Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-15 / 50. szám

-absolut kinevezési jogát kétségbe nem vonta ugyan senki, hanem ennek ellensúlyozására fejlődött ki előbb a nagy és hatalmas gyülekezetekben, compossessoratusokban stb., majd később egyetemessé lett a gyülekezetek papmarasztásijoga. A papmarasztási joggal lép be a protestáns egyházba a democratia vagy igazibb nevén demagógia uralma. A papi tekintély lealáztatik, a papi állás ingataggá lesz, az uj esztendőt rettegéssel szokta várni minden pap, mert a templom előtt megállított nép szájasabbjainak kegyétől függött marasztalása vagy elbocsáttatása. ((Megelégedtünk már ő kegyelmével)) szokták mondani. A meg nem marasztott pap ritkán maradt ugyan hely nélkül, hiszen volt helyrendelő gyűlés, de azért az is meg-megesett, hogy egyesek egv-két évre hely nélkül is marasztanak, ha nem bírták az esperes jó indulatát. Sokszor a legtudománvosabb, legjelesebb papot kimarasztották, ha a szükséges egyházi fegyelmet kellő szigorral alkalmazta, sokszor azért, mert lágyan alkalmazta, sokszor neje vagy gyermekei miatt. ((Maga részeges, felesége táncos, fiai az Éli pap fiai)) — hangzott az elitélő szó. Szóval ez az állapot az összes papságra nézve igen kínos volt — pedig hosszú ideig eltartott. — Ezt az állapotot meg kellett szüntetni. Hosszú vajúdás után, sok évtizedes küzdelmek árán végre a papmarasztási jog mindenütt be lett szüntetve. A consistorium kinevezési joga pedig megmaradt egész az ujabb időkig, de mint minden hatalmi kör, úgy a consistoriumok hatalmi köre is időjártával visszaélésekbe csapott át és elfajult; kifejlődött benne a nepotismus, a simónia, utoljára erőszakoskodássá aljasult. Mi már láttunk példákat, hogy a nép ellenére kinevezett papokat karhatalommal kellett beállítani. A protestáns szellem ezt az állapotot is ellensúlyozni sőt megszüntetni akarván, a hatvanas évek eleje is a szabad szellemnek kedvezvén, a vármegyéken a korlátlan szabad választás divatja is a vizet a szabad választás malmára hajtván, az egyházkerületek csakhamar egymásután kimondották a korlátlan szabad választást. A ki azonban azt -hitte, hogy a szabad választással a vissszaélések megszűnnek, s mind az egyházak mind a lelkipásztorok nyugalma megszereztetik, nagyot csalódott. A megürült egyházak majd mindenütt pártokra szakadtak, korteskedések, vesztegetések, konvenció csorbítások léptek előtérbe, s ritka papválasztás volt az, melyet utólag meg ne támadtak volna, s a megválasztott pap éveken át inogni érezte lába alatt a földet. Szóval ez az állapot rosszabb lett •az előbbinél, a nép maga is megsokalta már, igen hamar eljött az idő, melyben a korlátlan szabad választást meg kellett szorítani; ez a megszorítás történt elsőben a dunamelléki egyházkerületben, a kandidáló bizottságok kinevezése által, (ekkor tájban szerveztettek ilyenek a vármegyéken is), s ezt az intézkedést törvénynyé emelte a zsinat. A zsinat megosztotta tehát az egyházak betöltésének jogát az egymázmegyék és gyülekezetek között. Ez eddig helyes, jó és igazságos. Van az egyházmegyének kinevezési joga kandidáló bizottságai által, de nem absolut; van a gyülekezetnek választási joga, de szintén nem absolut. A jog-elvben tehát nem volna hiba; de honnét van még is, hogy a zsinati törvényekkel elégedetlenek a legfelsőbb hatóságoktól egész a legkisebb falusi presbyteriumig, a püspökök és esperesektől fogva a most vizsgázó novicius káplánig? A sajtóban a panasz nem szűnik, a közvélemény határozottan kárhoztatja, a megejtett papválasztások ellen majd mindenütt óvást tesznek, s a választási pörökkel a megyei és kerületi bíróságokat folyvást búsítják? Hol itt a hiba ? Én úgy gondolom, hogy nem az elvben, hanem a kivitelben, nem az eszmében, hanem a lelkészválasztási törvények betűjében, cifra alakjában s számos kacskaringós §-aiban I van a hiba. A kandidáló bizottságok felelősség nélküli absolut hatalma a legtöbb részről kifogásoltatik, az ekklézsiák klassifikaciója,. a papok kvaliíikacíója gradifikaciója, a kandidáló bizottságok és választásnak szorosan a külformahoz, a betűhöz kötöttsége (a legtöbb választási pör a formaságok meg nem tartásán alapul) a proj testáns szabad szellemhez nem illik. «A betű megöb), igazán a mi választásainkat a betű öli meg! Le azokkal a fölösleges § cafrangokkal! Azon az elven, hogy az egyházhatóság joga is fönnálljon, a nép joga is megmaradjon, lehet egyszerű világos választási törvényt alkotni. Minden törvény jó, csak jól kell megtartani s nem kell vele visszaélni! A törvény intentiója az is volt, sőt tán főképen az volt, hogy az érdemeket szerzett, éveken át szolgált lelkészek előléphessenek, azonban látjuk, hogy a koros ember a választók előtt nem igen kapós, a gyülekezetek fiatalabbakhoz ragaszkodnak, az öregek kihagyatnak, vagy ha mégis kénytelen a gyülekezet megválasztani, elégedetlen lesz mindkét fél. Némely egyházmegyék monopolizálnak, idegen traktusból a jobb egyházakba épen nem kandidálnak. Mi pedig úgy akartuk a törvényt, s a törvény intentióját megtartani, hogy mos- > tanában három jeles egyházunkba kandidáltuk a konkurrenseket saját egyházmegyénkből mind, s idegen egyházmegyéből is azt, a kiről tudtuk, hogy nagy pártja van ; meg is választották az