Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-18 / 33. szám

hiszem — csak tagadó lehetne a válasz. A pro­testantismus hivatása és minden érdeke ellent­mond ily intézkedésnek. Csak mellékesen utalok a papnevelés nagy fontosságára, mely pályán föltétlen szükség van a görög nyelvre s mely pályára minden iskolánk egyformán szolgáltatja az újoncokat. Kérdés, hogy lennének-e ezután elegendő számban, s készültségük a görög nyelv­ben nem lenne-e a mostaninál is gyengébb ? A protestáns egyházra nézve szinte életkérdés és az adja meg létezésének jogosultságát, hogy a művelődés terén a legelső sorban haladjon. Vájjon, nem hátramaradás volna e téren, ha iskoláinkban a görög nyelv töröltetnék? Mert nincs oly művelt ember, a ki tagad­hatná, hogy a görög nyelv és irodalom tanul­mányozásából igen nagy szellemi haszon merít­hető; csak arra nézve oszlik meg a vélemény, hogy szükséges-e ezt mindenkinek az eredetiben tanulmányozni ? Nem volna-e elég fordításokból megismerni ? Erre csak azt lehet válaszolni, hogy a protestantismusnak nem dilettánsokra van szüksége, a kik, ha kedvük épen úgy hozza, szórakozásból elolvassák egy pár classicus mű fordítását; hanem alapos tudósokra, kik nevé­nek elismerést és becsülést szerezzenek. Azután a protestáns iskolák sohasem azt ismerték egyetlen és fő feladatuknak, hogy csu­pán száraz ismerethalmazzal tömjék meg a ta­nulók fejét; hanem épen oly fontos feladatnak ismerték a szív és kedély nemesítését, hogy a vallás és erkölcs magasztos eszméi jó megmí­velt talajt találjanak. Ha most már a közép­iskolai tantervből kitöröltetik a nemes idealis­must lehelő görög nyelv, mely a szív és kedély nemesítésének az erkölcsi és aesthetikai érzék fejlesztésének páratlan és szinte pótolhatlan esz­köze : mi marad akkor a tanár kezében, a mivel nevelői működése közben e hiányt pótolhassa ? Az így nevelt ifjak talán fejükben nagyobb adat­halmazzal hagyják el az iskolát, de szívük annál üresebb; kedélyük annál szárazabb leend. Pedig többet ér kisebb adathalmaz mellett a nemes kedély és tisztult érzésekkel megtöltött szív; mert úgy is nagyon sürün hangzik a panasz, hogy a kor realistikus irányzata miatt a vallás iránti érdeklődés és érzék folytonosan hanyatlik. Ennek a realistikus iránynak mindenesetre nagy hasznára lenne a görög nyelvnek iskoláinkból való kizárása, de a valódi tudományosság és erkölcsi nevelés nagy kárát vallaná. Azért egy­házunknak nem az eltörlés van érdekében, hanem inkább az, hogy a görög nyelv és irodalom tanítására az eddiginél is nagyobb gond for­díttassák. Borsos István, gymn. tanár. Természeti törvények a szellemi világban. (Folytatás.) Mielőtt Drummond könyvének a «Prot. Egyh. és Iskolai Lap» mult számában ígért fejezetét bemutatnék, jónak találjuk megjegyezni, hogy a jeles mű az előszón kívül két részből áll: i. az elméleti bevezetésből, s 2. a gyakorlati tárgyalásból. A bevezetésben felállítja Drummond a tételt, a tnelv szerint: a szellemi világ törvényei azonosak a ter­mészeti törvényekkel. A mint a természet világában meg van a folytonsság s különbözőknek látszó törvények ösz­szefüggésben vannak egymástól, úgy kell hangsúlyoz­nunk, hogy a természet világában mutatkozó különösen az életre vonatkozó törvények nem szakadnak meg a szellemi világ ajtajánál, hanem e titkos világba is belép­nek, természetesen magasabb és magasztosabb értelem­ben működve ott tovább. Az ezen elméleti fejtegetést következő gyakorlati irányú fejezetek egy-egy teljes, kerekded értekezések; nem arra számítva, hogy legkisebb részletekig kimutas­sák, mily nagyságú terület vagy mely részek vannak a szellemi világból a természeti törvények által borítva, sőt maga Drummond kifejezi, hogy a természeti törvény e téren való alkalmazásának meg van a határa, s a leg­kisebb részletekre nézve is ki mutatni akarni az alkal­mazhatóságot annyi volna, mint lehetetlent kivánni. Még a természetben is számos felfedezni, kikutatni való van, s míg ezt teljesen nem ismerjük, meg kell elégednünk azzal, hogy egyes fontosabb kérdések tisztáztatnak csak. Ezért az általa adott értekezések sem képeznek össze­függő rendszert s távolról sem igyekeznek egy új ter­mészeti alapokra fektetett theologiai rendszert konstruálni; egyedül néhány példát akarnak felmutatni arra, hogy a természet, különösen a biologia elvei és törvényei miként alkalmazhatók a vallás tüneményeire is; ezért csak egyes fontosabb vagy közvetlenebbül érdeklő kérdésekre vetnek világot. Tárgyalási módja rendesen az, hogy előbb egy-egy találó példában vagy tételes alakban kimu­tatja a törvényt a természeti világban, s aztán felvezeti azt, ameddig csak lehet s kimutatja, hogy a szellemi világ megfelelő tüneményei is ugyanazon törvény alá vannak vetve, s végül e conclusiónak gyakorlati vonat­kozásaira és következményeire mutat reá. Némely cikkei egyenesen gyakorlatiak s népies vonatkozásúak, mások tanszerüebbek s valamennyi bizonyos mértékig apologe­ticus színezettel bir. Biogenesis című cikkében a szellemi élet eredetét fejtegeti, s azon természeti törvényből kiindulva, hogy élet csak megelőzőleg létező élet által hozathatik létre, tehát nincs önnemződés, azokkal szemben foglal állást, kik azt vitatják, hogy a szellemi élet, a tiszta nemes vallásosság isteni kegyelem, a Krisztus nélkül kifejlőd­hetik az emberben. E cikkét hátrább közölni fogjuk egész terjedelmében. Az ezután következő «Degeneratió» című cikk az elfajulás törvényét alkalmazza a szellemi világra ; a fej­lődés, munkálkodás elmulasztása a természeti világban szükségképen elfajulást, romlást idéz elő az egyénre nézve; s ugyanezen törvény alapján jönnek létre a szel­lemi világban is a peccata commissionis et omissionis, úgyszintén a lelki vakság és süketség, amidőn az ember hanyagsága folytán már az Isten iránti fogékonyságát is elveszti. Egyedüli eszköz ennek kikerülésére a fejlő­dés, ötimivelés; szellemi életet ugyan ez nem adhat, de elvezethet annak határáig, úgy, hogy ott már csak egy érintése kell Krisztusnak s az ember megelevenedik;

Next

/
Oldalképek
Tartalom