Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

mert hiszen az első közzsinaton, a fiúról csak az állíttatik, hogy consubstantiahs Patti: tehát külön substantiát vagy hyposziasziszt nem képez. Már ha külön hyposztasziszt képez : ugy a sz. háromságban három külön hyposziaszisz vagy sttbstantiának kell megjelenni. De akkor menthetetlenül tritheismusnak kell előállani, melyet a ker. öntudat minden zsinataiban kárhoztatott. Folytatódott a hiba, midőn a felkapott hyposztaszisz műszavat «persona» «személy» szóval fordították. Quo jure. Ugyan mikor jelentett az személyt a görög nyelvben? Eusebiusnál 440. lapon «De essentia et substantia» ez van megirva : »Num et post Nicaenum Concilium ... in quo simplicissime utraque voce usi fuissent. Sünt autem graece „óvoía, et yjtóoraoig, quas convertimus «Essentia, ac substantia.» Gregorius Nazianzenus és Bazilius egyházatyák e szavak további fejleszetésével oly szerencsétlenül járnak el, hogy végre az atyának hyposztaszisza, melyet már e két egyházatyánál nagyobb és hitelesebb iró, Pál apostol tanít, megtámadva lesz. De most tárgyamhoz elég a szó-értelem meghatározása. Különben az eredmény, melyhez jelzett dialektikai úton eljutottam, kijelentem, hogy nem uj. Eljutottak ehhez már a dialektikai módszert három századdal megelőzőleg azon bátor reformátorok is, kik a ,,triplex subsistendi modus-ái az egy isteni állománynak, vagy substantiának tanították. Es a sz. háromság kérdését inkább eldöntötték, mint véglegesen megoldották, mert ez csak a nevezett módszer útján lett elérhető. Én tehát ama jeleseknek csak kiegészítésül szolgáltam. Én csupán az egy élő öntudatos vagy személyes Istenség fogalmának biztosítását tűztem ki feladatomul, s ha e legfontosabb kérdés magoldásánál a régi formákba ütköztem, arról egyáltalában nem tehetek; mert az igazság és lelkiismeret álláspontján nem a forma, hanem az eszme a legféltettebb kincs, csak is ez hozhat a lelkeknek állandó, és biztos megnyugtatást, míg a megoldatlan formák ólom súlylyal nehezkednek a lelkekre. A • ki ezt még nem tapasztalta, az valóban még keveset tapasztalt. A szent Háromság tana ily módon megoldva mar teljesen biztosította az élő, öntudatos Istenség fogalmát, s a régi szellemtelen deizmust, s a még félszeg theismust a helyes és végkép kielégítővel váltotta fel. Azért nevezem e tant a legnagyobb vívmánynak, melylyel a keresztyénség a világot megajándékozta, dc ez is a kijelentésnek köszönhető. Most folytatom a szép Evangéliumot. «Panta di autou egeneto.» Mindenek általa lettek. Tehát egy öntudatos s önbizonyos valóság alkotása a mindenség. Itt a világ egy hatalmas, s határozott jellemű lény kezébe van letéve. Megszűnnek azon fogyatékos és szomorú hypothesisek, melyek a régi világnézletet uralták. Itt már van biztos alapunk a megnyugvásra az életnek minden viszontagságaiban, még a Gecsemánék vérpohara, s a Golgothák sötétségével szemközt is. De a világnézlet előnye nyilatkozik még annak megvilágításában is, hogy itt az absolut szellem a teremtésben nem lényét fejleszti, nem magát tárgyasítja, mint Spinoza substantiájával és Fichte m-jével történt, mert nem «ex autou» hanem határozottan «di autou» lettek mindenek. A világban az absolut szellemnek csak egy gondolata csupán, a világeszme indul fejlésnek. Ez illusztráltatik azzal is, hogy a teremtés Istenre nézve csak életnyilatkozati, élet kijelentést actus, hol erőit, képességeit, tökélyeit terjeszti elő, mert a szent irás kifejezi, hogy: «En autó zoé én» — benne élet vala. O tehát absolut életelv. A világ élete tehát nem egyébb, mint az ő életének nyilatkozata. Azonban ezen élet nem merően physikai, hanem kulminál az ethikaiban, azért ezen élet magasabb fellángolásában az igazi, azaz szellemi világosság is, oly világosság, mely az embereket megvilágosítja. S így az élet az ő magasabb fejlemében már szellemi természetű. S így az emberi élet, hol azon élet már egyszersmind világosság, már magasabb feladatú és rendeltetésű. Rendeltetése tehát az anyagi lét homályából ki a szellemi világosság fénykörébe eljutni, s e világosságban élni. A testi és szellemi lét küzdelmeiben azonban az isteni világháztartás segedelmére jön az embernek. A gondviselés ugyanis, mely a teremtő céljait elősegíteni és keresztül vinni tűzi feladatául, intézkedik figyelmezteti rendszabályok alkalmazásával, s küld időként kiváltságos egyéneket az isteni célok elősegítésére. Ily szeretet intézkedése Istennek János küldetése, ki azért jött, hogy bizonyságot tenne ama világosságról, s az embereket annak befogadására előkészítené de még is : «To phos, to alethinoiD) — a világosság, az igazi t. i. az, mely megvilágosít minden e világra küldetett embert. Ez tehát maga ama szellemi élet, mely a világban vala; mert a világ általa lett, s a világ a benne személyesült életnek kijelentése, bár a világ őt nem ismerte, ámbár a világ az ő tulajdona. De a kik befogadták e magasztos életelvet és szellemi világosságot, az Istennek fiaivá magasztosultak. Ezek már Istentől születtek t. i. a szellemi fiúságra, a mi a kegyelem műve örökké ... de a valódi egyszülött azaz «én-más» a Logosz. És e Logosz testté lett (ho Logosz szarksz egeneto) és lakozott mi bennünk. De hát beléphet-e Isten a világba ? Oly kérdés, a melyre csak azt válaszolhatni: Beléphet-e az életelv, az élő, az ő életébe ? Ugyan hol élhet másutt ? Az életelv, mikor lett elszakítva az ő életnyilatkozatától ? (Folyt, köv .) Dr. Heiszler József. TÁRCA. A magyarázatok sorrendjében mint képtelenséget első helyre R az isteni kijelentésen alapuló vallást teszi, melyre szerinte tudományos ember ma napság nem is gondolhat. Speculativ értelemben lehet ugyan magyarázni, helyesebben szólva: erőszakolni e magyarázatot, de oly értelemben, a mint ezt venni szokták, hogy t. i. Isten természetfeletti úton, mintegy külsőleg észreve-