Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-10 / 45. szám

kevés közöm van hozzá, hogy hol kívánják némely ref. szülők nevelni az ő gyermekeiket! E sorokat csak a közügy, a protestantismus iránti őszinte szeretet sugalta és iratta le velem, hogy ez által is fölhívjam rá az illetékes körök figyelmét! Videant consules !... Abauj-Szántó. Czékus László, ev. lelkész. KONYVISMERTETES. Ünnepi és alkalmi prédikációk. Irta Papp Károly budapesti reform, lelkész i88p. Szerző tulajdona. íjo lap nyolcadrét. Ára i frt 40 kr. Vannak írók és szónokok, a kiknek műveit, alkotásait annyira szeretjük közvetlenül élvezni, s bennök gyönyörködni, hogy szinte tartózkodva nyulunk bírálásukhoz, félünk, hogy a részletekre való boncolgatásnál, az elért hatás eszközeinek vizsgálgatásánál és a mű érték mérlegelésénél a nyert benyomások erejükből veszíteni fognak. Papp Károly mint egyházi szónok ezek közé tartozik. Ót mindég érdemes meghallgatni és mindég magasabb műélvezetet nyújt. Eltekintve bámulatos orgánumának zengzetes szépségétől, méltán gyönyörködünk ragyogó irályában, szónoklási művészetében, mely nemcsak a külső előadasban és színezésben nyilvánul, hanem a tartalom belső berendezésében, a figyelemgerjesztésben és ennek fokozásában, a képek és alakzatok, hasonlatok és példák változatosságában is kifejezésre jut. Műgonddal figyel — hogy úgy szóljunk — gondolatainak drámai jelenetezésére és szemléltető tnegelevenítésére. Kitűnően ismeri a hatás eszközeit és a legtöbbször teljes lélektani igazsággal használja is őket. Az előtte lefolyó való érdekli őt inkább, mint a mult; az élet inkább, mint a történet, legyen az a bibliai- vagy a yilághistoria. Ezt az életet, ennek alakjait mutatja fel szüntelen, vonultatja el lelkünk előtt sokszor erősen reálisztikus festéssel ; de mindég bizonyos igazsággal. Szeret nagy lélektani problémákkal foglalkozni, mintegy vágynék a lelket maga elé kiteríteni s felboncolva világosságra hozni mélyének titkait. Vizsgálgatja a valláserkölcsi eszmék psyhologiai alapjait és hasonló vizsgálódásra ösztönöz. Világnézlete a modern bölcselőé inkább, mint a biblicus theologusé s a biblia is az ő kezében inkább csak bizonyítékok tárháza az ember lélektanából elvont s a vallásbölcsészet és vallástörténet által igazolt vallás-erkölcsi gondolatok, eszmék és élet igazságának felmutatására, mint ez életnek egyedüli, tápláló forrása, és inkább a szónok, mint a lelkész használja, mert a biblia erőteljes, hatalmas képeivel, rövid, tömör irályával s a velőknek és veséknek megoszlattatásáig ható erejével kitűnően és hatásosan festhet, szinezhet és vethet világosságot a maga gondolataira. De épen, miután a biblia csak eszköz kezében és nem cél, innen, hogy beszédeiből csaknem teljesen hiányzik a vallásos megnyugtatás, a háborgó lélek lecsendesítése, az Istennel való megbékülés, avagy a vallásos felemeltetés, a szívből, szívbe átáradó közvetlen melegség és az evangelium hirdetéséből okvetlen származó erő-merítés. O inkább felvilágosít, mint a vallás mysticismusába avat be; inkább az észhez, a boncoló értelemhez szól, mint a szívhez, még a saját érzései is az agyon szűrődnek át; mindent öntudatossá kiván tenni önmaga és mások előtt, pedig ő maga is érez olykor titkos sejtelmeket, érzi a léleknek megmagyarázhatatlan mozdulásait és oly elodázhatatlan követeléseit (24. 1.), melyeknek eredetét az értelem világa nem deríti fel, a honnan csak, mint a gyermek Sámuel, hangot hallunk és a keblünk templomát betöltő köd bizonytalan homályában csak az szól, a ki azt mondotta, hogy «ő lakoznék a ködben». Inkább Apollos, ki «az Isten bizonyságtételét nagy ékesen szólással hirdeti», mintsem Pál, kinek beszéde és predikálása «a lelki erőnek megmutatásában állotto. (I. Kor. II. 1, 4.). Nem annyira rábeszéléssel, megindítással, az akarat önelbatározására való hatással akar ügyének megnyerni, mint inkább erőteljes parancsszóval. Erzi a felelősséget, a mit Ezechiel próféta ekként fejez ki : «Ha pedig te meginted a hitetlent az ő utáról, hogy abból kitérjen és ki nem tér az ő utáról: az az ő álnokságáért meghal és a te lelkedet megmentetted; ha pedig te nem szólándasz, az ő vérét a te kezedből kívánom meg» (Ez. 33.). E tisztét el is végzi, felmutatja a kárhozatot és ítéletet a maga egész borzasztóságában és ezzel szemben az üdvösséget, a maga egész fenségében és dicsőségében, de reá bizza hallgatóira: «akartok-e ilyen órát szerezni magatoknak?)) Van valami imponáló az ily prédikáló modorban; de úgy tetszik, mintha egy kissé hideg volna. E bizonyos hidegség okozza, hogy szónoklatai legnagyobb részben csak műélvezetet nyújtanak ; ez is azonban csak egyenesen az ő előadásában, azzal a perfekt szónoki tanultsággal és az ő egyéniségének annyira jellegzetes sajátságaival, úgy hogy ha ez utóbbiakat más letörli róluk, hogy a maga individualitásának megfelelőleg elmondhassa őket, akkor áldozatul esik még aesthetikai hatásuk is. Az előttünk levő kötet tartalmát illetőleg a beszédek az ünnepi évkör szerint vannak csoportosítva és pedig van e gyűjteményben négy adventi-, két karácsonyi-, egy ó-évi-, egy uj-évi, egy virágvasárnapi, egy nagypénteki, két húsvéti, egy áldozó csötörtöki, két pünkösd, egy új kenyéri- és egy új bori urvacsorai beszéd, összesen 17 s ezekhez járul egy lelkészválasztási és egy beköszöntő alkalmi beszéd. Az I.-nek bevezetése igen szép leirás. A felosztás is jó; de jelentékenyen világosabb lett volna, ha magával a textus szavaival fejeztetett volna ki, ilyformán : Kik erőszakoskodtak a mennyeknek országán János idejében, kik erőszakoskodnak ma és kik az erősek, a kik elragadják? A tárgyalásban is világosabb, közvetlenebb lett volna így. Az első rész négy első kikezdése még mindig csak bevezető gondolatokat tartalmaz s az egész részben nem elég közvetlenül mutat rá az ostromlókra és nem is annyira ostromlókként, mint inkább elégületlenekként vannak ezek feltüntetve. A 2-ik részben már megtalálja az erőszakoskodókat s kirívó színekkel, éles vonásokkal, erős reálismussal festi őket. Néhány szó, néhány gondolat is elég lett volna, hogy az erősek, a kik elragadják a mennyeknek országát annál inkább kidomborodtak volna ez erőszakoskodók környezetéből s ezeket óhajtottuk volna szintén részletesebben rajzolva látni. A befejezés gondolata idegen a beszédtől, nincs vele szerves egységben s maga a szerző is csak egy erőszakolt átmenettel fűzi az egészhez és kár volt, mert az egységes benyomás rovására esett, új gondolatot : a bűnösök megkülönböztetését, vetni fel; ezzel már a beszéd némileg vontatottá lett. Különben is e fejtegetés nem eléggé népszerűen világos, van benne valami morálphilosophikus. Kitűnő, rövid, figyelmet keltő bevezetése s jó felosztása van a II. adventi beszédnek. Tárgyalása mind a két részében nyomon marad, közvetlen. Igaz, hogy inkább világosságot terjeszt, mint meleget; 2-ik részé-