Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-11 / 32. szám

KÖNYVISMERTETÉS. „Prédikátori Tár." Szerkeszti Ssáss Gerő kolozsvári ev. ref. első pap, esperes és egyházkerületi főjegyző. Uj folyam. Második kötet. Kolozsvárit, 1889. 260 nagy 8-rét lap. Ara 2 frt. Az erdélyi ((Prédikátori Tárnak» egy az eddigieknél sokkal értékesebbb és tartalmasabb kötete hagyta el a közelmúlt hetekben a sajtót és a míg szívesen méltányoltuk a régebbi gyűjteményekben is megjelent becses és sokszor nagyszabású beszédeket, addig most örömmel teszünk bizonyságot a mellett, hogy e kötetnek általános színvonala nagyot emelkedett és a kiválóbb beszédek is többnyire oly válogatott társaságba kerültek hogy egymásra csak büszkék lehetnek ; alig találtam az egészben egy-kettőt, melyet csak a szerkesztői jóakarat adott ki, inkább buzdításul a jövőre, mint elismeréseül a jelen érdemnek, jól tudván azt a tapasztalt szerkesztő, hogy ha egyszer valaki a nevét már lenyomtatva látta, nem tud többé lemondani arról a csodálatosan bódító élvezetről, mit a nyomda apró koboldjaival való érintkezés nyújt. Az előttünk levő kötetben 24 egyházi beszéd, 4 esketési, és 3 keresztelési agenda s 5 különféle alkalmakra irott ima és halotti beszéd van. A beszédek között méltán soroztatott a legelső helyre az a beszédcyclus, melyet Szász Károly ev. ref. püspök tartott Jézusról a budapesti templomban. A cyclus hat beszédből áll: «Jézus magában», «Jézus és a nép», «Jézus és a szenvedők)), «Jézus és a bűnösök)), ((Jézus és az Atya» és «Jézus hatalma». E beszéd sorozatban Jézusról, mint emberről és mint Isten fiáról ad egy teljes jellemképet s egy pillanatra sem lephet meg, ha, midőn e jellemkép vonásait közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az ember fia sokkal művésziebben van feltüntetve, a róla szóló beszédek sokkal mesteriebben, közvetlenebbül, megragadóbban kidolgozva, mint azok, melyek a metaphisikai értelemben vett Isten fiával foglalkoznak. Ez egészen természetes. Az «embernek fia» mindenekben hasonlóvá tétetett mi hozzánk, kivéve a bűnt, közel áll szívünkhöz, eszünkhöz ; míg a megtestesült Logost mikor az övéi közé jöve, az övéi is őtet be nem vették. Abba a metaphisikai mysticismusba csak a hit vethet néhány, a szent homályt felderítő sugarat és ilyent is csak egy-egy pillanatra, mert a mióta felhő fogta el az Olajfák hegyén égbe bámuló tanítványok szemei elől a megdicsőült Mestert, azóta nekünk is az ég küldötteire, az onnét leszálló angyalokra : a magasztosul tság, a fensőbb ihletés angyalaira van szükségünk, hogy a megnyilatkozott égben lássuk az Atyát és annak jobbján a Fiút. De egy szempillantás múlva már bezárul a menny és leszáll a sürü felhő. A sorozat négy első beszédében fel van dolgozva, úgy szólván, az egész evangelium a maga bűvös, varázshatású szép jeleneteivel, hatalmas drámaiságával és megrázó tragicumával. Szerző megragadólag tudja csoportosítani, egymás mellé állítani az evangeliumi párhuzamos és ellentétes, de mindég jellemző részleteket. A két első inkább bomilia, analytikai beszéd, a többi inkább synthetikai és tisztán homiletikai szempontból a III. és IV. mondható mintaszerűnek, mindkettőnek különösen felosztása megkapó szép s e mellett a IV. bevezetésében rendkívül szellemes a textus magyarázata. A Ill-ik beszéd 3-ik részében (34. 1.) nagyon sajnáljuk, hogy csak a támadható kételyeket veti fel, de azokat érdemlegesen nem cáfolja meg és a saját állításait is kellőleg nem bizonyítja, sőt bizonyos kétséget hagy fenn az iránt, hogy hát miként vélekedjünk Jézus csoda gyógyításai felől, midőn azt mondja: «nézzük végig Jézus számtalan csodás gyógyításait s tulajdonítsuk bár emberi erőnek vagy tudománynak azokat» stb. E fejtegetések különben nem is képezhetik tulajdonképen e beszéd szerves alkatrészét, mert a míg szerző élénken feltünteti Jézusnak a szenvedőkhöz való viszonyát s reá mutat, hogy mit tett velők a földön jártában és mit tesz ma a megdicsőült Úr, senkinek egy pillanatra nem juthat eszébe a kétely, ha csak az fel nem ébresztetik, a mennyiben ránk alkalmazottan egyszerre szellemi és vallásos-erkölcsi lesz mindannak jelentése, a mi az evangéliumokban historicumnak van véve és mihelyt az alkalmazással szellemivé lett a történeti dolog, a históriáim valódisága vagy lehetősége felől való esetleges kételkedés önkényt oszlik el és pedig eloszlik a gondolkozó, reflectáló hallgatóknál ép úgy, mint a kevésbbé képzetteknél. Az V. és VI. beszéd inkább dogmatikai értekezés és csak a Vl-nak 2-ik része szebb és emelkedettebb szónoklat és ha nem csillámlanék át itt-ott bizonyos magas szárnyalású költői felfogás, azt mondhatnók, hogy a beszédek csak a közönséges dogmatikai keretben mozognak; de úgy látszik az iró valósággal édeleg a maga költői lelkével abban az elvont titokzatosságban, ő abban világosan lát, a szavakhoz ő képzeteket, fogalmakat is köt és miután másoknál, hallgatóinál is feltételezi ezeket, nem magyaráz semmit e magyarázásra nehéz dolgokból. Csak egy helyütt, a csodák kérdésénél teszi ezt (58. 1.) és itt még az ő genialitása is megadja magát a Kurtz, Böhl, Hengstenberg stb.-féle magyarázatoknak. A dunántúli kerület püspökétől Papp Gábortői «A búcsúzó lelkész meghagyásai)) címmel egv kibucsuzó beszédet közül e kötet, mely a klassikus képzettségű iró szabatos, világos, szép stylusával, az igazi lelkipásztornak szeretetteljes közvetlenségével a bölcsésznek nyugodt világnézetével, a theologusnak bibliai képzettségével és az eszes embernek szellemességével van irva. Mint a gyöngyszemnek úgy peregnek le egymást követve s egymásközött semmi hézagot, űrt nem hagyva a gondolatok. Sehol egyetlen frázis, mindenütt csak melegség és tartalmasság. Az általános vallás-erkölcsi fejtegetések között mindenütt rá lehet ismerni a gyülekezetnek, sőt a nemzetnek akkori speciális vallási és politikai viszonyaira is. Néhány többször ismétlődő gondolat teszi egy kissé elnyujtottá s a tömörség által sokat nyerhetne a szónoki hatás tekintetében. Szász Domokos erdélyi püspök egész lélekkel és buzgósággal csüggvén most a missziói- és körlelkészségek szervezésének ügyén a ((Prédikátori Tárba» is egy ily misszió megalakulásakor s a missziói lelkész beigtatása ünnepén mondott templomszentelő s papbeigtató beszédet adott «Isten népe, Isten háza, Isten szolgája» címmel melyet Csíkszeredában mondott el. Nagyszabású szónoki alkotás formában és tartalomban egyaránt és még értékesebbé teszi közvetlen alkalmisága. Textusául azonban Zsolt. CXVII. 23 helyett jobb lett volna az, a mit a szerző a III. Móz. IX-ik részéből idéz is a bevezetésben, mert tulajdonképen erre építi fel egész beszédét és nem a textusára, mely a maga hymnikus tartalmával nem is nyújt annyi anyagot, hogy egy egész prédikáció alapjául szolgáljon. A különféle alkalmi dolgozatok közé van felvéve az a nagyszabású imája, melyet a nagyenyedi kollégium új épületének felavatása alkalmával tartott. Az ima egy egész felavató beszéd anyagát öleli