Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-02-10 / 6. szám
A LX. egy egészen conventionalis adventi prédikáció, nagy frázisokkal, kevés, benső, építő tartalommal. Üres szavú, nagy haranggal való elsiratása társadalmi életünknek. Egyáltalában nem igaz, a mit a 369 és 370. lapokon mond. A LXI-nek bevezetéséből, amely különben igen jól száll főtételére, ki kellett volna hagyni azt a néhány kérdést («Oh de hol» stb. 371. 1.), mint a melyeknek nincs itt helye s csak feltartóztatják a főtételhez siető gondolatokat. Felosztása nagyon jó. Kitűnően festett jellemkép az öreg Simeon a maga reményeivel és váradalmaival. Ily bibliai jellemképek mély, nagy és kiváló szemléltető hatással vannak. Mester kezére vall az egész beszéd. Gondolatokban gazdag, gyönyörű képei, hasonlatai vannak a II. részben is. Egyszerű közvetlenség, melegség van benne. A biblia örök fényétől megvilágosított és az ige napjának sugaraitól felmelegített léleknek szavai ezek. Egy a társai felett messze kimagasló absolut értékű beszéd. A LXII. erőteljesen van irva, szép textusához híven, jó felosztással. De szerzője ebben a beszédében is, mint a többiekben, melyek e gyűjteményben vannak, szereti a rikító, kápráztató színeket, s a vastag vonású ecsetet. A három résznek egészen egyforma tárgyalási methodusában van valami monotomia. Egy ünnepi óda prózában ; de nem prózai nyelvezettel a LXIII. Rhapsodistikusan rohanó, rövid, szakgatott mondatai nem fejtegetnek, nem magyaráznak, egyedül csak lelkesíteni kívánnak. Mély hittel zengett dicsőítése ez a Jézusnak és az ő tudományának. A LXIV-nek jelentékeny hibája az, hogy textusát félreérti (I. Kor.: I: 30) s az igazságot egészen juridikus értelemben veszi ő is, mint a XLVI. szerzője ; pedig az eredeti szövegben az apostol őiymcoovv)]-ről beszél. A szerző csak a II. rész végén gondol arra, hátha megigazulásról van szó a textusban ? A bölcsességnek is más és sokkal mélyebb értelme van az apostolnál, mint a mit az iró ennek ad. Sok hatásvadászat van a beszédben, a helyett, hogy Pál apostolnak fenséges gondolatait igyekezett volna azzal a rendkívüli egyszerűséggel és mégis megragadó bensőséggel fejtegetni, a mint ezt az apostol teszi. Sok melegséggel, mély vallásos meggyőződéssel van irva a LXI. s megnyugtató a benyomás, melyet tesz. A világ és lét nagy talányaira erős vallásos hitével világos és kibékítő feleletet ád. A LXVI. beszédnek felosztása annyira laza, hogy az altételek egy egységes főtételbe semmiképen sem foglalhatók össze. A kijelentett felosztásra különben sem volt szükség s jobb lett volna mindvégig megtartani azt a homilia-szerű tárgyalási módot, mely az egyes részek elején jelentkezik. A III. rész igen szép. Ilyennek kellett volna lenni a többinek is, a sok nagy mondás, ríkatás és ismétlés helyett. A textus megválasztása és a bevezetés inventiója különben kiválóbb szónokra vall. De úgy járt szerző, mint az a festő, ki igen ügyes a conceptióban, azonban a kidolgozás részleteire nincs türelme. A gondolat megtetszik neki, főbb vonásaiban fel is rajzolja; de apróra fedolgozni már elfáradt Van egy pár szép részlet aztán a műben; de az összbenyomás nem harmonikus. Ekként beszámolván az egész gyűjtemény egyes beszédeiről, szívesen ajánljuk ezt a legnagyobb részében jól szerkesztett kötetet az érdeklődők szíves figyelmébe. Kenessey Béla. BELFÖLD. A polgárdi-i ügy tényálladéka.*) Motto: Donec eris felix multos numerabis ami cos, Tempóra si fuerint nubila, solus eris. Mint drága kövek közt a gyémántnak van egyedül az a sajátsága, hogy bármily sötét helyre rejtsék, mégis fénylik, s kisugározza a benne levő világosságot : úgy az igazság az az örök becsű kincs, melyet ha elferdítenek, elnyomnak vagy bármint elburkolnak, napfényre jő, kiderül s hamisítatlan fényével világosságot áraszt. «Dunántúli» e Lap 3-ik számában «Polgárdi-i eset» cím alatt a magyar protestáns olvasó közönség elé egy valótlan históriát tár, előadása elferdítetett dolgokat regisztrál. Egy szavam, egy megjegyzésem sem volna hozzá, mint «lapis offensionisnak,» ha egyéniségemet kövezné meg csak; de feldúlva jó hírnevemet, becsületemet, családi életemet, hurcol a küzdtérre. Ezért mulhatlan kötelességemnek tartom, hogy a következőkben a tisztelt olvasó közönség elé tárjam a valódi tényállást. Ezelőtt két évvel, új év napján, lelkipásztorságom 23-dik évfordulóján — mint segédlelkész 8, rendes lelkészkép 15 éve vagyok itt — a jó Istentől áldást s mindnyájunk meghallgattatását kérve e szavakkal végzém szentegyházi beszédemet: «én pedig az én népem között békességben lakozom !» Másodnapon a község elöljáróságától hivatalosan értesítettem, hogy a községi képviselő testületi gyűlésen Békessy uradalmi igazgató indítványára (ki mellesleg megjegyezve hitfelekezetünknek határozott gyűlölője volt) elhatározták, miszerint a község által 1873-dik évben tett iskolai alapítvány, mely a megye bizottság által is megerősíttetett, s melyből hitfelekezetünk iskolái évenként 210 frt 36 krral segélyeztetnek; úgy tanítóinknak 100 frt ismétlő iskolai évi fizetése s még ezenfelül a lelkész és tanító évifizetését kiegészítő 8 hold rét s három hold szántóföld hasznának élvezése végleg beszüntettetik (a képviselők nagvrésze református s közülök 5 vagy 6 presbyter is.) Ugyanezen év második hetében a presbyteri gyűlés által megvizsgált, sajátkezű aláírásaikkal helybehagyott gondnoki számadás, miután a közgyűlés által zsinati törvényeink értelmében tudomásul vétetett, s általa az egyház tisztviselői megválasztattak : Császár János presbyter indítványára, a közmunkaváltság céljára alapított takarékmagtárból 500 mérő árpa eladása javasoltatott, a vakolatában foszladozó templom kijavítására. Ellentmondottam, s aztán kérve kértem a közgyűlés tagjait, ne nyúljanak ez egyetlen tőkéjéhez az egyháznak, hivatkozva a szomorú községi pénzkezelésre, hol 8—9 év leforgása alatt 13,000 forint készpénz-tőke szétmállott s mai napság 5000 frt adósság terheli helyette községünket. Kérésem, figyelmeztetésem kiáltó szó maradt a pusztában. Indítványoztatok s elfogadtatott, hogy a magtár eredeti céljától elvonva az egyház napi közszükségeinek fedezésére fordíttassák. Alig pár nappal ezután, Sihár Szabó presbyter (Császár sógora) az egyházmegyei számvevőszékhez beterjesztendő másod eredeti gondnoki számadást, bár az eredetit helybehagyta s alá is irta, hamisnak nyilvánítá s ez ügyben presbyteri gyűlés összehivatását sürgeté. Másnap azonnal egybe hívtam a presbyteri gyűlést, mely előtt azzal indokolá *) A polgárdi-i megtámadott lelkész úr e cikkével, melyet kiadni kötelességemnek tartottam, e famosus úgy hirlapi feltegetését befejezettnek nyilvánítom. <• v .Szerk.
