Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-22 / 38. szám

s ami egyháza múltjára világosságot derít. Csak szedegetett a mezőn, mint sok más tiszttársa, bízva, hogy egy hivatott kéz a begyült kalászokból kévéket köt és a mi közörömünkre asztagba rakja. Az egész művecske Xí szakaszt foglal magában. Az első szakaszban hű jellemzése van előadva a két község lakóinak, politikai helyzetének és családi életétének. Simonyi lakói ugyanis kivétel nélkül jobbágyok voltak s patriarchális családi életet éltek, melyben a nép boldog és elégedett volt De 1848-ban megváltozott Simonyiban is a régi jó világ. Az ccarany szabadság» mint égből hullott arany alma pottyant alá a boldog nép ölébe. A szabadsággal mindjárt szabadabb lett az élet, függetlenebb a cselekvés. Az ősi jobbágy telkeken a testvérek határvonalat húznak. ... A vagyonosabbat utánozza a szegény élelemben, ruházatban, költekezésben. A maguk szőtte-fonta ruhájuk helyett cifra bolti árúk kezdenek divatba jönni.... A polgári terhek évről-évre szaporodnak, az adó folytonosan növekszik, s ma már Simonyiban is, a jó földön, csak olyan szegény az ember, mint másutt. Simonyi népe kezdettől fogva magyar volt, az ma is tetőtől-talpig. A szomszédságban lakó palócok és barkóktól régebben csak az öltözetből vett át valamit; de nyelvben, szokásokban, érzületben színmagyar maradt mindig. Erősebben fejlett, független politikai érzést nem találunk sehol egész Gömörmegyében. Nagy lelkesedéssel szentelnek ünnepet minden évben a szabadság napjának — 1848. márc. 15-ének — emlékére, unnepiesen felöltözve hálaadó Istentiszteletet tartanak e napon. Sokan félreértett s túlvitt hazafiságnak jelentik ki Simonyi népének e magatartását; én részemről öntudatos hazafiságnak tartom, mert komoly eszmélődés után szerzett magának önálló politikai meggyőződést. Gazdag népkönyvtárában egy könyv sem marad olvasatlanul; az olvasó egyletnek járó hirlapok folyton ápolják a hazafias érzést s fejlesztik a nemzeti öntudatot s szabadságszeretetét. Szépen s hűen adatik elő még a simonyi-i nép vallásossága, templom szeretete, erkölcsössége. Családi életük tárgyalásánál sajnos körülmény gyanánt említi meg szerző, hogy a népesség arányához mérten felette kevés gyermek születik. «Egy-két gyermeket még szívesen fogad a család, de birtokügyi szempontból óhajtja, hogy több ne legyen. És rajta is vannak, hogy több ne is szülessék. Bizonyos titokban lappangó mesterkedés eredménye lehet az a feltűnő körülmény, hogy sokszor a legerőteljesebb fiatal nőknél is egy vagy két gyermek születése után megszűnik a családi szaporodás; de ha véletlenül a gyermek elhal, a házasság későbbi éveiben is van rá gond, hogy a család örökös nélkül ne maradjon. A II—ik szakaszban az egyház reformálásáról és megalakulásáról szól s azt állítja, hogy 1590-ben már meg kellett alakulnia az új egyháznak, mert az 1596-iki egyház látogatási jegyzőkönyv másolata, mint ilyet említi. A III. szakaszban Simonyi s Darnya közös viszonya tárgyaltatik, mely egészen helyi érdekű. A IV-ikben szól a templom torony s harangokról, azoknak előállításáról, kiemelve azon áldozatkészséget, s buzgóságot, mely azokat létesítette. A V-ben a parochiáról, Vl-ban az egyház pártfogóiról, VlI-ben az egyház zaklatásáról, melyből megtudjuk, hogy a gyász tized alatt a gyülekezet papja, Szentpéteri István és tanítója Simonyi Péter ott vannak mind a ketten ama 400 lelkész s tanító sorában, kik 1674. márc. 5-én a pozsonyi törvényszék elé idéztettek. Mindkettő erős, hajthatatlan jellemű férfi volt, a reversalist nem írták alá, miért is az első Buccariba, a második Nápolyba vitetett a gályára. Simonyi azok közé az ecclésiák közé tartozik, melyek sokat zaklattattak. A VlII-ik szakaszban az egyházi, papi és tanítói ingatlan és ingó javak régi és mostani állapota, menynyisége foglaltatik. A IX-ik szakaszban az egyház lelkészeit sorolja el, mindenik működéséről ír annyit, a mennyi felderíthető volt. A sok jeles között magasan emelkedik ki Borsody József, a kiváló jeles ima-író. Simonyi különben régidőtől fogva felette körültekintő volt a papválasztásnál, miért az ő papja mindig hangadó embere volt a tractusnak. A X-ik szakaszban az iskola történetét adja elő s felsorolja azon tanítók nevét s méltatja szolgálatukat azoknak, kikről a jegyzőkönyvek megemlékeznek A Xl-ik szakaszban az egyesült egyház jelenben élő családfői vannak összeállítva. Az egész mű, különösen az első rész igen tanulságos s ügyesen van összeállítva. Saját hívei számára Íratott jó részben, mi abból látszik legjobban, hogy oly aprólékos dolgokra is kiterjeszkedik, melyek csak helybelire nézve bírnak érdekkel. Függelékül e művecskéhez van csatolva az iró élete s szerencsétlen halála, a mint azt Nagy Pál gömöri esperes a «Rozsnyói Hiradó»-nak megirta. Ugyancsak ide van csatolva az a szép két megható gyászbeszéd, melyek közül ez egyiket Ruszkay Gyula jánosi lelkész, a másikat Vattav László Rimaszécsi lelkész tartották felette. A rövid, tartalmas, helyes rendszerbe állított, élvezetes irálylyal irt művecskét melegen ajánlom minden érdeklődő figyelmébe, annyival is inkább, mert a begyült összeg, szerzőnek e kiváló jeles fiatal papnak, nemes szívű barátnak, igaz embernek emlékére fordíttatik, kinek neve s emléke legyen áldott 1 Beretke. Mészáros István, ref. lelkész. BELFÖLD. A kecskeméti egyházmegye közgyűlése. A kecskeméti egyházmegye folyó hó 10-dikén tartotta közgyűlését Kecskeméten. A gyűlést Ádám Kálmán esperes úr buzgó imája nyitotta meg, mely után a képviselők igazolása következett, s a gyűlés megalakult. Tárgysorozat előtt egyházmegyénk kifejezést adott azon inéi}7

fájdalomnak és részvétnek, mely szeretve tisztelt gondnokunk, Antos János urat sújtotta szeretett fia halálával. Azután Magyar László egyházmegyei világi tanácsbiró kért szót s emelt kifogást az egyházkerület mult évi jegyzőkönyvében foglalt, s a kecskeméti egyházat anyagilag érdeklő határozat érvényessége ellen, s felhívja az egyházmegye figyelmét, hogy, mivel az iskolai alap ügye az egyházmegyén még érdemlegesen nem tárgyaltatott, kérje fel az egyházkerületet, hogy ez ügyet tárgyalás végett az egyházmegyéhez tegye le. Ezután a különböző bizottságok, majd esperes úr nagy gonddal összeállított évi jelentései következtek. A bizottsági jelentések közül különösen kettő keltett kiváló érdeklődést. A lelkészminősítés és egyházosztályozás ; s a közalapból való kölcsön nyerhetés. Elsőt Tóth Sándor gombai lelkész referálta s egy, mindenki által nagy figyelemmel hallgatott, s a lapok hasábjain e kérdésben tett nyilatkozatok lényegét felölelő oly kiváló munkálat, illetve javaslattal állott elő, melyet az egyházmegye jónak látott jegyzőkönyvében