Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-11 / 32. szám

fel s költői visiókban eleveníti meg a multat. A hozzácsatolt áldás a maga alanyiságával igen szép. A ((Prédikátori Tár» 60 francos jutalmát Cseresnyés Ödön buzás-bocsárdi lelkész «Feltámadunk» című húsvéti beszéde nyerte meg. A bírálói jelentés után érdeklődéssel vártuk a beszéd megjelenését. Im most előttünk van. Textusa Pál apostolnak egyik legmélyebb értelmű nyilatkozata: «Hogyha a Krisztus fel nem támadott, hiábanyaló kétség nélkül a mi prédikálásunk, hídban való a ti hitetek is». Felosztása a textus két kimagasló gondolata ; tehát a lehető legjobb felosztás. Az I. részben e két főkérdés közül csoportosítja gondolatait : mit prédikálunk mi ? és kiknek prédikálunk mi ? és mindkét kérdésnél reá mutat, hogy részint ama valláserkölcsi eszmények, melyeket prédikálunk nem érnek semmit, ha a Krisztus fel nem támadott, részint pedig azoknak, a kiknek prédikálunk vigasztaltatása, bátorítása, lelkesítése stb. hiábavaló a feltámadás nélkül. De hiábavaló a hit is ezt fejtegeti a második részben. A mint e vázlatból látható. Szerző egészen helyesen fogta fel themáját, taglalásába jó uton indul meg; de útközben elfeledi, hogy azt kellene bebizonyítania, hogy miért hiábanvaló a mi prédikálásunk és híveink hite, ha a Krisztus fel nem támadott? Az apostol apodictice kimondott rendkívül fontos nyilatkozatának miértje után kellett volna kutatnia és azt kimutatnia, mert bizonyításul egyáltalában nem fogadható el pusztán csak a textus szavainak minden egyes tétel után való idézése. Ezt kellett volna bizonyítania, és ez lett volna épülésünkre, a mit a bevezetés egy tételében mond : «a hallhatatlanság reményében ég felé törekvő emberi léleknek szegi szárnyait)) a Krisztus feltámadásának tagadása. A bevezetés nagyon hosszú, sok oda nem tartozó dologgal van megrakva. A I. Korinthusi levél XV. részében nem a sadduceusok ellen küzd az apostol, mint szerző mondja (97. 1.) hanem ama görög philosophusok ellen, kik a zsidó farizeusi theologiának érzéki, testi feltámadásról szóló tanát megtámadták és elvetették. A II. rész elejének fejtegetési egészen feleslegesek. Hajuknál fogva vannak ide erőszakolva és csak nagy nehezen sikerült szer- ; zőnek valahogyan hozzá fűzni a II. rész tulajdonképeni tárgyához. «Hiábanvaló a mi hitünk, ha a Krisztus fel nem támadott)) — ez a tétel, ezt kell bizonyítani és nem elkalandozni annak bizonyítására, hogy az embernek minden ő nagysága és tudománya mellett is szüksége van a hitre. Éz egy merőben más gondolat, mely egy egészen más beszédnek képezhetné tárgyát. De ha e fejtegetések — felfogásom szerint — nem tartoznak is szorosan ide, mégis teljesen méltányolni tudom ezeknek szépségeit. Pl. kiválóan szép részlet az, a melyben az ész és szív tulajdonságait sorolja fel ellentétes parallelismusokban. «Az ész vizsgálja és megismeri a természet törvényeit; a szív keresi és megtalálja ezek alkotóját. Az ész e törvények uralmában kérlelhetlen, szigorú következetességet; a szív bölcsességet, jóságot lát. Az ész a természet szép rendjében a testek vonzó és taszító erejét látja munkálni, a szív egy öntudatosan és atyai szeretettel kormányzó hatalom erejét látja megdicsőülni. Az ész azt tanítja, hogy a tudás határain túl kezdődik a semmi; a szív érzi, hogy ott is van az Isten ! Az ész abban hiszen csak, a mit tud; a szív azt is tudja, a mit hiszen! Az ész azt tartja bizonyosnak, a mit lát; a szív azt is, a mit remél!)) — És a ki ily szabatos rövidséggel könnyeden, természetes egyszerűséggel s annyi szépséggel, erővel és igazi hatályossággal tud irni, szinte megfoghatatlan, hogy aztán miként képes arra a _ negélyzett keresettségre, bombasztikus frázis gyártásra, nehézkes és felesleges jelző halmozásra, a mivel különösen a bevezetés van tele. Például a nagypénteki hangulatot így festi: «Mintha tél lett volna akkor. És a télben, mintha tusára kelni láttuk volna életegünk elhalványult napját, kételyben borongó reményünket, a diadalmas gyülöltség zugó förgetegével. Mintha vihar tombolt volna körültünk. És e viharban mintha összetörni láttuk volna élethajónk árbocát, hitünket, az elámított emberszívekből kitört gonosz indulatok magasra tornyosuló hullámai között)). Vagy: «És ma harmad nap múlva: a keresztáldozatát gyászoló emlékezetünk drága keneteket vivő asszonyokkal siet a megsiratott halott koporsójához)) stb. Az említett kifogások dacára is azonban kiválóbb, nagyobb szabású beszéd ez. írója mint stylista is, mint theologus is, mint szónok is, a legjobbak közül való. A második jutalmazott beszéd Kis Albert ilyefalvi lelkészé a hitről Zsíd. XI. 1 felett Írva. A hit lényegébe ható s alapos vallási és lélektani tanulmányok alapján irt elmélkedés és a nehéz tárgyat elég közvetlenséggel dolgozza fel és szemlélteti. Folytonosan zaklató kérdéseivel hallgatóit gondolkozásra, eszmélődésre ösztönzi. A második részben ama tétel tárgyalásáná, hogy «a hit azon dolgoknak valósága, a melyeket reményiünk)) egész határozottsággal azokat kellett volna jobban az előtérbe állítani, a miken reménységünk csügg és ezeket aztán esetleg azokkal a példákkal illustrálni, miket szerző alkalmazott és nem megfordítva, mint szerző tevé, hogy előbb adja a példákat s csak azok végén kérdi: «nem támad-e lelkedben boldogító reménység?)) stb., mert úgy maga a fődolog mintegy másodrendűvé, a bebizonyítandó főeszme alárendeltté tétetik. Különösen szép a beszéd utolsó része: «Igen, valóság. Tehát nem hiú képzelgés, üres beszéd, rajongó ábránd az, a mit a hitről mondunk, hanem élő valóság, munkás erő, csodatevő hatalom» stb. (112. 1.). (Vége köv.) Kenessey Béla. BELFÖLD. A budapesti protestáns „Bethesda" mint kórház és mint diakonisszaképző intézet. I. Mint kórház. Feltesszük, hogy tudva van, miszerint ezen intézetet a budapesti ev. ref. német leány-egyház alapította részint saját egyháztagjai, másrészt felekezetközi és nemzetközi értelemben a szenvedő emberiség javára. Hogy mennyire fontos ily protestáns kórház a protestánsokra nézve, belátják azok, kik ha maguk nem tapasztalták is, legalább másoktól hallották és a Gusztáv-Adolf-egylet tudósításaiban olvasták, mily propagandát űz a római egyház a protestáns kórházi betegek körül, úgy hogy protestánsok által vezetett és prot. vallású ápolónők közreműködését igénylő kórházakra szükség van. De ily szellemben vezetett kórház épen nem gyakorol a rómaihoz hasonló propagandát a prot. egyházak érdekében, helyezkedve egyenesen az általános keresztyéni szeretet alapjára. Innen van az, hogy a különböző európai államokból nemcsak a protestáns betegek keresik fel e kórházat úgy, mintha bajaikban haza mennének anyai ápolás alá, hanem a más felekezetűek is vonzódnak ez intézet által nyújtott biztos, családias menhelyhez.