Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-10 / 6. szám

kecsegtető néptanítói pálya.» Jobb s értelmesebb elem szükséges tehát!? Minden képzés bizonyos föltételekhez van kötve ; minden szakképzés bizonyos előkészültséget követel nö­vendékeitől. A tanítóképzés sem támaszkodhatik bárminő alapra; ettől függ a 3—4, vagy talán 5 évi szakképzés sikere. Gyermekkorukban a tanítóképző-intézetek csak mellékhajtások voltak valamely intézet, különösen gym­nasium vagy reáliskola törzsén. Növendékei egyrészt kézmívesek sorából kerültek, kik némi iskolai rendtartás elsajátításával mellékkeresetet kívántak magoknak bizto­sítani. A növendékek másik részét maga a törzsintézet szolgáltatta. T. i. ha a gyinnasiumban egynémely tanulók akadtak, kik előhaladásra képtelenek levén, néptanítókká lenni kívántak, ezeknek a szokásos gymnasialis tanítás mellett némi oktatást adtak a paedagogikából, kathecheti­kából, zenéből és mezei s kerti gazdaságból; megenged­tetett nekik a pénzkereset magánoktatással és utcai énekléssel stb. Ez tanítóképzésnek neveztetett el. A mai önálló tanítóképzés annak csak jobb kiadása s az önálló­ság nevére nem egészen jogosult. Mert egyrészt manap is több hazai tanítóképzőnk, csak megcsonkított s egy­úttal kibővített gymnasium, oly módon, hogy a növen­dékek csak neveléstani és zenei képzés, továbbá a klassi­kus nyelvek mellőzése tekintetében nem tartoznak a gymnasialis tanterv s tanmód kötelékébe. Másrészt a középiskoláktól elkülönített s önállóan szervezett tanító­képzők is épen a középiskolákra bizzák növendékeik előképzését s ez előképzés hiányosságával küzködnek évtizedről évtizedre. Hát vájjon hiányos-e a középiskolai előképzés r Már az elvi megítélés is a hiányosság vádját okadatolni képes. T. i. elvi követelmény az, hogy az előkészítő iskola, annak a szaknak feleljen meg, amelyre előkészít. Gym­nasium és reáliskola nevezetesen az egyetem fakultásaira készít elő, t. i. tudományos és magasabb műszaki tanul­mányokra ; előkészít pedig a gymnasium inkább a törté­neti törvények deductiv kutatásával, a reáliskola inkább a természeti törvények inductiójával. Mindegyik egy­oldalú s mindegyik saját célja felé törekszik nem gon­dolva a tanítóképzés feladatával; ennélfogva a tanítókép­zésnek még az esetben sem felelne meg, ha egyiknek vagy másiknak teljes bevégzése vezetne a tanítóképző intézetbe. Itt a múltból merített egyoldalú humanismus épen olyan káros, mint a jelenben elmerülő realismus. Mindegyikből elemek vonandók be a tantói előképzésbe, de mindegyikből kizárandók az egyoldalú és túlrészletező elméletek, kizárandók már annyiban is, amennyiben a tanítóképző nem tudományos vagy műegyetemi fakultás s nem is lehet az, hanem népoktatást szolgáló — hogy úgy mondjam — népoktatási egyetem, melynek nincsenek fakultásai, és mégis minden fakultásnak egyeteme. Mint ilyennek legjobban felel is meg a népoktató előkészítés, legjobban felel meg különösen tanmód tekintetében, és annyiban amennyiben a leendő tanítót nem szakítja s nem idegeníti el azon körtől, melyben működni s magát jól érezni hivatva van. De továbbá nem csak elvi megítélés hanem a tényleges állapotok intő szava is szól a közép­iskolai előkészítés ellen. Mert hiszen a középiskola párto­lói talán azt a formálisiérettséget hajlandók a tanítóképzők figyelmébe ajánlani, aminő érettségre épen a középiskola neveli tanulóit. Ez ajánlat csakugyan csábító is, azaz csábító lehetne, ha nem volna igaz az, hogy a tanító­képző a középiskolai évfolyamoknak csak töredékéből t. i. az alsó négy osztályból szedi növendékeit, tehát nem azok sorából, kik az egész középiskolát végig tanul­ták. Már pedig az alsó négy osztályban elsajátítható ismeret csak csekély töredéke a középiskolai tantervnek s ennélfogva terjedelmileg a középiskolai tancélnak sem felel meg, annál kevésbé a tanítóképzőnek. Végre tekin­tetbe veendő még az a középiskolai abnormítás, mely a tanítóképzőre kötelező törvény szigorával nehezedik. T. i. a középiskola elitéli s talán szívesen bocsátja el saját gyenge tehetségű, elégtelen szorgalmú tanulóit; a tanítóképző pedig javító-intézet gyanánt épen azokat kapja növendékekül, mert százados szokásnál fogva a középiskola előkészítő szolgálatára van utalva, és mert százados szokás szerint nagyobbára a középiskolának csak gyenge szökevényei törekszenek a tanítói pályára. A circulus vítiosus — úgy látszik — nem szakad meg. A középiskolától el kell pártolnunk, és menedéket keresnünk a népiskolák előkészítő szolgálatában. Ámde melyik népiskola végezze az előkészítést: az alsó elemi, ismétlő, felső elemi vagy polgári iskola-e ? Föltéve, hogy az alsó elemi mindenütt 6 évfolyamú volna, ez esetben tanulói 12 éves korukban fejeznék be elemi tanulmányaikat. A tanítóképző kényelmesen válogathatná soraiban a jobbakat s tehetségesebbeket, akik szülői vagy gyámi elhatározással a tanítói pályára jelöltetnének ki. Ámde e sorozásnál a kétségek s nehézségek egész sora áll elő. Ugyan hány évfolyamúnak kellene lennie a tanítóképzőnek, hogy 12 éves növendékből érett taní­tót képezzen?! A fejlődés természetes menete és taní­tóink mai díjazása mellett a 20-dik életév legajánlato­sabb a tanítójelöltek képesítésére és hivatalba bocsátá­sára ; ennek siettetését a tanítói érettség kelléke tiltja, elhalasztása pedig még inkább aránytalanná tenné taní­tóink mai dijazását, és tanítóhiányt idézne elő. Ezek szerint 12 — 20 = hét-nyolc évig kellene képezni az alsó elemi iskolából szedett tanítójelölteket! Ily hosz­szas tanítóképzés ellen legerélyesebben tiltakozik az állami pénztár. Azonban nem csak a pénztár, hanem a paedagogika is tiltakozik a 12 évesek korai felvétele ellen. Leginkább a tanítói szakpálya kiván hajlamot s önkénytes választást, mert ezek nélkül nincs elegendő erő a tanítói sokoldalú küzdelemhez, nélkülök a tanító s különösen az iskola szenved tetemesen. Már pedig a-12 éves életkor még nem érlel oly hajlamot és nem képesít pályaválasztásra; szülők s gyámok határozata minden biztosítékot kizár, melyből a tanítóképzés és tanítói hivatás reményt meríthetne. Azt ezek után már feszegetni sem kell, hogy a 12 éves tanuló korán ragadtatnék ki a népélet köréből, melybe mint tanító visszatérni fog, és korán kerülne a tanítóképzés céljának hódoló gondolatkör és pedanteria körébe. A polgári iskola több szolgálatot tesz ugyan a tanítóképzésnek, mintsem a középiskola, de paedagogiai képzés célzata nélkül, és mint a középiskola is csak töredékes isilie­reteket nyújthat azon növendékeinek, kik 6 év helyett szokás szerint 4 évi ismeretekkel sietnek a tanítókép­zőbe. Az ismétlő iskola hiányossága és tanítóképzési szolgálatának elégtelensége önkényt szembeötlő. Némi tökéletesítés mellett a tanítóképzésnek legjobban felelne meg a törvényben megjelölt felső elemi népiskola. Ez 3 évfolyamú (fiúk számára) és az alsó eleminek 6-dik osztályából szedi tanítványait; tehát épen 15 éves korig • folytatja az elemi oktatást. Azonban a tanítóképzést csak úgy támogathatná kellően, ha tananyagát (pl. em­ber- s egészségtan, iskolaismeret, zene, ének, kézimunka stb.) és tanmódját (szemléltetés, értelemfejlesztés stb.) a tanítóképzés igényeihez alkalmazná. Ez igényekhez képest esetleg 4 tanfolvamúvá lehetne. Továbbá nem­csak tényleges számuk (85), hanem életrevalóságuk tekin­tetében is emelni kellene a felső- elemi iskolákat; szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom