Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-20 / 42. szám

v,m ben. Összes középiskoláinknak csak 9%-át teszik ki, mert a magyar autonom középiskolák fölöslegessé tettek új iskola felállítását oly helyeken, a hol az, állam a nemzetiségi culturának is kénytelen volna helyet adni. De ha sokkal több nemzetiségi középiskola volna is, mint amennyi van, akkor is első és főkérdésnek kellene lenni, hogy minő intézmények alkalmasak a magyar nemzeti cultura kifejlesztésére ; mert semmiféle rendszabály, semmiféle állami befolyás nem fegyverzi le oly hamar és oly biztosan a nemzetiségeket, mint egy nagv és mindenek felett eredeti culturalis élet rokonszenves ereje. A nemzetiségek sohasem fejthetnek ki oly széles körű culturát, mint a magyar nemzet; hiányzik náluk a culturalis talaj, a honnét eredeti eszmét nyerhetnének ; hiányzik a társadalmi berendezés, a históriai mult, szóval azok a tényezők, a melyek által a mély és állandó erkölcsi erők megnyilatkozhatnak. Mert a külföldi társadalmi cultura vívmányai a nemzetiségeknél, épúgy mint náluk, csak mechanikus műveltséget adhatnak, de igazi, erőteljes szellemi életet nem teremthetnek, mert ennek a körül levő társadalomból kell erőt meríteni. És ha mi ezt tartjuk szem előtt, akkor sohasem kell félnünk az utópikus ábrándozóktól, mert az ábrándot csakhamar szétfoszlatja az élő eszmék erőteljes igazsága. Ezért kétszeresen fontos nálunk az eredeti cultura, kétszeresen fontosak a független, szabad cultur intézmények, mint az egészséges eredeti culturának alapfeltételei. Érzi ezt a benső és szoros kapcsolatot az igazi culturalis élet és a szabad cultur intézmények közt mindenki, a ki a cultura szerveit ismeri. Ezért szálltak síkra most nem rég is az egyetemi szabadság érdekében azok, a kik saját tudományos kutatásaikra támaszkodva szólhatnak a szabad vizsgálódás értékéről. És nem jut eszébe senkinek, hogy ily mélyre ható kérdésben az állam iránt való bizalmatlanságra gondoljon. De az állami hatalom, legyen bármily jóakaró, nem hivatott arra, hogy irányt szabjon egy nemzet cultur mozgalmának. Sőt sokszor a jóakarat többet árt, mint az erőszak, mert az erőszak gyakran éleszti a culturalis élet vágyát, míg a rokonszenves hatalom jóakaró gyámkodása alatt egyoldalúvá és felületessé lesz a szellem. Trefort, a ki az anvagi 1 v O cultura emelésére igen sokat tett, maga sem vette észre, hogy az erkölcsi culturában a szellemi szabadságot, melynek hiányát élete végén felismerte, nálunk nagyrészt az ő rapszodisztikus, a kor áramlatából kiragadott, sokszor idegen és rövid életű eszméinek az iskolákra nyomuló áradata fojtotta meg. A szellemi szabadságot épugy meglehet ölni jóakarattal, a mint nem lehet pótolni anyagi áldozatokkal. Oroszország óriási öszszegeket áldoz culturalis intézményekre, de halljuk folyton az orosz lapok panaszát, hogy a tanárok csak addig dolgoznak, míg elnyerik a jó állásokat, azután pedig nem irnak semmit, legfölebb tankönyveket gyártanak. És ez a jelenség főkép a társadalmi tudományoknál mutatkozik ott is. A phisikai tudományok fejlesztésére elégségesek csupán materialis eszközök is, mert a phisikai tudományok művelőjét eléggé ingerli maga a gyakorlati életben közvetlen érvényesíthető igazság. De az erkölcsi tudományok nem oly közvetlen erejűek, hogy maga a gyakorlati élet ingert és vágyat keltsen irántuk; ezeknek célja ideálisabb ; ezért azoknak, a kik e térre lépnek, szilárd alapot kell adni akkor, mikor a lélek az idealismusra legfogékonyabb. És itt az első és fő feladat a középiskoláké. A középiskolában kell magába szívni az ifjúnak azt az egészséges szabad szellemet, a mely a lélek függetlenségét összhangzásba hozza a kötelességérzettel. A középiskolában kell már a lélekbe vésni azt a tudatot, hogy az erkölcsi tudományok művelése a nemzet erkölcsi erejének és így jövőjének alapfeltétele. De erre nem elégségesek a hazafias frázisok, a melyek bőviben áradnak katedráinkról az ifjúságra ; ehhez szilárd erkölcsi elveken alapuló független szellem szükséges, a mely az eszmék etikusában megérleli a munkás és törekvő hazafiságot. Ily szellemben pedig csak oly emberek nevelhetnek, a kik éreztethetik független szellemük erejét az életben úgy, mint az iskolában. Azok a tanárok, akik az életben szabadon nyilatkozhatnak a szellemi élet minden terén, azok nem fogják bevinni az iskolába a napi eszmék kényes és sokszor veszedelmes jelszavait. Csak a kik maguk is érzik a szellemi szabadság becsét és méltóságát, azok nevelhetnek oly polgárokat, a kik a szabadságnak nemcsak kényelmét, de kötelességeit is felfogják. Nálunk kétszeres fontosságú e tekintetben a középiskola hivatása, mert az egyetemi élet szűkkörü és így nem lehet elég intenzív ahhoz, hogy a középiskola esetleges hiányait pótolja. Nálunk az egyetemi életnek az az intenzivitása, a mi Németországban a sok kis egyetem által kifejlődött, nincs meg; nálunk ezért, mint Angliában, a középiskolákban kellene ezt az intenzivitást fejleszteni, erre meg van a tér és a mult becses példája és hagyománya. Ugy is kérdés, hogy a középiskola mai merev szervezete fenntartható-e vagy nem ? Németországban is látják, hogy a középiskolákat bizonyos ür