Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-08-18 / 33. szám
Müllner Mátyás, igazgató. Értekezés nincs. A gymnásiutni s theologiai tanárok száma 13, a gymnazistáké 340, a theologusoké 28. Az ifjúsági «Magyar társaság)) ösztönzésére a gymnáziumi ifjúság az «E. M. K. ;E.» alapító tagjai sorába lépett. A theol. önképzőkör mellett azzal párhuzamosan szépirodalmi működést fejtett ki a theologusok «Győry Vilmos köre». Rudolf királyfi temetése napján a lyceum gyászünnepélyt tartott. Az érettségi vizsgálatra 31 tanuló jelentkezett. Jelesen érett 1, jól 9 és egyszerűen 10. (Folyt, köv.) X. T A R C A. A gimnáziumi énekoktatás érdekében. (Felolvastatott az erdélyi ev. ref. tanárok által Nagy-Enyeden 1889. jun. 3. és 5-én tartott értekezletén.) (Vége.) IV. Azonban — meggyőződésem szerint — az énektanítói tanszékek rendszeresítésén kívül intézeteinknek még másnemű áldozatot is kell hozniok. Mert valamint a természettani tárgyak, a rajz és írás, a testgyakorlat sikeres tanítása csakis a végből célszerűen berendezett külön termekben történhetik : úgy az énektanítástól is nagyobb sikert úgy remélhetni, ha számára, minden szükséges eszközzel ellátva, külön tantermet rendezünk be. Ennek pedig nem szabad kis térfogattal birnia, mert ha az osztály népes, akkor az éleny hamar kifogy belőle, sok szénsav gyül össze ott, mely a gyakran hozzájáruló porral együtt káros hatással van a légző szervekre. Továbbá figyelembe veendő, hogy a tantermekben uralkodó nagy meleg a tüdőre vértolulást gyakorol, a légzést zavarja és tüdőbántalmakat idézhet elő; míg a nagy hideg az éneklés miatt felhevült szervek lehangolásat eredményezi. Szükséges tehát e végből az énektermet alkalmas és könnyen kezelhető szelelővel ellátni s benne mindig mérsékelt levegőt tartani. Aztán, mert az ülve éneklés felette hátrányos a mellkas és a tüdő kifejlődésére s tehát e miatt sohasem szabad a tanulóknak ülve énekelni, ebben a teremben hosszú, hát nélküli padokat kell elhelyezni, vagy egyszóval olyanokat, melyekről a felállás bármikor és könnyen megtörténhessék. Végül az énektanításnál nélkülözhetetlen vonalzott irótáblán és a mind sűrűbben alkalmazott hangjegy fali táblákon kívül két hangszer beszerzendő az ének termek számára, t. i. egy hegedű és zongora vagy harmónium. Nézetem szerint az iskolában az énektanításra legalkalmasabb — bárha nem egyetlen és kizárólagos — hangszer a hegedű. Mert egyfelől hangja sajátságosan különbözik az emberi hang hangszínétől, s e miatt épen az óhajtott módon észrevehető ; másfelől hangfekvése egyenlő a gyermekhang fekvésével; aztán hangja minden hangárnyéklatban előállítható levén, a dinamikai gyakorlatoknál mérvadó mintául szolgálhat; továbbá a hegedűt könnyen lehet kezelni és hangolni; végül a hegedülés nem gátolja a tanítót sem a beszédben, sem abban, hogy tekintetével ne uralhassa az egész osztályt, a mi a fegyelem szempontjából igen fontos. Ha ez előnyökhöz még hozzá gondoljuk, hogy a hegedűn minden hangköz tisztán kiadható: belátható hogy ez az énektanítás tekintetében oly hangszer, melyet csak az emberi hang képes felülmúlni. Ily fontossággal a zongora vagy a harmónium már nem bírhatnak, egyfelől mert lehangolódnak s tehát nem adhatnak mindig tiszta hangközöket; másrészt pedig mert rajtok az egyes hangok árnyalatait nem lehet feltüntetni. Ennek dacára a zongora vagy a harmónium az énektanítás céljából a tanintézetekben mégis alkalmazást nyert, minthogy míg úgynevezett akkordokat a hegedűn csak tökéletlenül és korlátozott mértékben lehet kifogni, addig a másik két hangszer e tekintetben igen gazdag változatosságot enged. A zongora és a harmónium terjedelmes hangköre is, mely által a karéneklésben minden szólam beható támogatást nyerhet; figyelemreméltó jelentőséggel bír. Végre a harmoniumot az iskolai istenitiszteletek alkalmával célszerűen lehet használni az ének kíséretéül is. V. Áttérek most a gimnáziumi énektanításnak egy másik érzékeny hiányára. Ertem ez alatt ama szomorú tényt, hogy gimnáziumi tanulók kezébe az énektanítás sikerének biztosítása végett nem adhatunk a tanterv követelményeinek megfelelő tankönyveket. Az i887 /8 -ki tanévi értesitők szerint a templomi énekeskönyv mellett részint a Bartalus J. éneklő ÁBC-je, részint Goll János énekkönyve, részint Ertiey J. vagy Beke A. énektana vagy pedig az Oláh K. népiskolai gyakorló könyve volt itt-ott alkalmazásban ; a legtöbb helyen használt tankönyv nincs megemlítve; talán lehetséges, hogy ottan irott füzeteket használtak. Alig szükséges hosszasan bizonyítgatni, hogy a mi egyházkerületünk templomi énekeskönyve a dicséreteknek és zsoltároknak mostani hangjegyzése miatt iskolai énektanításra teljesen hasznavehetetlen. Valamint az is belátható, hogy a fentebb elősorolt elméleti és gyakorló énekkönyveket abból az okból, mert csaknem mindenik a népiskolai, illetőleg az elemi osztályok számára vannak készítve, az énektanítás gimnáziumi fokán alkalmazni nem lehet, nem szabad. Végül az is köztudomású, hogy az irott füzetekben eléforduló hamis hangjegyírás, rosszul aláirt és hibákkal teljes szöveg — az időveszteségen kívül — tömérdek kellemetlenséget okoz. Fennebb már érintettem, hogy annak az énektanításnak, melyben az iskolába lépő 6 éves gyermek az az érettségi vizsga letételéig részesülni fog, 3 fokát lehet megkülönböztetni, melyeken a tananyagnak — a tanuló képzettségéhez és a tanulás feladatához képest — igen különbözőnek kell lenni. Első a hallás utáni éneklés az i-ső és 2-Ík elemi osztályban, hol a tanulás célját és feladatát részint elemi gyakorlókönyv, részint pedig kis gyermek dalokat tartartalmazó daloskönyv által lehet elérni. Feladatomhoz képest ezzel most bővebben nem foglalkozhatom. Második a hangjegyszerinti énektanítás, melylyel a 3-ik elemi osztályban az önálló éneklésre való képesítés kezdődik, s ez 3—4 évig tartó heti 2 órai tanfolyam alatt nyer biztos befejezést. Helyesen megválasztott és a célnak megfelelő gyakorlatok itt is elengedhetlenül szükségesek. De önként érthető, hogy egyes dalok éneklése és betanulása itt sem szünetelhet. Sőt az iskolai énektanítás tulajdonképpeni célját éppen az egyházi és világi dalok betanulása alkotja, míg ama technikai hangjegyekből leénekelendő gyakorlatokat csak eszköznek, bárha felette fontos és a cél elérhetése szempontjából egyáltalán nélkülözhetlen eszköznek lehet tekinteni. Épp azért a technikai gyakorlatok mellett a daloknak hallás utáni betanítását mindaddig folytatni kell, míg a hangjegyekből való énektanítás fáradtságos munkája a daloknak hangjegyek szerinti részleges, vagy tökéletes betanulását lehetségessé teszi. Utoljára pedig e fokon a tanítás technikai részének különböző helyein olyan dalokat lehet használni, melyek hangviszonyuknál fogva az illető fejlettségi fokozatnak megfelelnek.
