Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

örökös szegénységet, szüzességet és engedelmességet fogadott az olvasós Boldogasszonynak.)) «Okt. 26. 1647. Tiszteletreméltó Cagiano Vince egy tüzet elolt olvasójával.)) «Okt. 27. 1507. Tiszteletreméltó Bresciai Antal, a kit az olvasós Boldogasszony gyakran megörvendeztetett látogatásával.)) «Okt. 30. r292. Boldog ausztriai Benvenuta, a ki mindennap hat olvasót, minden szombaton tizenkét olvasót és Gyümölcsoltó Boldogasszony napján húsz olvasót imádkozott el.» «Ok. 31. 1651. Albert Lőrinc püspök, a kit a protestánsok a bold. Szűz iránti gyűlöletből (!) vérpadra hurcoltak.)) * * * Ezután következik a ((levelezés.» Ebben a bozsóki búcsút s a lourdesi szűz alakjára rendelt szobrot s ((barlanggal)) ellátott ottani díszes oltárt írja le Molnár János szerdahelyi plebánus. Következnek ezután : «A Rózsafüzér szent beszédekben)) (folytatás), «XIII. Leo pápa és a Rózsafüzér)), «Vasár- és ünnepnapok magyarázata kérdésekben és feleletekben)), s «Az én szentföldi utam» a szerkesztőtől P. Angelikusztól. íme ebből is egy kis mutató: «Jul. 16. Kedd. Itt vagyok Krakóban. «A mai napon különösen két dolgot néztem meg. Az egyik a magyar pálosok rendje. Ezt a szerzetet csupán Magyarország lelki megmentésére rendezték. Volt is már száztizenöt rendház, köztük annyi magyar szent! De hát, akadt egy bolondos (!) császár (sic!), a ki azt mondotta ezelőtt száz esztendővel, hogy mindenféle szerzet adja be a kulcsot és adja át az egész véres verejtékkel szerzett (?) birtokot a kormánynak.)) «A ki engem Krakóban szeretettel várt, az a krakói domonkosi ház főnöke volt. Ez jobban szereti a magyarokat, mint mi magunkat. Ő volt az, a ki százával küldte a magyar papoknak a hatalmat megalakítani a domonkosi «Élő Rózsafüzért)) és megszentelni az olvasókat. Engem különösen megszeretett. Mondhatom, hogy szivesebben fogadott, mint egyik-másik magyar pap, a kik attól félnek, hogy Páter Angelikusz elveszi tőlük a dicsőséget. Nekem nem kell semmi dicsőség, hanem csak ostor! Legyen egyedül Istené a dicsőség. Arról pedig nem tehetek, hogy a magyar nép engem jobban szeret, mint egyik-másik magyar papot, a ki magát keresi és nem a magyar nép lelki üdvösségét!» «Ennek a magyar vendégszerető domonkosi házigazdának nevét pedig vésd szívedbe. Az ő neve Pavoni.» «Később majd még többet írok róla, ha bele nem esem a tengerbe, hogy ott a halak egyenek meg.» «JuI. 17.. Szerda, Erről a napról semmit sem irhatok, mert mindig útban voltam hazafelé.)) «Jul. 18. Csütörtök. Budapesten vagyok. A műintézetben találkoztam azokkal az urakkal, a kik igazán meg-< ] erdemhk, hogy a magyar nép őket szeresse! Az egyik Kaposi József tisztelendő úr, a ki Budapesten a katholikus iskolában a katekizmust tanítja. Somogyi magyar vér, mondhatom, hogy egy ötven esztendő múlva máskép nézne ki a magyar nép, ha ilyen lelkületű papok vezetnék az egész országot. Hátha még püspök lenne?!» «A másik pap, a ki éppen olyan, mint ő, Dedek Lajos. Olyan sovány, mint a péntek. Ezenkívül, mikor csak egy kis szellő megcsapja, mindjárt fejfájásról panaszkodik. Bizony megérdemelné, hogy neki külön üvegházat készítsenek, hogy ezt a drága életet megmenthessük. Mert bizony lehetnek, meg vannak is olyan papok, a kiknek több hajuk van a fejűk tetején, mint neki, meg többet is nyomnak a fonton, mint ő, de azért annyit nem érnek, mint ő. Bizony, ha királyunk O Felsége vagy tíz esztendő múlva Őtet püspökké nevezné ki Kaposival együtt, nagy lelki jót cselekednék a magyar nemzettel. Persze akkor nem azokat kellene megkérdezni, a kik maguk akarnak kapaszkodni a maguk javára és a nép lelki kárára, hanem engem, a ki nem kapaszkodom, és azért jobban tudom, mi válik a magyar nép javára és mi nem !» Efféle tárgyakkal, efféle stylusban foly e napló tovább is. * * * A «Vegyesek» rovatában főt. Vitos Mózes nyugalmazott lelkész úr ír csodaszerű dolgokat. «Az Isten végtelenül irgalmas)) cím alatt Polding, híres ausztráliai püspök csudás esetét írja le. Hazai, s így érdekesebb ennél a másik csuda, melyet «a főtiszt, nyugalmazott lelkész úr» ekkép ad elő ; «Isten figyelmeztető keze. Csik-Sz.-Királyon folyó 1889. évi junius 20-án, mely Űrnap nyolcada alatti vasárnap vala, három csodaszerűen nevezetes, soká emlékezetben fennmaradó s tanulságos esemény történt. Az első eset ez : D. L. székely atyánkfia, ki a földi dolgok után való rendetlen kapkodása között a vasár- és ünnepnapok megszentelése és templombajárás kötelezettsége alul egyedülvalósága, dolga és elfoglaltságával szokta volt magát kimenteni, írt napon a reggeli órák-? ban tőkét szállított a fűrészre, azután pedig kiment a rétre, hogy épen Űrnapján kaszált szénáját megszárogass i és összegyűjtve boglyába rakja. Azonban a szénagyüjtés közben orrára bukott, s mint az orvosi látlelet mondja : «véres gutaütés»-ben azonnal szörnyet halt. A közvélemény, mely az Istennek 3-dik és az anyaszentegyház 2-dik parancsainak megtartói és meg nem tartói között nem szokott különbséget tenni, jámbor embernek tartotta. Ez azon percekben történt, mikor a többi hívek, Űrnap nyolcada levén, körmenetileg az oltári szentséggel az Űr kápolnájához menvén, ott egyúttal búcsúünnepélyes isteni tiszteletet tartottak, s a sz. mise épen Úr felmutatás körül folytattatott. A második eset szintén ugyanezen órákban történt. G. F. megszárogatott szénáját összegyűjtötte, s midőn teljesen készen volt munkájával, szeme elől egy forgó szél összes fáradságának eredményét utolsó szálig fölkavarta s úgy elhordta, hogy még máig is oda van. A harmadik eset: P. G. szintén szénát gyűjtött és rakott össze, s midőn munkáját bevégezte s már hazafelé tartott volna: egyik szénaboglya kigyúlt s csak nagy bajjal tépték szét, hogy az egész füst és hamuvá nem lett. A míg a nép egy része ezen események okait a vasár- és ünnepnapok megszentelésétől eltérőleg, különböző felfogás és módok szerint szereti magyarázni: addig a nagyobb rész valóban Isten figyelmeztető és bűnfenyítő kezét látja a dologban. A szénagyüjtés közben elhalt ember szomszédságában hasonló munkát végzett egy más, a közvélemény előtt kevésbé jámborság hírében álló ember is, mint az elhalt. S többek azt mondák, hát miért nem azzal történt az eset? Mire egy jó asszony mondá: Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. De ugyanitt f. évi julius 10-kén e kora reggeli órákban egy más figyelemreméltó eset is történt. Z. napszám- és kézimunkából élő asszony, ki különben, midőn ezen életmódjától fennmaradó üres ideje engedi, a köznapokon is elszokott járni a templomba, ma szorgos szőni valója levén, semmikép sem akart templomba menni. A mint az első harangszó megtörtént, szomszédasszonya hívta a templomba. De ő vásznát a sokadalomba készítve, sürgős szövőjével mentegetőzött. Erre