Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-03 / 44. szám

kedtek és harcok indíttattak; de csak is azokból az időkből tudok, sem azelőtt sem azután nem. Most indul meg az erd. ref. anyaszentegyházban egy nézetem szerint veszedelmes áramlat, mely ellen nekem mindaddig, míg az anyaszentegyháznak püspöke vagyok felszólalok s ha le szavaztatom, akkor is szavamat hallatom, vagy azon állást, melyre elhivattam, feladom 1 Főtiszt, közgyűlés! Az erdélyi reform, anyaszentegyháznak— megtart engem e nézetemben Kovács Albert, másra nem is hivatkozom, ki a magyar prot. egyházjogot kidolgozta — szinte használhatnám e szót, korlátlan, de jelezni fogom a korlátokat is, egyházi törvényhozási, kormányzási és itélő hatalmi joga volt, hála érette azoknak, kik e fejedelmi anyaszentegyháznak lerakták fundamentumait. Törvényhozási joga, mondám az elébb is. Mily nagy és széles körű ! Míg ahhoz, hogy a magyar parlamentnek egy elfogadott törvényjavaslata törvénynyé lehessen — annak még keresztül kell mennie a felső házon s megnyernie a király sanctióját; arra, hogy a testvér püspökségekben egyházi törvény hozassék, össze kell legfelsőbb engedelemmel hivni a zsinatot s annak a megállapodásaiból is csak az érvényes, a mit az állam sanctionál: addig az erdélyi ref. anyaszentegyházban egészen másképen van a helyzet. Anyaszentegyházunk törvényhozás tekintetében csak egyetlen egy korlátot ismer: az állam által hozott törvényeket, legyenek azok akár vallási, akár közoktatásügyi, vagy bárminő oly irányú törvények, melyek az anyaszentegyház beiéletének kérdéseit érintik. Ezeknek az állami törvényeknek korlátai között az erdélyi református anyaszentegyháznak törvényhozási joga korlátlan. i8Si-ben Debrecenben összeült az egyházkerületeknek törvényhozó testülete ; részt vett abban az erdélyi kálvinista egyház is s az a praerogativája, melyet századokkal ezelőtt szerzett magának, melyet a Leopoldi diploma az állami törvények sorába iktatott; s míg a Debreczenben hozott törvények közül egyetlen egy cikkely sem vitethetett át az életbe, mig felsőbb állami helybenhagyást nem nyert, addig azon egyházi törvények, melyeket az erdélyi ref. anyaszentegyház souverain testülete, az említettem korlátok közt megállapítani jónak látott, jónak lát ma vagy holnap, azt az Isten sanctióján kívül semmiféle sanctió alá nem kell terjeszteni. Főt. közgyűlés 1 Ez az az eminens jog, melynél fenségesebbnek birtokában nemcsak Magyarországon, hanem az egész földkerekségén tudomásom szerint egyetlen egy anyaszentegyház sem volt és nincsen ma sem, ez az az eminens jog, melyért apáinknak és őseinknek sok vére hullott el, ez szent örökség nekünk, melyet fenn kell tartanunk. Nagyon csodálkozom azon, hogy épen a ref. anyaszentegyháznak a kebeléből indul ki az az áramlat, mely a 300 esztendős eminens jogot az anyaszentegyháznak, a legfőbb testületnek az említettem korlátok közt mozgó jogát az anyaszentegyház egyes részeinek javára konfiskálni akarja, mely azt állítja, hogy vannak a részeknek, az egyeseknek nagyobb és fenségesebb jogaik, mint az egésznek. (Be van rekedve, tessék abbahagyni). Kérem itt az anyaszentegyház életérdekei forognak szóba és ha tudnám, hogy itt összeroskadok még akkor is védeném azokat 1 (Éljenzés) E körül sarkallik az egész ügy. Bevallom őszintén, szívemet, lelkemet, egész lényemet nem csak fájdalommal érinti s megrendíti, sőt ha élhetnék azon szavakkal, melyeket Krisztus urunk életének egyik válságos pillanatában mondott : «szomoiu az én lelkem mind halálig)) e szavakat is ajkaimra venném, midőn látom, hogy ugyan, legjobb meggyőződésem szerint nem célzatosan — mert senkinek nem lehet az a gonosz célzata ily testület előtt oly indulatot és indokokat imputálni, melyek ilyen fenséges vallás-erkölcsi testületnek méltóságához, sem tagjainak erkölcsi értékéhez és reputatiójához nem illenek — távol legyen tőlem, hogy én imputáljam — de megvagyok győződve, hogy itt igen nagy félreértések forognak fenn, hogy itt egy legfontosabb kérdésben, mely az egész anyaszentegyháznak nemcsak életérdeke — többet mondok előttem másod-, harmad-, tizedrangu a theologica akadémia kérdése ahhoz a kérdéshez képest, a mely alapját képezi ennek az egész mostani helyzetnek. Inkább az egész theologiát, szivemhez forrott legszebb álmaimat, eszményeimet, terveimet mind feladnám, csak egyet lássak, azt, hogy az egyház kebelében nincsen senki, ki azon fenséges törvényhozói jogot, mely odáig megy, hogy az egész tövényt, mely ma előttünk van, a közgyűlés holnap tárgyalás alá vévén, mind megváltoztathatja és nincsen hatalom, mely azért az egyházat kérdőre vonná, hogy nincs senki, a ki e jogot kétségbe merné vonni. Hogy e jogot támadják meg és azt állítsák : egyes paragraphusok betűibe való kapaszkodással védetik és hogy az anyaszentegyháznak szuverén testülete oly uton halad, melyre joga nincsen, ez az a mi fáj nékem, ez az mi nemcsak szólni — de lényem egész erejével ezen áramlattal — ha az el is tipor — szembe szállani kötelességemül irja elé. Lelkiismeretem, egyházam egész múltja, az előttem élt összes, és megdicsőült nagy vezérlő férfiak, kik az egyháznak e souverain joga felett a múltban őrködtek, ezek iránt való kegyeletem kötelességemmé teszik, hogy azon eminens jogokat és korlátlan hatalmat, melyeket'ők hátrahagytak s melyekben nekem és nékünk, kik vezérlésre vagyunk hivatva, vagy ha haladni nem tudunk, akkor másoknak kell átadnunk — azon jogoknak megvédését, fenntartását és az utódoknak sértetlen átírását megőrizzem. Méltóztassanak megengedni, hogy a fennforgó ügynek lényegéhez tartozó, mondhatnám a szive közepéig érő kérdésben nyilatkozzam ! Gr. Bethlen Bálint határozott szavakban adott hangot, nagy éljenzések között annak, hogy céloztatik a 21-es bizottság javaslata és a bizottsági elnök, az egyház püspöke által meghamisítása és megváltoztatása az erdélyi ref. anyaszentegyházban, nemcsak itt hanem a haza többi részeiben is, sőt mondhatnám az összes protestáns világban a legíenségesebb, a legnagyobb és az utódok által mindig a legfeltétlenebb hódolattal és tisztelettel illetendő alapítványnak, világosak arata, kifejezett célzatai ellen szándékoltatik merénylet elkövettetni. Tagadom, hogy ez szándékunk volt, s nem hiszem, hogy valaki meg tudná nekem mutatni, hogy e szándék nyilatkozott, de hogy megmutathassam, hogy ily szándék fenn sem foroghatott és felkérhessem anyaszentegyházamat, hogy püspökét, kormányzó hatóságát ily váddal ne méltóztassanak illetni addig, míg maguknak positiv adatokat nem szereznek, hogy arra a vádra válaszolhassak. Hosszadalmas jogi fejtegetésekbe bocsátkozni nem akarok, de álláspontomat tisztázni kivánomw. Fölhozza példaként a gr. Bánffv Miklós 550 frtos adományát, melyet a bonchidai papi fizetés javítására adott. Ez mindig ezen célra fordítandó, csak egy esetben van kivétel: ha az eklézsia elzüllik, elpusztul. Csakis akkor lehet eltérni az adományozó szent céljaitól : ha a bonchidai ref. egyház megszűnnék ref. egyház lenni. De akkor is az utódok megkérdezésével intézkedik az igazgató tanács. Történnek alapítványok egyes kollégiumok s iskolák részére. Fölemlíti a Zilahi ((Wesselényi alapítványt)) egy tanári fizetésre, melyre nézve az az alapítónak az egyház-