Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

hető módon közölte volna ezt az emberiséggel : ez merő képtelenség s értelmes emberek között szó sem lehet róla. Nem sokkal kedvezőbben nyilatkozik azon nézetről sem, hogy a vallás egy velünk született fogalom folytán állott elő, s itt némi gúnnyal jegyzi meg, hogy Cartesiust a nagy gondolkozót nem lehet felelősségre vonni az ő idea innata-jához kötött értelmetlen feltevésért. Egy velünk született isteneszme, mely talán oly módon fejlik ki bennünk, mint a hogyan a magból lassankint a növény, legfellebb az álmok országába tartozhatik már ma. Nem sok ember található ma napság — folytatja tovább. R. — a tudomány emberei között olyan sem, ki azt vitatni hajlandó volna, hogy a vallás előállása emberi találmánynak\ papi csalásnak, uralkodók érdekeinek köszönné léteiét. E nézet is rég elveszté hitelét épenúgy, mint a Herbert Spencer-felé azon theoria, hogy minden vallás levezethető az ősök iránti tiszteletből. Sokkal több figyelemre tarthatnak igényt az alább közlendő magyarázatok. így első sorben azon tan, hogy a vallás egy közvetlen vallásos érzelmen alapszik, mely azonban ha csakugyan igaz volna, ugy e kérdés azonnal meg volna fejtve, és pedig oly módon, a mely aztán minden további kérdést teljesen kizár. E magyarázat hasonló ahhoz, mint ha valaki kérdezvén, hogy honnan van az, hogy az ember lát, azt a feleletet nyerné, hogy : onnan hogy látó szervvel bir; itt ugyan még kérdezhetné az ember, hogy hogyan működik azon szerv, azonban a látásra magára vonatkozólag a szervek jelenléte már magában véve is teljesen elegendő magyarázat. Épenígy, ha az emberben egy közvetlen vallásos érzelmet tételezünk fel a vallás előállásának kimagyarázása végett, úgy ezzel meg is van oldva teljesen a kérdés s minden további magyarázat felesleges. így vágta el útját a Schleiermacher-féle «schlechthinige Abhángigkeistgefühb) is minden a vallás előállására vonatkozó további kérdésnek. Ilyen, a természetfölötti fölfogására rendelt külön tehetség védői közé sorolandó az ujabbkori nevesebb tudósok közül Mr. C. W. Opzoomer is, ki az igazság négy ismeretforrása mellé — az érzéki észrevétel, érzéki érzelem, szép érzék, erkölcsi érzék — ötödik gyanánt a vallásos érzelmet is felvette, mely szerinte annak megismerésére vezet bennünket, hogy a világ nem céltalan s így csupa esetleges léttel bir, hogy nekünk nem szabad megallanunk a számtalan sok okkal szemben, hanem el kell fogadnunk egy oly okot, ki a világot meghatározott cél szerint igazgatja s e cél elérése felől biztosít is, s ez az ok : Isten. így származik a mi vallásos érzelmünkből vallásos ismeret; a világra vonatkozólag, hogy azt Isten teremtette s igazgatja, Istenre vonatkozólag, hogy neki bimia kell mindazon tulajdonságokkal, melyek a világ teremtésére s kormányzására nélkülözhetlenek. Hasonló nézetet képvisel a vallás eredetét illetőleg Dr. A, Réville is, ki a schleiermacheri alapon szintén a saját vallásos érzelmünket tekinti a vallás kútforrása gyanánt, azon eltéréssel, hogy míg Schleiermachernél a függés érzete van hangsúlyozva, addig Réville mint a subjectum és objectum lényeges egyesülésének érzetére fekteti a súlypontot. Ez érzelmi thoeriak azonban ép oly kevéssé állhatnak meg, mint az előbbiek, s a mint nincs velünk született szépérzék, erkölcsi érzék stb. hanem csak a hosszas tapasztalás utján előállott enemű képességek : ép úgy nincsen semmiféle közvetlen vallasos érzékünk se. A lélekben felmerülő érzelmek, vágyak, sejtelmek közül egyet sem lehet Isten által előidézettnek, Isten lételét igazolónak tekintenünk, legfellebb akkor lehetne, ha már megelőzőleg az Istenről való fogalmunk meg volt. Abban, amit vallásos érzelemnek nevezünk, mindenkor két mozzanatot lehet megkülönböztetnünk t. i. magát az érzelmet, mely mindig egy vagy más benyomás által indíttatik meg, és annak az istenség fogalmával való összefüggesztési kísérletét. így pl. egy táj a szép benyomását teszi ránk, míg a kegyes azt mondja reá : be felségesek Isten munkái! vagy, mi örvendünk ha valamely fenyegető veszélyből kimenekültünk a hivő meg Istenének köszöni azt. Az érzelemnek, hogy úgy mondjuk, anyaga mind a két esetben ugyanaz, de a felfogás, a qualificatio különböző, a szerint, a mint valaki az érzelmet a természet rendjének, vagy Isten munkásságának szempontjából tekinti. Ez utóbbi nézpont azonban csak akkor lehetséges, ha már előbb bírjuk az Istenség fogalmát. Ha valaki pl. soha nem látott, vagy nem hallott hegedűt s hegedűszót s egyszerre a mellette levő szobaban hegedűn kezd valaki játszani, lehet, hogy a hangok kellemes zengzete elbájolja, de ama gondolatra nem jöhet, hogy az hegedű szó. E végből ismernie kellene a hegedűt. Ép így nem érezhet senki semmiféle istenit, ha már előbb nem bír az Istenség fogalmával. Egy szóval bármily fontos helyet foglal is el az érzelem a vallásos életben, a vallás maga sohasem magyarázható ki egy különös vallásos érzelemből, mivel ez nem is gondolható, ha már előbb az Istenben való hit meg nem előzte. A dolog lényegére nézve teljesen közönyös aztán, hogy ez érzelmet függés érzetének nevezzük el, mert itt meg egy oly ok előföltételezése szükséges, a melytől magunkat teljesen függőnek érezzük s ez csak egy más neve Istennek. — így tehát a vallásos érzelem nem oldja meg a vallás előállásának kérdését. Terjedelmesebben foglalkozik ezután R. a Dr. A. Bruining által adott, a vallás előállására vonatkozó positivisticusnak nevezhető elmélettel, de a melyet jelenleg nem szándékozom ismertetni, mert magoknak az előzményeknek ismertetése is nagyon messzire vezetne kitűzött célomtól. E helyet áttérek egyenesen a R. álláspontjának ismertetésére. R. a vallás eredetének kérdését ily alakban formulázza : mi volt az az ember primitívnek nevezhető lelki életében, amit a vallás első kezdete gyanánt kell tekintenünk, s hogyan függ ezzel össze az,.a mit a vallás előállási kérdésének magyarázata gyanánt elfogadhatunk ? Ezen kérdés megoldásánál R. az övétől eltérő számos nézeteket a helyett, hogy ostromolná, inkább méltányolni törekszik. Mint R. mindjárt legelői kijelentette : vizsgálódása nem történeti jellegű, de mindennek dacára is megkísérli- visszagondolni magát az emberiség ős múltjába, hogy némileg tájékozva legyen a felől a processus felől, a mi ősatyáink fejében s szívében folyamatban volt. Enemű vizsgálódásnál segítségünkre szolgálhat a mai műveletlen népek s esetleg a gyermekek lelkében véghezmenő processusok analógiája. Ha az ember a legújabb vallástörténeti művek közül egy oly jeles tudós művét kezébe veszi, mint a minő Dr. A. Réville («Les religions des peuples non civilisés.» 2. Tora. Páris, 1883.) vallástörténete, egyenesen szemébe ötlik az embernek, hogy a különböző néptörzsek vagy fajok vallási fogalmai s cultusa között levő különbség inkább a vallás formájára, mint sajátságos karakterére vonatkozik. Leginkább feltűnő e körülmény a természet szemlélésénél, vagy is az ég s a föld tüneményeinek értelmezésénél, mint a melyekhez e műveletlen népek vallásos képzeteiket csatolják. Hogy mit értünk az alatt, mikor a természetről beszélünk, egy általán nem jön tekintetbe jelenleg. A tünemény, mely a figyelmet magára vonja, úgy tekintetetik, mint teljesen önálló s az ember felteszi róla, hogy az, miként ő maga is, tetszése szerint tud