Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-08-11 / 32. szám
nika a fő s minden egyébb mellékes dolog; vagy oly művészi szeszélyt, mely csak azokhoz szokott leereszkedni, kiket a múzsa homlokon csókolt; vagy érzelgős idegességet, mely minden hamis hangra mérgesen összeráncolja homlokát, vagy a puszta abstractiokra súlyt fektető száraz elméletet és olyan iskolamesteri szűkkeblűséget, mely semmitérő külsőségek miatt a művészi szellemet egészen megfojtja, vagy végül oly tudákosságot, mely sohasem szokott kifogyni a positiv tudás aprópénzből. Hanem az énektanítók qualificatiója alatt értem azt, hogy alaposan ismerjék az emberi hang orgánumát, ennek munkaképességét és megfelelő bánásmódját; tudjanak a tanulók álláspontjára helyezkedni azaz tudják magukat gyermekeknek képzelni ; legyenek képesek a kezelt tárgy fölött uralkodni; ismerjék a célravezető legjobb és legrövidebb utat s a tanításban kitartó gyakorlottsággal bírjanak; továbbá bírjanak oly magas fokú irodalmi képzettséggel, mekkora a dalszöveg tartalmának és alakjának megértéséhez, előadásához, valamint pedagógiai kérdéséhez szükséges; az énekirodalom kimerítő ismeretén kívül behatóan kell érteniök a feldolgozandó dallamtételeket tartalmuk- és alapjuk szerint, valamint az összhangzattant megfelelő terjedelemben ; aztán tudjanak helyesen, tisztán, értelmesen, hatással s főleg bensőségteljesen énekelni, vagy legalább hasonló módon játszani egy hangszeren és pedig az elemi és alsóbb gimnaziális osztályokban a hegedűn, fennebb és a karok, betanításánál zongorán, vagy hármoniumon; végül bírjanak kielégítő gyakorlattal a karvezetésben. De főkép a hivatása iránti lelkesedést kell az énektanítónál ismételten hangsúlyoznom, mert ez a legfőbb alapfeltétel, mely által tanítványait a bensőségteljes éneklésre képesítheti. Hogy a tanulót szóban és hangban a költészet nézletvilágába bevezethesse, magának kell abban otthonosnak lenni s érte szívének melegen dobognia. Ha a tanító nem áll ily szoros kapcsolatban a művészettel: akkor tanítása — dacára minden technikai előnyöknek •— nélkülözni fogja az éltető és fölmelegítő befolyást a tanítvány lelkületére. Ha pedig az ének nem a szív bensőjéből fakad, majdnem értéktelen, és az énektanítás, mely csak technikailag kifogástalan, de a valódi éneklésre nem képesít, technikai tantárgy kezeléssé sülyed. Azok az eszközök, melyeknek célja : a tanítóba — gyakran igen fáradságos munkája folyamán — nélkülözhetetlen lelkesültséget önteni, nem lehetnek mások, mint a zeneirodalom komoly tanulmányozása és élénk figyelemmel kisérése a művészet ez ága előhaladásának. Magán órákkal való túlterhelés, a mi főleg zenetanítóknál igen gyakori eset, lehetetlenné teszi, hogy amaz eszközöket megszerezzék s hivatásuk iránt vonzalmat és lelkesedést biztosítsanak maguknak. Ennek kimaradhatatlan következménye aztán az énektanítás hanyatlása lesz. De nemcsak az énektanítók kötelessége e hanyatlás meggátlására mindent elkövetni, hanem összes intézeteink komoly feladatát kell képeznie, a létező akadályok és hiányok elhárításával az énektanítás emelésére hatni. Nem lehet tagadni, hogy legtöbb középiskolánk — nemcsak erd. ref. egyházkerületünkben, hanem a többi 4 egyházkerületben is — az énekügy iránt eddig meglehetős lágy melegséget tanúsított. Legalább az i887 /a -ík tanévről kiadott értesítők ide vonatkozó adatai engem erről győztek meg. Az énektanítás a legtöbb gimnáziumban nem szaktanítókra, hanem csak óraadókra van bízva, kik iránt természetesen hiába támasztanók ama követelményeket, melyekről az énektanítói qualificatióra vonatkozólag fennebb szóltam. Ez állapot nézetem szerint tovább nem tűrhető s intézeteinkre úgy a saját, mint az ifjúság érdekében az a feladat várakozik, hogy bármily áldozatok árán is az énektanítói állást rendszeresítsék s arra gimnáziumi tanításra minősített szakembereket alkalmazzanak. Nemcsak a humán és reál tárgyak, hanem a rajz és irás, valamint a testgyakorlat tanításánál is van e tekintetben gondoskodva. Miért lenne csak az ének háttérbe szorítva ? Mikor már megérhettük azt az óhajtott időt, hogy az értelem és egészség, a lelki és testi erők képzése oly figyelmes kezelésben történhetik iskoláinknál: vájjon mivel lenne indokolható, hogy a szív és kedély képzésre az énektanítás szervezése által is még mindig ne fordítsunk kellő figyelmet ? Tudjuk jól, hogy tantervünk az éneket is a kötelező tárgyak közé sorozza; senki sem állíthatja másfelől, hogy annak tanítására a felsorolt képzettséggel bíró állandó szakemberek volnának alkalmazva : elérkezettnek látom tehát az időt, hogy iskoláink az énektanítás érdekében ezt a legfontosabb intézkedést megtegyék s a rendszeresített énektanítói állásokat szakképzett és tisztességesen fizetett tanítókkal töltsék be. A mi pedig ezeknek teendőit illeti, szemben az eddigi gyakorlattal, melyek szerint áz ének különböző fokú tanítása ugyanazon intézetben is több egyénre volt bizva, legcélszerűbbnek tartanám, ha mind az elemi, mind a gimnáziális osztályokban egy és ugyanazon tanító kezelné az éneket. Mert azt beláthatja mindenki, hogy az elemi osztályok énektanítása, mely alapját kell, hogy képezze a gimnáziumi énektanításnak, s ez utóbbival a legszorosabb összeköttetésbe hozandó ; ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha az i-ső és 2-ik elemi osztályban kezdődő első fokú énektanítás, melyet hallás utáninak szokás nevezni, a 3 —ik elemi osztályban beálló s azontúl folyvást tartó hangjegy szerinti énektanítással együtt, valamint az iskolai énekkar vezetése is egy szakember kezébe lesz összpontosítva. Ez esetben az énektanító órái száma tantervünk szerint a 4 elemi osztályban 8, a gimnáziumi osztályokban 12 és az énekkar 2 órájával összesen 22 órát tenne. Ha azonban az alsó két elemi osztályban az énektanítás bizonyos személyi s talán anyagi okokból az illettő osztálytanítók kezében hagyatnék meg, kik természetesen a szaktanító utasításai alapján végeznék itt feladatukat : ez esetben csak annyit tartok megkövetelendőnek, hogy a 3-dik elemi osztályon kezdve az egész gimnáziumon keresztül egy ember végezze az énektanítást. Nézetem szerint e tantárgy szakszerű, egyöntetű és módszeres kezelése csakis ekként lehetséges. Ekkor pedig az énektanítóra az iskolai dalkar 2 órájával együtt heti 18 óra esnék. Ennek az óraszámnak apasztását az eddig gyakorolt módon, t. i. a felsőbb osztályok óráinak teljes elhagyásával vagy pedig két vagy több osztály együttes tanításával, jövőben teljesen kizártnak vélem tekinteni. Mert ha egyfelől a konventi tanterv más tárgyakra nézve kötelező, akkor az énekre vonatkozólag is kötelezőnek kell azt tekintenünk, s tehát ott is minden osztályban tanítni kell a tanterv szerinti egy órát; másfelől pedig, ha minden egyes osztálynak elméleti és gyakorlati tananyaga az énekből kijelölve és pontosan körülírva lesz : akkor csak két osztályt sem lehet együttesen foglalkoztatni a nélkül, hogy az eredmény veszélyeztetve ne legyen. Tehát e tekintetben irányadó az lehet, hogy minden osztály külön tanuljon s végezze a számára előirt tananyagot. (Vége köv.) Deák Gerő.
