Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-18 / 33. szám

ellenzőitől fölhozott érvek közül némelyiknek van is valami jogosultsága, általában túlhajtottak és nem eléggé indokoltak. Hz bátorított föl arra, hogy néhány szerény szóval a kérdéshez én is hozzá járuljak; annyival inkább, mivel erős meggyőződésem, hogy a kérdéses nyelvet — legalább ez időszerint — a középiskola rendes tárgyai közül kitörülni még nem lehet, vagy ha ez megtörténnék, művelődési viszonyainknak szinte kiszámíthatlan kárával járna. Ugyanis ez a kérdés : hogy szükséges-e a görög nyelv tanítása vagy pedig mellőzhető ? — még egyáltalán nincs eldöntve, sőt nagyon is élénk per alatt áll. Bármily tetszetősek legyenek is a görög nyelv ellenzőitől felhozott érvek; bármennyire hivatkozzanak azok világos és kézzelfogható voltára: a görög nyelv barátaitól fölhozottak nem kevésbé fontosak és megfontolást igénylők, ha nem oly kézzelfoghatók is. Mert egyebek elmellőzésével ha csak azt említjük, hogy a görög nyelv és irodalom már egy ízben képes volt az emberi szellemet kiszabadítani a scholasticismus nyűgeiből, s képes volt oly lendületet adni a művelődésnek, melynek elevenítő hatása századokra szólt, s melynek végeredményeid tekinthetjük a mai kor roppant haladását: már ez magában eléggé mutatja, mily megbecsülhetlen szellemi erőt rejt magában a görög irodalom, s milv komoly megfontolást igényel annak eldöntése, hogy e hatalmas szellemi erő, az emberi művelődésnek e kipróbált és jónak bizonyult tényezője nélkülözhető vagy pótolható-e ? Nem kell-e attól tartani, hogy e hatalmas tényező elvetése miatt, ha nem is mindjárt, de hosszabb idő multán a szellem oly elposványosodása következik be, mely egv ujabb renaissance korát teszi szükségessé ? Véleményem szerint legalább igen nagy bátorság kellene hozzá a kérdés mostani eldöntetlen stádiumában megtenni ezt a szellemi élet majd minden körére kiható kísérletet, mely igen könynyen a leggyászosabb következményeket vonhatja maga után. De legkevésbé lehet a mi nemzeti művelődésünket tenni ki ily kétes kísérleteknek. A magyar nemzet sokkal kisebb s így a szellemi erők sokkal kisebb tömege felett rendelkezik, semhogy ennek bármily kis részét oly experimentumokra fordíthatná, melyeknek balsikere 7 j esetén nemzeti művelődésünk fokozatos előhaladása talán évtizedekre megbénítva lenne. Ezt az exprimentálást csak azon államok kockáztathatják meg, melyek a kultura terén vezérszerepet visznek s a bennük rejlő nagy erőnél fogva nem tarthatnak attól, hogy balsiker esetén művelődésük pótolhatlan károkat szenved. Hazánk — fájdalom — nem tartozik e vezér államok közé, s azért ne is óhajtozzunk ama — meg lehet — túlságos drága dicsőség után, hogy e fontos kérdésben a vezető szerepet vegyük át és mi szolgáljunk a kísérletezés alanyául. Helyzetünkben nem szégyen, sőt inkább a bölcsesség jele, ha másokra hagyjuk a kezdeményezés dicsőségét és minden kétes kísérlettől óvakodunk. Majd ha Angol-, Német- vagv Franciaország megtették ezt a kísérletet, a mi nem hiszem, hogy egy hamar bekövetkezzék, s majd ha bebizonyodik, hogy a görög nyelv kötelező tanítása nélkülözhető : akkor is elég idejekorán lesz tőlünk, ha veszély nélkül követjük a kipróbált utat. De míg ez az eshetőség bekövetkezik, sok viz lefolyik a Dunán. Mert épen e nagy cultur államokban, de különösen Német- és Angolországban a görög nyelvet illetőleg sokkal kedvezőbb viszonyok vannak mint nálunk. A heti óraszám jóval több, s így az eredmény is hasonlíthatlanul kedvezőbb. S a valódi műveltség és tudományosság e hazáiban a classicus nyelvek és irodalmak megbecsülhetlen értéke sokkal nagyobb elismerésre talál, semhogy a realismus buzgó híveinek érvelése egy hamar t úlsu 1 yra vergődhet nék. Napjainkban ugyan szinte vakmerőség kimondani, de szerintem sokkal áldásosabb hatású lenne azon munkálkodni, hogv miként lehetne iskoláinkban a görög oktatását gyümölcsözőbbé tenni, akár a heti óraszám növelésével is: minthogy az eddigi, állítólag nagyon csekély eredményt azzal akarjuk helyrehozni, hogy tanítását teljesen kiküszöböljük. Mert facultativ tárgvgyá tétele is okvetlen erre az eredményre vezetne. Épen oly eljárás lenne ez, mintha egy ember, a ki tőkepénzét egy ideig saját ügyetlensége miatt rosszul kamatoztatta: haragjában az egészet sárba vágná, a helyett, hogy az elkövetett hibát igyekeznék helyrehozni. Nem szándékozom ismételgetni azt, a mit a classica philologia hívei a görög nyelv kötelező oktatása mellett fölhoznak. Hisz ez mindenki előtt eléggé ismeretes! Hanem egy más, kevéssé emlegetett részére térek a dolognak, mely minket protestánsokat közelebbről érint. Schwarc Gyula föntebb említett cikkére megjelent válaszok egyike teszi azt a megjegyzést, hogy ha elfogadásra találna is a nevezett tudós azon javaslata, hogy az országnak csak néhány középiskolájában taníttassék kötelezőleg a görög nyelv : vájjon a protestánsok hajlandók lennének-e ez intézkedést elfogadni és a görög nyelvet iskoláikban törölni? Figyelemreméltó kérdés, melyre — azt