Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-28 / 30. szám

ügyiratok a tatavidéki egyházmegye elnökségének azon felhívással küldetnek meg, hogy tekintettel az ügy rendkívül fontos voltára, az eljárást minél előbb tegye folyamatba.)) Hogy az ügyet azok is megérthessék, kik a mi egyházkerületi jegyzőkönyveinkkel nem rendelkeznek, szükségesnek találom egyet-mást elmondani. Ugyanis a polgárdi-i lelkész és presbyterium ellen, Berki József és társai fegyelmi panaszt adtak be a mezőföldi egyházmegyei bírósághoz, mely 1888. évi junius hó 13 — 14-én tartott Consistoriumban tárgyaltatván, s a panaszosok az Ítélettel meg nem elégedvén: 1888. évi szeptember 16-án a kerületi biróság tárgyalta, ide megappellált ügyüket. Ez, az első birósági ítéletet feloldván, egyúttal átirt a kerületi közgyűléshez, arról értesítvén ezt, hogy : «a polgárdi-i egyházban dúló viszály és egyenetlenség már oly elszomorító eredményeket szült, melyek a polgárdi-i egyház életét alapjában fenyegetik)) ; s felhívja figyelmét ez ügyre s kéri, hogy a baj orvoslása érdekéből intézkedjék. Az ((elszomorító eredmén}?)) alatt az unitárius egyházba történt áttéréseket kell, kétségkívül értenünk. A kerületi gyűlés azután egy öttagú küldöttséget nevez ki Polgárdira, megbízván azzal, hogy: «helyszinén mindeneket megvizsgálván .... az ottani viszályt, ha még lehető, elenyésztetni, a háborgó kedélyeket lecsillapítani, szóval mindazt megtenni szíveskedjenek, a mit anyaszentegyházunk jól felfogott érdeke megkíván, kéretvén, hogy eljárásuk eredményét főt. püspök úrhoz beterjeszteni kegyeskedjenek.)) Ezen deputatio, melynek jelentése alkalmával Polgárdin, az egyházmegye részéről senkisem jelent meg, sőt arról alkalmasint semkisem tudott, s melynek 1888. évi szeptember 30-án történt vizsgálatáról, a fölebb idézett jegyzőkönyvi pontban szó van, f. évi január 17-én terjesztette be jelentését a kerületi gyűlésre, a bizottság többsége nevében nt. Antal Gábor úr referálván az ügyet, de egyúttal a kisebbség különvéleménye s M. K. úr jelentése is felolvastatván. A nevezett gyűlés folyamáról e lapok 4-ik számában foglalt rövid tudósítást, a mélyen tisztelt olvasó közönség becses figyelmébe kérve, csak azt akarom megemlíteni, hogy Antal úr, referádája végén, a viszályos ügy lebonyolítása végett azon javaslatot tette, miszerint a polgárdi-i egyház valamely szomszéd egyházmegyéhez csatoltassék; azon 8 volt presbyternek pedig, a kik hivatalukról lemondás miatt 40 — 40 frt felmentvényi díjban elmarasztaltak, ezen összeg visszaadassék. Antal úr indítványát, mint az «Észrevételek»-ben is említém, a kerület nem fogadta el, hanem, mint a fennt közlött határozatból kitűnik, ,,legalkalmasabbnak tartja" a viszály megszüntetésére, az előzmények által oly sok oldalról nem érdekelt, más egyházmegyét delegalni, s küldi a tatai egyházmegyét a polgárdi-i viszályos ügygyei kapcsolatos közigazgatási összes teendők első fokú intézésére. Ezzel itt vagyunk azon kérdésnél, hogy közigazgatási dolgokban, egyházi törvényeink értelme szerint, lehet-e helye delegatiónak ? a melyre határozott feleletem ez, hogy : nem lehet ; és pedig azért nem, mivel egyházi törvényeink által fokozatos egyházi hatóságaink mindegyikének autonomiája oly határozottan biztosítva van, a mennyire azt irott betűkkel biztosítani lehet; az autonomia fogalmában pedig benne van, a törvény korlátai között, az illető fokozatos hatóságoknak, saját belügyeikben, szabad intézkedési joga, a mely egyenesen kizárja az idegen beavatkozást. Igaz, hogy a bíróságoknál egy bizonyos fokig az érdekeltek, az Ítélethozatalból ki levén zárva, fordulhat elő delegatio, vagyis biró-kiküldés esete ; de csak azért, mert ezt a törvény így rendeli bizonyos esetekben, melyeket maga a törvény is t

)

rendkívüli"-eknek nevez. A kivételt tehát az általánosan kötelező rendelkezés alúl ott a törvény maga teszi meg, s ennek a kivételnek, mert törvény rendeli, megfelelő esetben alkalmaztatnia kell. Ámde a közigazgatásra vonatkozó törvényszakaszoknál ily kivételes intézkedést nem találunk, mert arra nincs is szükség, mivel a közigazgatási hatóságoknál, az érdekeltség — a tanácskozási és szavazati jogra — nincs oly befolyással, mint a bíróságok tagjainál; épen ezért nem is képzelhető eset, hogy péld. egy 50 —60 sőt több alkotó tagot számláló egyházmegyei közgyűlés, melynek az egyházak részéről küldött tagjai csaknem minden gyűlésen mások, az érdekeltség miatt, valamely ügyet el nem intézhetne. Ezzel természetesen, nem azt akarom mondani, hogy a dunántúli ev. ref. egyházkerület gyűlési többségének, más nézete ne lehetne, mint nekem ; csak azt, hogy a privát véleményeket a törvénybe bele vinni, csak a törvényhozás utján szabad, mely törvényhozási jogot a magyarországi ref. egyházban, a zsinat gyakorolhatja egyedül; az egyházalkotmányt ez állapítja meg és csak ez módosíthatja; következőleg, midőn egyházkerületünk a közigazgatási delegátiót alkalmazta s ezzel a zsinat által megállapított egyházalkotmányunkat módosította,^ oly jogkörbe lépett, mely őt meg nem illeti. Úgy látszik, hogy az ily irányban intézkedő kerületi gyűlés maga is gondolt némileg arra, hogy ez intézkedése nem áll törvényes alapon, épen ezért nem is a törvényre hivatkozva, hanem azzal akarja eljárását indokolni, hogy célja elérésére „legalkalmasabbnak tartja" a/ idegen egyházmegye delegálását, s ezzel a törvény egyenes és szilárd utáról az «opportunitas» sikamlós lejtőjére lép. Az opportunitas elvének figyelemben tartása ellen nekem sincs kifogásom, de csak egy feltétel alatt, hogy t. i. a törvénynyel szembe ne állíttassék, hanem ennek határai között maradjon; mert mihelyt és a hol amaz, eme fölé emelkedik : ott az alkotmányban megállapított intézmények helyett egyes kotteriák uralkodnak, melyeknek sikerült, az opportunitas örve alatt a törvényt, láb alá gyűrniök. Ezt tapasztaljuk épen kerületünkben is, ezért vannak ama visszásságok, melyek országszerte ismeretesek a „dunántúli speciálitásokí

l

neve alatt. Igaz, hogy a törvény helyébe lépő klikk-uralom, mindenütt hangzatos szavakkal szokta törvényszegéseit mentegetni, melyek között legkedvencebb frázisa ez : „salus reipublicae eccleiiae supprema lex esto", s vannak, a kik ennek fel is ülnek; de a ki tudja (s hogy ne tudná az, a ki a világtörténelmet figyelmesen olvasá ?) hogy a legszentségtelenebb jogtiprások, úgy az egyházi mint a polgári téren, arra a «salus»-ra való hivatkozással követtettek el minden időben : az, még az aránylag csekély dolgokban is gyanakodóvá leszen, ha valaki, ama jelszót hangoztatva, magát a törvény fölé emeli; mert ily alkalmazásban semmivel sem különb e frázis, ama loyolai mondásnál: «finis sanctificat media», mely ellen pedig erélyesen tiltakozik a mi nagy apostolunk-Pál, mondván: «nem szabad gonoszt cselekedni azért, hogy abból jó származzék)). Épen ezért, valamely cél elérésére — nézetem szerint — nem az a leghelyesebb eszköz, melyről csak annyit lehet mondani, hogy „legalkalmasabb1

1

, hanem az, ói*