Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-10 / 6. szám

delme mutogatja hatalmát, a legapróbb részletekig leirva jelennek meg a hírlapok hasábjain. Miért ? Mert az olvasó közönség mohón kapkod a sensatiós közleményeken, a botrányos és hajmeresztő híreken. Kuriozitásból elővettem egy napon a fővárosban megjelenő legtekintélyesebb magyar napi lapokat s kijegyeztem az épületes cikkek és hírek címeit, amint azon napi számaikban itt következnek : Vezércikk: ((Botrány a képviselőházban.)) Tárca: «A morgue utcai kettős gyilkosság.)) Újdonságok : ((Szerelmes oláh pap. Elfogott sikkasztó. Az öngyilkos postamester. A bécsi gyilkosság. Lázongó munkásnők. Hamis bukás. A kegyetlen szabó. Vád alá helyezett kormány. Verekedő amazonok. Éjjeli támadók. Orgazdaság. Öngyilkosságok a vidéken. Egy gyújtogató rémtettei. A gyermekgyilkos. Öngyilkossági kísérletek. Utcai támadás. Sikkasztó körjegyző. Huszonkét vádlott. Talált csecsemő. Testvérgyilkosság. Boulanger válópöre. Postasikkasztás. A Kókánügy. Zavargás egy dohány-gyárban. Az illavai rablólázadás. Furfangos csaló. Ellopott pénz. Az ottlaki gyilkosság. Gyilkos szándékú férj. Vérfagyasztó kettős gyilkosság. A gyermek gyilkos anya. Életunt szekerész-önkéntes. Egy fiatal leány öngyilkossága. Jack, a hasfelmetsző. A szerelem halottja. Sztrájk egy vidéki gyárban. A finánc udvarlása. Tengeri rablók garázdálkodása. Megboszulta fia halálát. Egy szép asszony tragoediája. Vidéki bűnkrónika. Keresd a férjet.)) És ez így megy napról-napra, évről-évre. Az ember szinte megcsömörlik, látva ez utálatos bűnök egész halmazát. De a megcsömörlés még csak hagyján. Nagyobb baj, hogy sokakban épen vágyat és kedvet kelt e folyvást ismétlődő bűnlajstrom hasonló bűnök elkövetesére. Mert a felnőttek között is nem egy van, aki, mint a gyermek, kész másokat, kivált a nála nagyobbakat, utánozni, ((mészárósdit)) ((akasztófát)) ((tolvaj ósdit)), «gyujtogatót(( stb. játszani. Es mikor az ember szüntelen csak gonosztevőkről olvas és gondolkozik, mikor képzelete, szíve, lelke folyvást bűnkrónikákkal van tele: nem sok kell ahhoz, hogy maga is társul szegődjék a bűnösök táborához. Igazán nem tudom, miért ne lehetne az efféle bűnkrónikákat hallgatással mellőzni s helyettök egyébb, szép és nemes tárgyú hírekkel táplálni az olvasó közönséget. Hát a regényirodalomról és a színdarabokról mit szóljunk ? Valóban difficile est satyram non scribere. Mennyi rémes história, mennyi családi botrány, mennyi sikamlós beszéd, mily sok kétértelmű szó, mennyi házasságtörés és mily végtelen sok erkölcstelenség tálaltatik tel bennök az olvasó és a hallgató közönség elé. Pedig azok a legközvetlenebbül hatnak mindenkire, mert a fülnek és a szemnek egyaránt tetszenek, s mert úgy az értelmet, mint az érzelmeket hatalmasan megragadják. Oh ti írók és fordítók, költők és színigazgatók! ha meggondolnátok, hogy szavaitoknak hatása alatt mennyi bűnös gondolat támad a fejekben és mennyi bűnös érzelem a szívekben, hol indulatokká, majd gonosz tettekké érlelődnek : bizonyára kétszer is meggondolnátok, míg tollaitokra és ajkaitokra vennétek a szavakat, melyekkel lassan ölő mérget csepegtettek az ifjú nemzedék keblébe, mely hittel és áhítattal csügg rajtatok. Tisztelet azonban a kivételeknek. És legyen dicséret és magasztalás azoknak, kik halhatatlan műveikkel tiszta erkölcsök követésére buzdítják lelkeinket! * * * íme, tisztelt közgyűlés, mennyi fontos és nevezetes tényezője van a valláserkölcsi nevelésnek. Ne mondja többé senki, hogy ez csak az egyházak és az iskolák feladata és ne higvje senki, hogy a valláserkölcsi élet mezején csak a papoknak és a tanítóknak kell munkálkodniok ; mert íme az üdvös munka terheiből és gyönyöreiből másoknak is bőséggel kijut. Az elmondottak, úgy vélem, meggyőzték mindnyájukat afelől, hogy a valláserkölcsi nevelésnek számos tényezője van, s csak ha ezek mindenike, az egyház, a család, az iskola, a társadalom és a sajtó, egyiránt megteszik kötelességeiket s e célra egyesített erővel és kitartón fáradoznak : várható hazánkban a valláserkölcsi élet megjavulása, amit mielőbb adjon az Isten, a mi szivünknek örömére, a közművelődés áldására, hazánknak és nemzetünknek dicsőségére! Szőts Sándor, dévai ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Circulus vitiosus a tanítóképzésben. (Folytatás és vége.) Hány évfolyamú legyen tehát a tanítóképzés, hogy kellő sikert, kellő szakképzettséget biztosíthasson ? Aligha elég a 4 évfolyam. Határozott felelet itt sem adható, mert az évfolyamok kérdésével ismét csak tágabbá s bonyolódottabbá válik a tanítóképzési circulus vitiosus. Hiszen a tanítóképzőbe belépők előképzettségét, tehetségét is számításba kell venni. Az előző igazgatói nyilatkozatok is kiemelik a kellő előképzettség s tehetség szükségét. Sőt egyikök még következőleg egészíti ki panaszát: «Tény. hogy ujabb időben részint a segélyezés csökkentése, részint a tanfolyam négy évre emelése következtében a obb s értelmesebb elem közül hova-tovább kevesebbeket vonz a nagyon is szerény anyagi javakkal