Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-15 / 50. szám

idegen traktusbelieket mindenhol, a mieink ugyan mellőztettek s kissé duzzogtak is, de a traktus fris szellemi tőkével gazdagult. Örök igazság az, hogy ccki-ki jutalmát ott keresse, a hol érdemeit szerezte» ; de valakinek érdemeit azzal akarni jutalmazni, hogy oda tukmáljuk be7

a hol nem kedves, nem volna bölcs dolog s a jutalom inkább büntetés volna. Ujdon új dolog a zsinati törvényben a concursus, a papi méltóság e megalázása. Hajdan a maga ajánlgatás, a «futni láttatása kanonikus hiba volt, s a kire kisült, az egyháztól elütötték. Ma kötelességgé van téve! Bizony az idők erkölcsi fogalmai nagyot modernizálódtak. A közvélemény egyrésze — az, mely telve még iíjú reményekkel — a szabad választást óhajtja vissza; mi már ismerjük annak visszaéléseit! A másik — tán nagyobb rész — mely már a szabad választásoktól mit se vár, a kinevezést szeretné, mivel erre a vármegyék is impulsust adtak a tisztválasztások eltörlési szándákéval. Mi azt tartjuk, hogy a most fennálló elv t. i. az egyházi hatóságok és gyülekezetek együttes joga legmegnyugtatóbb, csak a törvényt fölösleges sallangjaitól kell megszabadítani. ((Minden törvény jó, csak jól kell megalkotni s jól kell megtartani.)) «a betű megöl, a lélek megelevenít)). Zsinatoljunk hát, de csak protestáns szellemben ! Nagy Ignácz, kölkedi ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Protestáns gymnasiumaink és a görög nyelv. Ama tengeri kigyó, melynek, ha jól emlékszem, 17 év előtt Hunfalvy Pál próbálta a «Reform»-ban leütni a fejét, ujabb időben országgyűlésen s napi lapokban újra kezd feléledni : a görög nyelv jogosultságának kérdése a gymnasiumi tanításban. Jelenleg a kérdés külföldi «tekintélyek» által, milyen pl. a «szakbeli» (mert physiologus!) Preyer, karoltatván fel, erős mozgalom indult meg azon célból, hogy a porosz közoktatásügyi minisztert quasi plebiscittel (22,000 aláírás volt már hónapok előtt, mert a tudatlanok is szavazhatnak a tudós requisitumai felett 1) rákényszerítsék, hogy a görög nyelvet az egyetemi tanulmányok feltételévé többé ne tegye, hanem boldog-boldogtalannak nyissa meg az Alma Mater kapuit. Nálunk ez idő szerint még elég szelíd természetű a görög nyelv ellen intézett támadás; s a közoktatási tanács nagy többsége (17 szavazat 8 ellen) a görög nyelv kötelező volta mellett nyilatkozott. De mivel az országos k özoktatási tanács a ministerium egyenes felszólítására nyilatkozott, a mi mindenesetre valami utógondolatra enged következtetni, azért ránk ; protestánsokra nézve, kiknek csakis humanistikus gymna- í siumaink vannak, e kérdés rendkívüli fontossággal bír. S mivel protestáns lapjaink is e kérdést szellőztetni kezdték, legyen szabad e kérdéshez nekem is elvi szempontból hozzá szólanom. A Preyer által vezényelt antihellenisták a vitát elvi magaslatra azzal igyekeztek emelni, hogy a modern kornak jelenleg természettudományi alakjára hivatkoznak s minden roszért (vakság, puposság, szellemi elnyomorodás), a mi a tanulókat éri, a humanistikus gymnasiumot teszik felelőssé. Ezen határozott iránynak tehát megvan a maga jelleme; mert ha nem is tudja, mit akar (a mint ezt csakugyan egyik tagja sem tudja), azt tisztán érzi (ha nem is tudja), mit nem akar ? S épen azért, hogy saját gyengeségét, a positiv terv hiányát leplezze, egyelőre azzal is beéri, hogy a gymnasiumok hitelét aláássa, még pedig oly módon, hogy a természettudományi álláspontot az egyedül üdvözítőnek hirdetve, a gymnasiumokban a classikus nyelvek tanítását haszontalannak, sőt a tanulókra nézve ccbiologiai» szempontból károsnak hirdeti. A mi egész törekvésünk szerintük hiábavaló; se latinul nem tanulnak meg a fiúk 8 év alatt, se görögül nem tanulnak semmit 4 év alatt. Minek tehát e két malomkő, mely az ifjúság nyakába van akasztva 8 éven át? Ezen elvi támadással szemben nálunk a philhellenek elvi védelmet még sehol sem állítottak szembe. Mindenütt, még Nosz úr utolsó, lelkes cikkében is, a hasznossági szempontot hangoztatják, a mi nem jól illik az idealisták szájába, s a korirányt többnyire azon egyéni boldogsággal vélik elnémíthatni, melyet maguk korlátolt philologiai körükben valamikor élveztek. Ennek következménye az, hogy érveik nem hatnak; mert a philhellenek összes tételei csak «kikönyörgött» elismerésben részesülnek, holott a realistáké a valóság és a jelen kor hatalma. Hivatkoznak pl. azon szívképző hatásra, melyet Homeros gyakorol a fiatalra; ott áll Platón, a ki Homerost respublikájából kikorbácsoltatja. Hivatkoznak a homerosi költemények naiv, költői s'zépségeire; hol maradt Homeros Shakespeare -hatalmának szépsége mögött! Hivatkoznak arra, hogy Homeros életfelfogása egyszerű, erkölcsös, természetes ; no hiszen épen kapóra jöttél a leselkedő puskacsöve elé, ki azt kiáltja feléd: «minek tanuljon a modern ifjúmezitlábos, legfeljebb bocskoros hősöktől egyszerűséget! hát hol veszi e bölcseségnek hasznát ? Talán a fiatalság rajongásai, vagy az életnek börze- és szerencsejáték, hivatal-és kegyvadászat, stb. által mélyre hasított barázdái között, melyekben ő, mint modern barázdabillegető, mindennapi pondróit arca verejtékében, sokszor szégyenletes pírjában keresni van hivatva ? Avagy nem okosabb-e a technikai vívmányokat megismerni s az életben alkalmazni, miket ha ismertek volna, a görögök nem feküdtek volna tíz évig egy olyan primitív város előtt, mint Trója, s Odysseus nem ment volna tutajon neki a tengernek)). Ezzel a védekezéssel tehát, oh hellének barátja, te semmire se mégy. Odysseus csakugyan Pulton előtt élt és Achilleusről a valóság legfeljebb Xanthos lovának ama patkója, melyet Schliemann a Skamandros mellett talált (rajta van még a^ Phthiai kovács címe is). Ilyen érvekkel a jóindulatúakat* lehet elnézésre hangolni (mert van a mathematikusok és physikusok közt is sok moderált ember), de az elvi elleneket ezzel lefegyverezni sem lehet, annál kevésbé megnyerni. Annyival sajnosabb dolog, ha a philhellenek még mindig nem emelkedtek valamennyien azon belátásig, hogy a görög nyelv kérdése nem isolált, hanem egész szellemi irányunkba mélyen belevágó kérdés (a mint ezt Nosz ur is kiemelte) Pedig annak tudatára minél