Van ott több reform, leány, s mindnyájan úgy szeretik azokat a «jó nénikéket.)) Es ne is higyje tiszt, úr mintha azok őket a vallásukból kiforgatnák ! A ref. leányok ott nem kötelesek járni a vallástanra ! A nagyobb leányomról, a ki onnét kikerült s most konfirmálódott azt mondá a tiszteletes úr «úgy látom, hogy őt nem forgatták ki még a vallásából!)) Ilyen beszélgetésem volt a múltkor egy ref. úri nővel. Megengedem én azt, hogy azok a «jó nénikék)) nem forgatják őket ki a vallásukból! Ámde egy klastromban nevelkedett nő, soha nem lehet jó protest. nő. Már pedig nekünk ilyenekre van szükségünk. Es én nem tudom — elfogultság mondatja-e velem — de én sok klastromból kikerült nőt ismertem már, és ismerek az életben, kiknek erkölcseik sem álltak valami erős lábon, s kikről nem egyszer hallottam ama famozus megjegyzést, hogy: ez is ,,klastromi nevelés/" Nekem ugyan — lutheránus pap létemre •— édes